A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-02-26 / 8. szám

talán sebesülés, esetleg halál is. Már harmincéves vagy, hiszen érted ... — Tudom. Nem gondolok semmi­féle romantikára. Sokáig gondolkoz­tam rajta, míg döntöttem ... Nem állhatok félre. Ma reggel voltam je­lentkezni. Ott vannak a fivéreim. Egyszerűen nekem is ott a helyem. Értsd meg, meg kellett tennem. Nem élhetnék tiszta lelkiismerettel. Együtt jártunk Szuezban. A saját szemed­del láttad. Mondd meg, ha arab lennél — nem ugyanezt tennéd ma­gad is? Mikor két nappal később találkoz­tunk, nem volt már meg a szakálla, leborotváltatta. — Nemsokára bevonulok, már ké­szülődöm — mosolygott. Aztán láttam még több ilyen fér­fit, aki otthagyta kényelmes lakását, biztos megélhetését, mert megértet­te, mivel tartozik a hazájának. Az egyiket Ahmed Sarifnak hív­ták. Csinos fiatal menyasszonyával, apja ragyogóan kifényesített limu­zinján érkezett a Shepeard szálló­hoz. Egy hét múlva kellett meglenni az esküvőjüknek, aztán a katonaság várt rá. — Apám? Á, ő nem tud semmi­ről. Sem arról, hogy házasodom, sem arról, hogy bevonulok. Számol vele, hogy segítségére leszek üzleti ügyei lebonyolításában. De hát ki menjen katonának, ha nem mi, fia­talok? Ez most számunkra, arabok számára fontosabb, mint az apám üzleti ügyei! Menyasszonya a kezét szorongatta és beleegyezően bólogatott. Ahmed Sarif eltűnt a lánnyal az egyik bár csökkentett világítású bejárati ajtaja mögött. A fiú huszonhárom éves volt, a lány öt évvel fiatalabb. Mindketten tudták, hogy házasságuk hosszú időre szóló búcsúzkodással kezdődik, amire senki sem kénysze­rítette őket. És mindketten tudták, hogy ennek így kell lennie. MUSZKI Amikor Kairó felébred a hűvös hajnal után, megindul utcáin a lük­tető élet. Kinyit a sok-sok ezer apró üzlet, hangosan kínálják portékáju­kat az utcai árusok s idegenvezető szolgálataikat az ál-beduinok. Mél­tóságteljesen hömpölyög a Nílus za­varos vize, s az utcák megtelnek tarkára mázolt autóbuszokkal és kétkerekű kordékkal. Széles sugárutak, modern házak­kal és luxusszállodákkal szegélyezve. Mindegyik üzlet és apró bolt minia­tűr árumintavásár a világ minden tájáról való portékával. Az egyik üzlet előtt fiatal férfi áll. Azonnal észrevette, hogy tekintetünk a kira­katra tévedt. — Igen, itt van az, amit keresnek, uraim — mutat a bejáratra. — Ké­rem, tessék belépni, nem kell sem­mit vásárolni, csak pihenjenek meg nálunk. Belépünk. Itt igazán magas szintű a vevővel való bánásmód. Senki sem rohan meg minket a legújabb fazonú ci­pőkkel. A pénztárosnő barátságosan megkérdezi, honnan jöttek az urak. Biztosan jól esne az uraknak egy csésze fekete. Vagy inkább tea? Vagy narancslé? Bizonyára fárad­tak az urak. Tessék, pihenjék ki egy kicsit magukat nálunk. És a család? Vannak gyermekeik? Ja, a gyerekekkel mindig baj van: kis gyerek — kis gond, nagy gyerek — nagy gond. Egy szempillantás alatt ott gőzölög előttünk a fekete. Kitű­nő, erős kávé. Látogatóban vagyunk. Bejön egy másik férfi, aki itt min­denkit ismer. Megismerkedik velünk is, örvendek, üdvözlöm önöket. Meg­indul a társalgás. Egy szó sem esik cipőről, ami nyilván ennek az üzlet­nek a fenntartását indokolja, nem úgy, mint a felszolgált kávé. Ügy fogadták itt, mint egy gentlemant, most önön a sor, hogy úgy viselked­jék, mint egy gentleman. Önön a sor, hogy kinyilvánítsa vásárlási szándékát. Megkérdezzük, mit aján­lanának