A Hét 1970/2 (15. évfolyam, 27-52. szám)

1970-12-13 / 50. szám

Az első magyar nyelvű útleírás Az utóbbi években erősen megnövekedett az utazási kedv, az idegenforgalom. Ezrek és ez­rek kerekednek fel és mennek más országot, idegen tájakat, városokat látni, más emberek életével megismerkedni. A megnövekedett tu­ristaforgalmat szolgálják az útikönyvek, ide­genvezetők. Ebben a nagy- utazási lázban álljunk meg egy pillanatra s emlékezzünk arra az emberre, aki több mint háromszázötven évvel ez?alőtt szin­tén külföldön utazgatott, s utazásának, bolyon­gásának meglett az eredménye: hazajött és megírta az első magyar nyelvű útleírást, mert nagyon hiányolta, hogy nekünk, magyaroknak nincs ilyen tárgyú művünk. Ki volt ez az em­ber? Szepsi Csombor Márton. Szepsi mezővárosban született 1595-ben, s műve, az első magyar nyelvű útleírás: az Eu­­ropica varietas (A változatos Európa) Kassán jelent meg 1620-ban. Szenczi Molnár Albert után a polgári késő humanista irodalom legérdekesebb, legszíne­sebb alakja Csombor Márton. Nagybányán és Göncön végezte iskoláit, majd külföldi tanul­mányútra indult. Rendszeres tanulmányokat azonban csak rövid ideig folytatott, igazi úticélja „idegen helyeknek látása“ volt. Több, mint két éven keresztül járta, többnyire gyalogszerrel, Európa különböző országait és városait. Len­gyelországba utazott, onnan Hollandiába hajó­zott, majd miután megcsodálta annak városait, Angliába kelt át, ahonnan aztán Párizsba uta­zott. Gyalog folytatta útját Strassburgba, Hei­­delbergbe, itt meglátogatta a városban tanuló magyar diákokat, majd Nürnbergen, Csehor­szágon, Szilézián és Krakkón keresztül tért haza két és fél évi bolyongásából. Nagy euró­pai körútjáról hazakerülve előbb Kassán ta­nárkodon, majd a Nyári család református pré­dikátora lett a Zemplén megyei Varannón. Itt halt meg 1622-beu. Valamilyen járvány áldo­zata lett. Űtinaplóját könyvalakban is kiadta. E kiadást az előszóban azzal indokolja, hogy tágítani kívánta honfitársai látókörét. A sikerült útle­írásnak csak a címe latin. Szepsi Csombor Márton a szegény deák szemével látja a vi­lágot, s a látottakat keresetlenül, jóízű humor­ral adja elő. Csaknem mindig gyalog ment, a szegény emberek pártfogását élvezve. Élénk érdeklődéssel figyelte meg a polgári nyugat mozgalmas kereskedő-iparos városainak életét. Művében minden meglátogatott országnak külön fejezetet szentel. Ezek bevezetésében nagy vonásokban áttekintést ad az adott or­szág földrajzáról, gazdasági életéről, népeinek életmódjáról, történelmi múltjáról. Legjobban a városok érdeklik. Azokról a városokról, ame­lyeket felkeresett, lehetőleg minden adatot igyekszik megtudni, földrajzi fekvését, lakói számát, környékének főbb termékeit, a város közigazgatási rendszerét, a jellegzetes népszo­kásokat. Rendkívül érdeklik az épületek, erő­dítmények, emlékművek s a műszaki alkotások is. Az egyetemeket, főiskolákat mindenütt fel­keresi, s ha lehet, meghallgat valamilyen elő­adást. Az általánosabb érdekű ismeretek mel­lett elmondja saját apróbb-nagyobb kalandjait; hol szállt meg, a fogadóban kapott étel-ital mennyibe került. Jellemzi alkalmj útítársait, útközben szerzett ismerőseit, akik többnyire egyszerű szegény emberek. Müvének egyik iegrokonszenvesebb vonása a hazájához való ragaszkodása. Mindig öröm­mel említi, ha valahol magyarral vagy Magyar­­országon járt emberrel találkozott. Strassburg­­gal kapcsolatban nem mulasztja el megjegyez­ni, hogy ott tanult „az mi Molnár Albertünk, kit Isten sokáig hazánknak javára éltessen“. Részletesen elmondja, ha a meglátogatott he­lyeknek valamilyen magyar történelmi vonat­kozása tudomására jut. Az ókori Catalaunum­­nál például Attila csatáját említi. Általában minduntalan hazai vonatkozások vegyülnek előadásába. Legnagyobb élményei közé tartozott Hol­landia, London és Párizs. Csodálja az áruk, a nép hőségét, az öntudattal párosult polgári fegyelmet, a gazdaságot. Megcsodálja a fej­lett országokat és a nagyvárosokat, de helyen­ként bíráló megjegyzéseket is tesz. Hollandia, a kor polgári mintaállama; Lon­don, melynek nagysága felülmúlja az addig látott városokét. Legnagyobb elragadtatással Párizsról ír {ez Párizs igézetének első híradá­sa irodalmunkban). Valósággal a város sze­relmesévé válik. „Ki nem kívánkozik ilyen szép dolgokat látni? Valahová eltekint az em­ber, mindenütt az elmének csudáit láthatja.“ Így ír Párizsról útleírásában, majd folytatja: „Bizony az egész ezideig való bujdosásomat és annak terhét ez egy város elfelejtette va­­la velem, oly igen, hogy mint szinte szerel­mes hazámból kellett viszontag innen kijő­­nöm.