A Hét 1970/2 (15. évfolyam, 27-52. szám)
1970-07-26 / 30. szám
mekkora óta hozzászokott, hogy a munka rangot ad az embernek. Szívesen megállt volna egv kis beszélgetésre, de Botos olyan port kevert a durva nylrfaseprSvel, hogy }ános tusszögni kezdett. Miroslav l álék elemi vers- Egészségedre — mondta Botos ngratőan, ás tovább sepregetett, mint' egy jelezve, hogy most nem ér rá holmi oeszélgetésre. Jolán a ház előtt álldogált, az urát várta. Hol vagyok? Olykor ügy tűnik, lebegek. Sosem voltam pedig búsabb, nehezebb. Sokkolnak mindennapi sugarak: ezer dolog porrá vált, szétszakadt. — Hát te hol kószáltál? — kérdezte ingerülten. A gombának azonban megörült, még a nyál is összefutott a szájában. Az utca másik végéről autű közeledett. Már messziről dndált, aztán hirtelen lefékezett, ja Ián nem láthatta a volán mögött ülő férfi arcát, mert a napfény meredeken hullott az üvegre. János az autóhoz lépett, úgy gondolta, talán tanácsot vagy útbaigazítást akarnak kér ni tőle. Aztán, amikor a fiatalember ben váratlanul Feri fiára ismert, olyan öröm öntötte el, hogy szinte beleszédült. — Fiam — motyogta tehetetlenül, pedig kiáltani szeretett volna. A könynyei csak jóval később eredtek el. Feri csodálkozva nézte az öreget, s úgy érezte, hogy ha most megszólalna, értelmes hang helyett zokogás buggyanna ki belőle. Mégis boldog volt, kimondhatatlanul boldog, amilyen talán csak egy hajótörött lehet, amikor végre megpillantja a partot a szürke messzeségben. dolgok, mikben bízni már nem lehet. Ismert, szörnyű íz lepi nyelvemet. Tán maró só, talán szerelem. Szeretlek, de emlékeim nem lelem. Hull a por, hull, s mindent betemet, véres arcot, kietlen berkeket. Ablakfának hajtom homlokom, szétkenem az ábrákat az ablakon. Talán tűz ég, tán csak füst kavarog. Mikor szállók fel? Mikor? Hol vagyok? Tenger morog, nógat: bújni kell, bensőmben száz Atlantisz süllyed el. Béklyóm a Föld, bokáimhoz odaforr. Pedig csak egy porszem húz. Csak a por. Szűk gallér a világ rajtam rég. Vallom, hogy nem jöhet más, csak a Vég! SZENK SÁNDOR Veres János fordítása Búdoi István: Szomszédaim szemei (tnsrajzj .MZMliaM———— gésre fogta: „Engedd meg, hogy elmenjek abba a városba, ahol az én régi jegyesem él. Vegye le rólam az esküt, akkor visszatérek hozzád éS mindenben kívánságod szerint cselekszem!" És minthogy az ifjú nagyon szerette, teljesítette kérését és elengedte s az asszony elindult. Útközben azonban rabló támadta meg, kifosztotta és erőszakot akart elkövetni rajta. De a szűz térdre borult a rabló előtt és rimánkodolt a rablónak, elmondva, mi történt vele, s miért megy most az idegen városba. A- rabló végighallgatta és úgy elcsodálkozol! hűségén és anynyira meghatotta a vőlegény jósága, hogy nemcsak engedte békében tovább folytatni útját, hanem vissza is adta neki az elvett holmikat. Most kérdezlek benneteket, é három közül kinek cselekedete kedvesebb az Ür előtt: a szűzé, a vőlegény« vagy a rablóé? A pörlekedők közül az egyik kijelentette, hogy a szűz érdemes leginkább dicséretére, mert megtartotta esküjét. Á másik a vőlegény nagy szerelmén csodálkozott; a harmadik pedig a rabló cselekedetét tartotta legnemesebbnek. És szólt a király éhhez: — Akkor te loptad el az arannyal teli övét, mert természetednél fogva kapzsi vagy és a másét kívánod. Az ember pedig, átadta vándorbotját egyik társának, kezét az ég felé emelté, mintha esküvel erősítené: — Tanúm a nagy Jehova, hogy a pénz nincs nálam, hanem őnála! A király elmosolyodott és megparancsolta egyik testőrének: — Vedd el az ember botját és törd kétfelé. És mikor a testőr végrehajtotta Salamon parancsát, nyomban hullani kezdett a földre az aranypénz, mert a kivájt bot belsejébe volt elrejtve; a tolvaj pedig elámult. a király bölcsességén, leborult trónja elé és bevallotta bűnét. Megjlent a libanoni palotában egy. asszony is, egy kőfaragó szegény özvegye és szólt: — Igazságot kérek, ó királyom! Utolsó két dináromon lisztet vásároltam, beleöntöttem ebbe a nagy agyagkorsóba és elindultam hazafelé. De hirtelen erős szél kerekedett és széjjelszórta a lisztemet. Ö, bölcs király, ki téríti meg a káromat? Mivel fogom táplálni gyermekeimet? — Mikor történt ez?