árukészletükből eladásra. Persze, persze, az urak megbocsát­ják, de beszélgetés közben egészen megfeledkeztünk róla, hogy az ura­kat a mi cipőink érdeklik! Paran­csoljanak körülnézni. Ezt itt nem, ezt nem ajánljuk, nem készült a legjobb bőrből, az önök számára volna itt valami egészen más, bo­csánat, be kell mennem érte a rak­tárba, ezt nem ajánljuk mindenki­nek... Mit lehet erre mondani? Cö­cö-cö, látom, hogy az úr ért hozzá. Pillanatokon belül ott állt előttünk további tizenöt pár cipő, természe­tesen csak ránk vártak, még soha senkinek nem mutatták őket. Egytől egyik kitűnő minőség, a legutolsó modell, és olcsó, nagyon-nagyon ol­csó a minőségéhez képest. Legjobb barátokként búcsúzunk, pénztárcánk néhány fonttal könnyebb, és száz méterrel odébb meglátjuk ugyan­azt a cipőt — jó húsz százalékkal olcsóbban. Azért nem sajnáljuk a dolgot, mert tapasztalatot szerez­tünk: itt bizony alkudni kell, még akkor is, ha ezzel csorba esik gent­leman-pózunkon. E tapasztalatra igen nagy szükségünk van, mert az óváros szűk sikátorain haladunk, közeledve a Muszki nevezetű ne­gyed felé. A Muszki ezer nagyáruház ala­csony házacskákba zsúfolva. A Musz­ki a hamisítatlan Kelet maga, ahol mindenki kereskedik. A Muszki az igazi Kairó, az arab város, távol a felhőkarcolók szegélyezte modern sugárutaktól. A kézművesek szét­rakott szerszámaiban megbotlik a járókelő. Színek, szagok és formák kimeríthetetlen áradatában tobzódó keleti bazárok. És fülsiketítő lárma, árukínálás, alkudozás ... Szégyente­len szélhámosok és szolid kereske­dők. — Miszjő, plísz szőr, pazsaluszta továris — hallatszik felénk minden oldalról. Bitte schön, hier gut kau­fen. Kiderül az állampolgárságunk. Ahá, csehszlovákok. — Ahoj, soudruh, tady kup, tady dobry\ This one? Egy utcai árus egyik kezének uj­jaival itt készült pénztárcát mor­zsolgat, másik kezének hüvelykujjá­val egyest mutat. Szemléltető aján­lat: a pénztárca egy fontba kerül. Gyönyörű, uram, ilyet máshol nem talál. Drága? Hát amiért Csehszlo­vákiából jöttek, legyen hatvan piasz­ter, ez csak nem sok ezért a gyö­nyörű holmiért? Uram, uram, hogy mondhat ilyet? No jól van, csak mert csehek, legyen negyven, de ez már igazán ingyen van, magam is ráfizetek, ez az én szuvenírem a feleségének, igazán szép asszony, megérdemli tőlem az ajándékot. De uram, ne menjen el, odaadom hy­szonötért. Ha ráfizetek is, itt van öt darab egy fontért, vigye, ot da­rab! Uram, párfőm, igazi párizsi! Jöj­jön, nézze meg, hogy készítjük, nem kerül semmibe, csak nézze meg! Uram, réztányérok, a legszebb ötvös­munka, igazi orient, itt a sarkon túl készíti a barátom, nagy művész, csak megmutatom önnek, semmit sem kell vennie! Ha a felhajtó (nyolctól hatvan éves korig) vevőt visz a kereskedő­höz, rögtön felveszi tőle a kijáró jutalékot. Természetesen azzal a fel­tétellel, hogy létrejött az üzlet, és az alkunak nevezett szócsata eredmé­nyének megfelelően. De ezekbe a műhelyekbe érdemes benézni. Készülnek itt ötvösművé­szeti remekek, ébenfa- és elefánt­csont-faragványok, gyöngyházbera­kások, finom művű fegyverek és pompás ékszerek. S mindez a leg­ősibb technikával, mintha csak a fáraók kézművesei támadtak volna fel... DEMOGRÁFIAI ROBBANÁS Nasszer halála után tömérdek munka vár az Egyesült Arab Köz­társaságra, részint a politikai élet megszervezésében, de mindenekelőtt a gazdasági építésben. Az asszuáni gátrendszer munkába állítása