A Hét 1970/2 (15. évfolyam, 27-52. szám)
1970-12-06 / 49. szám
Szép magyar komédia 12. folytatás 67 Bálint kütöféken vezetve a lovat ment Anna mellett és beszélni kezdett: — Nekem támadt a világ, még a saját véreim is... Most majd minden rendbejön, kedvesem. Megvesszük Liptóójvárt, megújítjuk. Nagy udvart tartunk, tudósokat, művészeket, hívunk, mint az itáliai udvarokban. A drávai birtokokat eladjuk, arra sokat jár a tűrök. Messze is van. Dávidnak Írunk: az udvarnál kérhetném, hogy az apám főkapitányt stallumát megkapjam. Anna azonban szárazon félbeszakította: — Viszsza kell mennem — és idegesen körülnézett: — Hol van Brigitta? 68. — Hunyadival beszélget. — Bálint észre sem vette a nő megfagyott, Ingerült hangulatát. akit már a düh is elöntött és minden seglség nélkül felszállt lovára. A férfi gyanútlanul megkérdezte: — Mikor hirdetjük ki a házasságot? — Gondolkoznom kell. — Mikor jöjjek? — Vasárnap — és Anna vágtára ösztökélte lovát. A mező szélén — nagy egyetértésben — Hunyadi felsegítette Brigittát a nyeregbe, s ahogy Anna a komorná mellett ellnvagolt, ostorával ingerültön annak lovára csapott, s ez megugorva robogott el sikoltozó terhével. Bálint elé; gedetten szállt fel lovára és dicsekedve mondta a melle lovagló Hunyadinak: — Karácsonyra nagy urak leszünk — aztán kajánul hozzátette: — Te jól elidőztél Brigittával. — Forgách gróf megkérte Anna asszony kezét —i szólt komoran Hunyadi. — Vasárnap lesz az eljegyzés. 69. Bálintot a kudarc, a keserűség, az utolsó reményében való csalódás lengyel földre űzte. Már este volt, amikor a lengyei határra ért, és vu egy távoli világító pontot vett észre, amely időnként el-eltűnt a gallyak mögött. A távo'ság azonban egyre csökkent, s Bálint egy sárgásán világító ablak elé ért. Megzörgette. Az ajtóban egy riadt, fáklyás alak jelent meg, aki lengyelül kérdezte: — Ki az? Bálint szó nélkül félretolta az alakot és belépett a félig telt fogadóba, ahol eléggé merev hangulat uralkodott. Az asztaloknál néhány kereskedő, katona, cnrtegiana és zenész ült. Mindannyian kíváncsian bámultak az újonnan érkezőre, aki az egyik üres asztalnál foglalt helyet. 70. A fogadósné mozdult elsűnek és a kimerült Bálinthoz fordult: — Mit parancsol uram? — Adj enni és szállást! — válaszolt lengyelül Bálint. — Jó pénzért mindent. Bálint az asztalra dobott egy ezüstöt, mim az egyik zenész szolgai módon fölé hajolt és csodálkozva mondta: — Madziar? — és hangszerén játszani kezdett egy primitiv motivumtüredéket: „Madziar pije, madziar piaci...“ Bálint a megélénkült kocsma zaját érzéketlen egyhangúsággal vette tudomásul, nem érdekelte űt sem az ének, sem pedig a körülötte levő idegenek veszekedése. 71. A zenészek egyhangú ütemben játszottuk tovább, csak a lárma lelt fokozatosan egyre nagyobb. A kocsmárosné egy nagy tál ételt tett Bálint elé, aki kedvetlenül falatozni kezdett. Körülötte katonák kockáztak, az egyik kupec a latrinkával enyelgett, Bálint asztala előtt nagymellű lányok riszálva táncoltak az ismétlődő ritmusra. A fogadósné megtöltötte Bálint poharát, gondolván, hogy az ital majd jobb kedvre serkenti a komor vendéget. 72. Bálint nyomott hangulata lassanként oldódni kezdett. Hogy az ital tette-e meg hatását, vagy a füléje hajló nagymellű latrinka, aki kacóran beleivott poharába, majd még kacérabban az ölébe csúszott, az már a lényegen nem változtatott. Bálint jö kedvvel fogadta a latrinka közeledését és csakhamar 6 Is a körülötte csókulódzók táborában érezhette magát. A kontrás valami ütemes szöveget kiabált, s a táncolök egyre pergőbb ritmusba kezdtek. Bálint olykor fel-felnézett, de részeg tekintete minduntalan az ölében ülő kacér leány csábító kebleire tévedt, s ólmos szempillái le-lecsukódtak.
