A Hét 1970/2 (15. évfolyam, 27-52. szám)
1970-12-20 / 51. szám
Szép magyar komédia 14. folytatás 78. Célia fölindultán nézte a lehajtott főjét, majd lassan elürenyújtotta kezét és Bélint fejére tette. Flnum, hosszú ujjaival idegesen simogatta, míg egy görcsös mozdulattal arcéhoz húzta a fekete fejet, s számonkérö, fojtott hisztériával csak ezt ismételgette: — Gyáva, gyáva, gyáva. Béliut ugyan meglepődött, de a groteszk fájdalomban sem hagyta cserben hevülékenysége ás ölelni, csókolni kezdte az asszonyt, miközben ruhája szalagját igyekezett kioldani, s az ágyra dönteni. A néma dulakodás után Célia kiszakította magát az ölelésből. Bálint kábán nézett utána. Lépne, de Célia a szoba közepén állva ráparancsolt: — Várjl... Sztyenka! — kiáltott az úrnő, s a sötétből a szolgaasszony tűnt elő. Célia széttárta karjit és Sztyenka vetkőztotni kezdte. BŐ. Amikor a felső ruhadarabok lekerültek Céllá testéről, az ifjú asszony egy kézmozdulattal elküldte Sztyenkát, s fi maga ott állt kitárt karokkal, meztelenül, szemben Bálinttal. — Kiváncsi volt! — kiáltott az asszony és sikoitva elóreruhant. Bálint karjaiba kapta a félig meztelen nőt és ölelni, csókolni kezdte. 81. Cália a vár colombáriuinában a kis fülkékből a tojógalambok tojásait gyűjtögette Sztyenka kosarába. Az alacsony bejárában Bálint állt meg és gyönyörködött a szépasszonyban. Céllá megérezte a kíváncsi tekintetet és észrevette Bálint kezében a toleirt papirt. — Mit Irt rúiam? Olvassa) Bálint liraian olvasta fel versét, melyet Céliáhnz irt: „Két szemem világa, életem csillaga, szívem, szerelmem, lelkem. Kinek mődján, nevén, szép termetén jutsz eszembe énnekem ... Céllá kíváncsian hallgatta a sorokat, s magában a hiúsággal és a szerelemmel viaskodott, majd hirtelen Bálint szavaiba vágott: —‘ Szereti a galambhúst? — s megfogott egy közelben lötyögő galambot. 82. Az egyik szobában hatalmas állatbőrökön Célia Bálint ölében feküdt és részeg bizalmaskodással suttogta: — Az a szerencsétlen öreg nem saká bírja. Ha falizgul, rögtön rosszul lesz. Ezért mindenkire mindent ráhagy, mert különben napokig fekszik ... Piócákkal szívatja magát... Hideg a keze ... apám lehatna ... Fullad, ha megölel... — s közben egy gondolattal Játszott, amit nem is titkolt el: — Addig ölelgotem... Te meg Krakkóban kivárod ... Ott Is van palotám ... Azt se bánom, ha ott az asszonyokkal játszadozol... Elmondta nekem Starzehswski felesége, miket tudsz... De aztán csak az enyém maradsz. 83. Bálint Lengyelországból Bécsbe utazott, nyugtalan tarmószeto nem hagyta, hogy hoszszabb ideig megöljön egy helyen. Egy templomba tévedt be, ahol a szertartás már a vége felé közeledett, s a csuhásuk kettes sorba formálódva megindultak kifelé. Bálint — aki középen állt — szintén megindult, önkéntelenül igazodni kívánt a ritmushoz, de sarkantyújának csengése más profán ütemet pengetett. Zavartan megállt a hatalmas templom közepén, s megvárta amíg mindenki eltávozik, majd riadtan megfordult és kétségbeesett arccal rekedten feiövöitött: — Ne hagyjatok egyedüli Álljatok magi 84. Csapzott hajjal és zilált ruházattal rohant a szűk bécsi utcán barátai után, akiket gyorsan utol is ért. Görcsösen megragadta Hunyadi és Rlmay karját, s félig kijózanodva hadarta Rimaynak: — Nem akartam megbántani... Csak ezek itt... Te tudod, hogy én ki vagyok! — Nem kellett volna idejönnünk — válaszolta az. — Gyertek vissza! Az a két lány nagyon kedves ... A többieknek megmutatjuk, hogy ... — s biztatóiag közulebb hajolt Rimayhoz. — Nem akarok elkórhoznl — tiltakozott puritán borzongással Kimay. Bálintot meghökkentette a visszautasítás: — P.n akarok? En se akarok! — ordította magán kivül. — Psssztl — szeppent meg Rimay — kijön az őrség. Bálint harciasán elbődUlt: — Ki fél Itt! ... Heeeeeeejl En megmutatom ... Aki velünk ...
