A Hét 1970/2 (15. évfolyam, 27-52. szám)
1970-12-13 / 50. szám
Prondl Sándor felvétele I I Kicsit sajnálta magát . . . Elgondolta, hogyan fogják temetni, kik viszik a koporsóját, a hosszú és vékony Sánta Feri meggörnyed a súly alatt és sírni fog. Biztosan megsiratják majd a lányok is, különösen jolika fog nagyon sírni. Bárczi Mari majd rámordul, ne jajgasson annyira, mit szól a bíró fia, talán a körorvosné is odaáll a koporsójához, a pap meg csak mondja a magáét magas fejhangján és zuhog, kopog a föld a koporsója fedelén... Nyilván édesanyja is hazajön a temetésére, utolsónak marad a temeőben, s ott sír majd sötétedésig a fejfája előtt: Kocsis László, é'lt tizenhét évet... Apja biztosan megvárja a temetőkért kapujában, kézen fogja és hazavezeti. Soha többé nem fognak veszekedni. Szépen, megértésben élnek. Eerámáztatják a fényképét, a falra függesztik, s a hosszú téli estéken néha megemlegelik. Fájt a szíve, sajnálta magát, mégis megnyugodott . .. Másnap könnyűnek, felszabadultnak érezte .magát Tulajdonképpen ő már nem is él, Kocsis Lacinak már csak az emlékképe jár-kel az udvaron, fűrészeli a fát, etet, hajtja le a ludat a befagyott patak jegére, ahol a hosszúnyakú gúnárok gágogással köszöntik. Este megfejte a tehenet, elszűrte a tejet, telitöltötte a literes kandlit és vitte a körorvosékhoz. Kefével végigsuhintotta a ruháját, megfésülte a haját, fogat is mosott — soha nem mulasztotta el —, ragyogott is a fogsora, mint a hó, mikor rásüt a nap. A körorvosné ismét egyedül volt odahaza. Asztalhoz ültette a fiút, vacsorával kínálta. Laci szégyenkezve szabadkozott, pedig kopogott a szeme az éhségtől. A szíves, anyás kínálásra mégis evéshez látott. Ügy érezte, sután áll kezében az evőeszköz, s elhatározta, hogy soha többé nem eszik. A körülötte sürgölődő asszony földig érő pongyolája megnyílt, megvillant a fehér combja: tejszínű és sejtelmes volt. A fiú fejébe szaladt a vér, elszorult a torka, s egyszeriben melege lett, lekivánkozott róla a kabát. Mikor az asszony a húst tette elibe, föléje hajolt és hozzáért a teste. Készakarva vagy anélkül, ki tudja. Tény, hogy hozzá ért, miként szellő érinti meg a víz tükrét, ami nyugalmas, de nyomban [elborzolódik. Furcsa vágy lobbant a fiúban, alig tudta lenyalni a falatot, legszívesebben elfutott volna. Érezte, hogy az asszony ott áll a háta mögött, szinte perzselte a közelsége. Hirtelen az jutott eszébe, hogy ő már nem él, de még inkább az, hogy mit suttognak az asszonyról szeretőket tart, szeretőket, szeretőket... Vele is az a szándéka? Az? Szurka László versei családfő o Gond és Bánat nászából látott napvilágot a korcs Félelem. ő felnőtt korában Szorongással kötötte össze létét... c Gyűlölet nevet kopto gyermekük Ki később frigyre lépett egy harcos matrónával GyilokkaL Kettejük leszármazottja az atombomba. ci mestermű kezdetben volt o csend — harmóniája a meg nem teremtett mindenségnek szótagok szótagokból várat emeltem ... bástyákkal csapóhíddal szótagokból kötelet fontom ... gonddal borzalommal szótagokból levelet írtam ... tintával szerelemmel Máté Ida rohanás Új lakásunk folai beóznak, felvonónk két emelet között megáll. A friss tej megsavanyodik táskámban, valami sok von benne, valami kevés s nyomban beáll az erjedés, mint e furcsán kavargó, rohanó életünkben. gótikus égmennyezetről felhőfreskók mólónak posszót litániákon fájdalmas homok olvasót mormol a szél árnyak nélküli éjjeleken vérrszertartások áldozatai hörögnek távol - közel-keleti csatatér oltárokon bunker-katakombák mélyén átlőtt koponyák közt néma fegyverek dicsérik a mestert 1 árok Elemér ballada Oly hű oly kicsi tiszta alakja fekete gyászba szomorodva hívja egyre halott fiát álmában is érte kiált az anya oz anyi a szomorú ardU jó édesanya /Fnlutotjuk )