renge­teg változást hoz magával, társadal­mi természetűeket is. A háborús veszteségek ellenére a harmadik világ sajátos jelensége, a demográ­fiai robbanás nem torpant meg, vál­tozatlanul érvényesül. A legutóbbi népszámlálás szerint az Egyesült Arab Köztársaságnak 34 millió lako­sa van, vagyis pontosan nyolcmillió­val több, mint tíz esztendővel ez­előtt. Az ország népességének 54 százaléka húsz esztendőn aluli, és ezen belül 36 százalékot tesznek ki a tizenkét évesnél fiatalabbak. (Majd minden férfinak 2—3 felesége s a legtöbb családban 8—9 gyermek van!) A statisztika érdekes, de mégis komoly játéka azt mutatja ki, hogy minden negyven másodpercre esik átlagosan egy születés. Nem is olyan hosszú távra ez azt jelenti — szá­mították ki a statisztikusok —, hogy a következő évtized kezdetén Egyip­tomban tízmillió új munkaalkalmat kell teremteni, önmagában ez a ténv is indokolia, hogy az állam ve­zetői a gazdasági építésre, követke­zésképpen a béke helyreállítására, de egyúttal az elfoglalt területek visszaszerzésére is törekedjenek. Szöveg: VLADIMIR FEDOR Képek: VLADIMÍR LAMMER # Óránként 300 kilométeres sebes­séggel suhan az újfajta „lökhajtásos vonat", amelyet — a Nyegyelja je­lentése szerint — most próbálnak ki a kalinyini vagongyár próbapá­lyáján. A vagontető hátsó részén elhelyezett két reaktív motor hajtja, melyeknek félelmetes sivítását azon­ban csak a pálya mentén, kívül le­het hallani, mert a vasúti kocsi hangszigetelése tökéletes. # A belgrádi filmfesztivál százezer nézője az Ügy halunk meg, mint a lovak című amerikai filmet minő­sítette a legjobbnak. A filmet Syd­ney Pollack rendezte, főszereplője Jane Fonda. A Film Horace Me Coy író regényéből készült. Az egyik férfi főszerepet Gig Young játssza, akit ezért az alakításáért Oscar-díj­jal tüntettek ki. — Jelenet a közel­jövőben nálunk is bemutatásra ke­rülő filmből. 0 Európa első emeletes alagút ját nyitották meg nemrég az NSZK-ban. Az új létesítmény segítségével a Wuppertal-Düsseldorf útvonal há­romnegyed óráról negyed órára csökkent. A Kiesberg alagút építése hat évig tartott. A 43 millió márkás alagutat a legmodernebb biztonsá­gi berendezésekkel látták el: 64 de­tektor méri állandóan az áthaladó járművek sebességét, s ha ez bizo­nyos minimális érték alá csökken, televíziós kamerák adnak helyszíni közvetítést az alagútból a wupper­tali rendőrségnek. Ha a forgalom leáll, egy jelzőberendezés automati­kusan lezárja az alagút bejáratát. Olyan mérőeszközöket is beépítettek amelyek pontosan ellenőrzik az ala­gút levegőjének széndioxid-tartal­mát. 0 104 milliárd dolláros kincset ta­lált egy japán rendőr. A 25 000 aranytárgyból álló, fantasztikus kincs története 1883-ig nyúlik vissza. Ebben az évben a Mizuno-nemzetség egyik családfője, aki haláláig a ja­pán császár kincstárnoka volt, vég­rendeletében arról értesítette fiát, hogy a család tulajdonában levő Akagi-hegy északi részén óriási va­gyont ásott el, nehogy az császárel­lenes családok kezébe kerülhessen. 1883 óta a Mizuno-család minden generációja a legendás kincs kere­sésével foglalkozott. A különböző kincskeresők nem \evesebb, mint 128 alagutat fúrtak az Akagi-hegy oldalába. Most a fiatal kyotói ren­dőr, a család — minden valószínű­ség szerint — egyetlen élő leszárma­zottja, aki csupán kedvtelésből fog­lalkozott ősei hagyományos munká­jával: rátalált a legendás kincsre. 10

Next

/
Thumbnails
Contents