A Hét 1970/2 (15. évfolyam, 27-52. szám)
1970-12-13 / 50. szám
Szép magyar komédia elgondolkozva tovább meditált: — Pedig |A asszony... és milyen víg ás kacér volt lánykorában. Szigoré, Így kell!... Itt bizony idegenek vagyunk. Két hétig kibírod itten, aztán Krakkóba... Hallottam rólad egyet s máatt — majd rekedten énekelni kezdett: — „Friss szép fejér póka, Edét szűrő móka, Porcogós Anóka Szerelemnek oka.“ 13. folytatás 73. Bálint Wesselényi udvarába, Dembnó váréba érkezett, ahol még az elmúlt napokról esett szó. — Hogy fog csodálkozni a fogadósáé, ha bevasalom az adósságát — mondta az üreg Wesselényi. -* Egy aranyat Zsuzskáértl Tüzes lány... A legszebb lányokat szedi Össze, az bizonyos, de sose akar adót fizetni... A boltíves folyosó végén, amerre Bólint és Wesselényi haladt, egy meredek lépcső vezetett lefelé egy nagy terembe, melynek asztalánál az Ispán, a felesége, a kapitány és a pap foglaltak helyet. A hatalmas nyitott kandallónál egy sudár feketeruhás nő: Wesselényiné, Sárkándi Anna: Céllá állt Felé|ük fordult, de némán fogadta Bálint bókolását, s az asztalhoz intette az érkezőket. 74. Bálint jóízűen falatozni kezdett, de időnként óvatosan oldalt sandított. Az Öreg Wesselényi semmivel sem törődve, az étkezésbe merült, s már az utolsó falatokkal bajlódott A rideg nagyasszony fegyelmezett undorral figyelte a vendégeket, majd körülnézett, felállt és száraz, halk bangón mondta: — Aki testedet adtad, véredet ontottad érettünk, áld meg a mi ételünk, italunk, ámen. A háziak kézcsókra vonultak, miközben az asszony bólintott a kőt férfinak és ő maga is elindult felfelé. 75. Az egyik szulgéló gondosan aloltogatta a gyertyákat. A helyiségben csak a kandalló tüze világított, melynek fényénél a háziúr és Bálint beszélgetett. — Ez még otthoni — emelte fel a borral telt edényt Wesselényi. — Dugdosnom kell mindenki elől, Salvel — majd 78. Én is legénykoroinban, haj! En remélem, a törökkel kiegyezünk. Akkor majd a királynál fogsz udvarolni — magyarázott reménytelenül az Öreg. — Szeretik a magyarokat. Öcsém, ti csak a tOrOk ellen fenekedtek... „Mi vagyunk a kereszténység pajzsa" — s közben Bécs a hátatok mOgOtt elad, kiforgat. Emlékszem, hogy mit zsluatoltam a tOrOkkel, hogy téged engedjen eL És elengedett! — kOzben poharát emelte, hogy beszédtől kiszáradt torkát egy korty borral felüdftse. — S te mit kaptál a bécsiektől... S szegény apád! Holnap korán Indulok — fejezte be. A kOrülOttük uralkodó csendet most már csak a tűz pattogása és az Öreg mély sóhajai tűrték meg. 77. Másnap korareggel a tágas kapualjban Wesselényi búcsút vett Ifjú feleségétől. Az assszony tekintete a közeledő Bálinton akadt meg. Az Öreg felszállt a kocsira és búesút intett az érkező Bálintnak, majd a határ visszhangon dübörgéssel megindult az udvarból kifelé. Bálint fújtatva, szégyenkezve nézett a kocsi után, őt pedig Wesselényi kémlelte zárt, hűvOs kíváncsisággal. Az asszony ezután egy félhomályos fűrdőházba vonult, ahol szolgaasszonya, Sztyenka lousolgatta szépvonalú meztelen hátát 76. Egy gyertyával megvilágított szobában, nyitott szemmel Bálint feküdt az ágyon, majd hirtelen felült és a sötétbe révedt. Szemfényvesztésnek vélte, amikor egy titkos ajtón Wesselényiné, Céllá jelent meg előtte és halkan, támadólag mondta: — Leselkedő! Olvastam!... Mart kint hagyta az asztalon ... Szégyentelen ... parázna ... Gyáva... — és megállt Bálint előtt, aki lovagi módon eléje térdelt: —Véletlen volt, nem tudhattam. Bocsásson meg — szabadkozott a férfi. — Gyáva! — Bocsásson meg! Büntessen... — és fejét előre hajtotta.