“ Szepsi Csombor Márton azok közé a szerzők közé tartozik, akik a mai olvasó számára is élvezetes olvasmányt nyújtanak. Jó lenne, ha most, műve megjelenésének 350. évfordulóján, a modern kiadás a kezünkbe kerülne. Megér­demelné, hisz e műfajban úttörő munkát vég­zett. PAZDERÁK BERTALAN A színjátszás fellendítése érdekében A Csemadok losonci járási elnök sége október végén megtartott ülésén értékelte a magyar öntevékeny szín­játszás helyzetét a járásban. Megálla­pította., hogy az elmúlt időszakban csökkent a csoportok aktivitása. A 27 helyi csoport közül mindössze a losonci, füleki, galsai, csákány­házai, ragyolci és bolgári tevékeny­kedett ezen a téren. A járást a Jó­­kai-napokon a füleki színjátszó cso­port képviselte a „Fehér kór“ című darabbal, a losonciak pedig most is járják a járás és a szomszédos járás falvait a Potyautassal. Az elnökség megállapította, hogy ez a ténykedés — az elmúlt évekhez viszonyítva — nem kielégítő. Az ön­tevékeny színjátszás fellendítése ér­dekében úgy határozott, hogy az 1970/71-es évben, a CSKP megala­kulásának 50. évfordulója tiszteleté­re megrendezi a magyar színjátszók járási fesztiválját. A fesztiválra be­nevezhet minden magyar színjátszó csoport függetlenül attól, hogy mi­lyen tömegszervezet keretében mű­ködik. Jelentkezési határidő 1970, december 31. A fesztivál célja: életre kelteni a színjátszást azokban a községekben, ahol megvannak a hagyományai, rendszeressé tenni a munkájukat, hogy minél nagyobb számban vegye­nek részt a járási és az országos rendezvényeken. A Csemadok járási elnöksége mindent megtesz a járási fesztivál sikeres megrendezésének érdekében. Nemcsak megszervezi és megrendezi a fesztivált, hanem jutalmazza is a csoportokat, rendezőket, szereplőket — teljesítményük arányában. A fesztivál 1971 február első felé­ben kerül megrendezésre. Külön ka­tegóriában szerepelnek a felnőtt és a gyermekcsoportok. Elbírálásuk is külön történik. CSÁK ISTVÁN, Losonc Sonkoly Tibor neve nem ismeretien a szőgyéni ifjúság körében, hiszen ő az Orpheusz tánczenekar vezetője. Megalakulásuk óta sokat sze­repeltek itthon és külföldön is, főleg Magyarországon. Egyik fellépésük szünetében megkértem Sonkoly Tibort, beszéljen a zenekarról. — A zenekar megalakításának gondolata 1965 februárjában vetődött fel — kezdte visszaemlékezését Sonkoly Tibor. — Szinte a semmiből küz­döttük fel magunkat idáig. Ha visszagondolok az elmúlt öt évre, sokszor eszembe jutnak az álmatlan éjszakák, mert bizony a zenekar megalakítása körül akadt probléma éppen elég. Öten kezdtük. Ma már ott tartunk, hogy két tehetséges énekesünk is van. Bár jó a hírünk a környéken, mégis van egy fájó pont: a támogatás hiánya. Olyak vagyunk, mint a mostoha­gyerekek. Névlegesen a Csemadok helyi szervezetéhez tartozunk, de ha anyagiakról van szó, senkihez. Nemrégiben vásároltunk egy erősítőt nyolc­ezer koronáért, a saját zsebünkből, hogy a többi apróságról ne is beszél­jek. Többször szerepeltünk Magyarországon, ami sikernek könyvelhető el. Felléptünk Nádudvaron, Budapesten s tucatnyi más városban. Vannak további nehézségeink is. A zenekar tagjai főiskolások, s a kül­­földi utakkal rengeteg időt veszítenek, amit pótolni kell, mert a zene nem mehet a tanulás rovására. Munkánk van bőven, hiszen a szövetkezet tánccsoportjának is vállal­tuk a zenekari kíséretét. Egyébként szeretünk játszani és nagyon örülünk* ha sikerül egy-egy kellemes estét szereznünk a közönségnek. POLÁK ISTVÁN AZ ORPHEUSZ-ZENEKAR G ú t a i L í r a 70 November végén a gútai egységes földmű vessző vetkezet nagytermé­ben, -mintegy ötszáz néző előtt rendezték meg a „III. Gútai Lírá“-t, az amatőr táncdalénekesek vetélkedőjét. A sikeres est Holubek' Lászlónak, a gútai Népművelődési Otthon vezetőjének, áldozatkész munkájának köszönhető. A döntőbe jutott tizenhat énekest a naszvadi Melódia, az érsekújvári Sol Man és a gútai Stár zenekar kísérte. Majdnem ötórás nemes vetélkedőn dőlt el a versenyzők sorrendje. Az első díjat Farkas Marika (Bratislava) kapta, második helyen Szulcsányi Lajos (Guta) végzett, a harmadik helyezett pedig Koiš František (Bra­tislava) lett. A közönség és a zsürt különdíját — közfelkiáltással — kivételesen Nagy Johanna tizenegyéves pozsonyi kislány kapta, aki versenyen kí­vül lépett fel. Kellemes hangjával és előadőtehetségével rögtön meg­nyerte a közönség elismerését, tetszését. Legtöbbet neki tapsoltak. Az értékes díjakat — Reicher jános népművész munkái — Ján Jány vnbelnök adta át a nyerteseknek (képünkön). MOROVICS LAJOS

Next

/
Thumbnails
Contents