— kérdezte a király. — Ma reggel'történt, hajnalban. Ekkor ‘ Salamon magához hívatott néhány gazdag kereskedőt, akikíek hájói árúval megrakodva, éppen e napokban indultak vissza Jaffán ét Föníciába. És amikor izgatottan megjelentek a törvényházban: a király megkérdezte őket: — Imádkoztatok-e Istenhez vagy az istenekhez kedvező szélért ha- 1 Jóitok számára? És ők felelték: — Igen, királyom! Imádkoztuk. És Istennek tetszettek a mi áldozataink, mert kedvező szelet küldött. — Ennek örülök — jelentette ki Salamon. — De ugyanaz a szél elfújta e szegény asszony lisztjét amelyet egy korsóban vitt. Nem tartjátok igazságosnak,, hogy kárpótoljátok őt? És a kereskedők, megörülvén, hogy -csak ezért hívatta őket a kiyály, nyomban színültig töltötték az asszony korsóját kis és nagy. .füstpénzzel.. Mikor pedig, a? könnyes szemmel hálálkodni kezdett a királynak,: Salamon fényes: mosolyra derült és így szólt: „ — Várj, ez még nem minden. A ma reggeli szél nekem is váratlan örömet hozott. Ezért a ■ kereskedők ajándékait megtoldom a magam királyi ajándékával. És megparancsolta Adóniramnak, kincstárnokának, hordasson annyi aranypénzt a kereskedők pénzére, hogy az ezüst ne lássék ki alóla. Senkit sem akart boldogtalannak látni ezen a napon a király Annyi jutalmat, életjáradekot és ajándékot osztott, amennyit máskor egész esztendő alatt sem szokott, és megbocsátott Ahimasznak, Net'teli kormányzójának, akire módfelett haragudott, mivel törvénytelen adót szedett, és megbocsátotta a bűnét sokaknak, akik megszegték a törvényeket, s nem hagyta teljesítetlenül alattvalói kérését, kivéve egyét. Mikor a király a kicsiny déli kapun át kifelé tartott a palotából, útát állta egy sárga bőrruhába öltözött, tagbaszakadt, vállas férfi; sötétvörös, zor darc'á, sűrű fekete szakálla, bikanyaka volt, komoran pillantott bozontos szemöldöke alól. A Moloch-bálvány főpapja volt. Csupán egyetlen szót mondott könyörgő hangon: — Király! Bálványa bronz mellében hét rekesz volt: az első a lisztnek, a második a galamboknak, a harmadik a juhoknak, a negyedik a bárányoknak, az ötödik a borjaknak, a hatodik a bikáknak, a hetedik pedig, az első kisdedek számára fenntartott, már régóta üresen tátongott a király tilalma miatt. Salamon szó nélkül ment el a pap mellett, de az utána nyújtotta a kezét és könyörögve kiáltotta: . — Királyom! KényszeríteJek a te boldogságodra! .. Király, add meg nekem ezt a kegyet és én feltárom előtted az életedre törő veszélyt. Salamon nem válaszolt és a pap ökölbe szorítva erős kezét, bősz pillantással elkísérte a kijáratig. 6. Este Szulamit elment az óvárosba, oda ahol hosszú sorokban húzód lak a pénzváltók, uzsorások és illatszerürusok bódéi. Itt eladta egy ékszerésznek bárom drachmáért és egy dinárért egyetlen ékszerét: ezüst fülbevalóját, amelynek gyűrűiben egy-egy aranycsiilagocska díszlett. Aztán betért az illatszerárushoz Mély, sötét kőfülkében, szürke arabjai ambrával telt tégelyek, libanoni tömjénes csomafok, illatos fűkötegek és olajos üvegek között, lábát maga alá húzva, lomhán pislogva ült mozdulatlanul, valóságos illatfehőben a kövér, ráncos képű öreg egyiptomi eunuch. Óvatosan számolt le a föníciai üvegeséből a kis agyagedénybe pontosan annyi csepp mirrhát, ahány dinárja voll Szulimatnak, és mikor ezzel végzett, a dugóval letörölgetve az olajat az üveg nyakán, ravasz mosollyal így szólt: — Barna lányka, gyönyörű lányka! Mikor ma éjjel megcsókol a kedvesed a két melled között és így szól: „Milyen illatos a tested, szerelmem!" gondol] énrám abban a pillanatban. Három cseppet adtam ..ráadásul. I Folytatjuk)
