A Hét 1970/2 (15. évfolyam, 27-52. szám)

1970-12-06 / 49. szám

tokban vagy bandákban - gengekben. És Harlem lakóinak egyenegyede gyakorlatilag matriarcha* tusban él. Az asszony dolgozik magára és a gyerekeire,' a férjről mit sem tudnak, vagy ha együtt él a családjával, a legöbbször nincs munkája.

Nem csoda, hogy a bűnözés is sokkal nagyobb mértékű itt, mint New York többi negyedében vagy más amerikai városokban. Statisztikusok kiszámítoták, hogy Harleniban az ezer főre jutó meggyilkoltak száma több, mint egész New Yorkban vagy Chicagóban. És hogy nyolcszor nagyobb itt a kábítószer-fogyasztás, mint másutt.

Téves lenne azonban azt hinni, hogy mindez Harlemnek, mint ősi néger településnek elhanyagoltságára vezethető vissza. Ennek inkább az ellenkezője igaz.

A New York-i Harlem, melyet délen a 110. utca és északon a 155. utca, keleten a Third Avenue és nyugaton az Amsterdam Avenue határol, ma ugyan az USA legnagyobb néger városa, de nem is olyan régen keletkezett.

Erről tanúskodik külső képe is. Nem emlékeztet piszkos slumokra Genovában vagy Szicíliában, a régi glasgowi munkásnegyedek kormos házaira vagy a dokkok közelében elterülő legrégebbi londoni negyedekre.

Az ember inkább letűnt dicsőség és luxus nyomait véli felfedezni. És ez a benyomás nem csal.

HARLE

dott

száz

Hailem nem egészen egy évszázaddal ezelőtt valóban gazdag, konzervatív és ómódú amerikaiak lakónegyede volt. Sokan közülük New Yorkot túlságosan közönségesnek és elkommeiszializálók tartották ahhoz, hogy ott lakjanak. A múlt nyolcvanas éveiben a lakbérek itt négyöt nyolcszor magasabbak voltak, mint New más negyedeiben. Volt itt opera, vö tök ő üzletek és vendéglők, nevelőintézetek saládok leányai számára.

A sors iióniája, hogy ez a fehérek lakta régi, előkelő váios segítette elő tulajdonképpen New York gyors ütemű fejlődését s Harlem akkori lakóinak telekspekulációit.

S olyankor, ha egy fehér rendőr lelő egy négert - ha nem is éppen Harlemban, hanem bárhol másutt az Államokban, vagy valahol valami tüntetést a fehér rendőrök szétkergetnek s közben vér folyik, a néger gettóban felforr a hangulat. Ilyenkor a legjobb, ha fehér ember egyáltalán nem mutatkozik Harlem utcáin.

Az élet nem olyan itt, mint másutt, a negyednek kialakultak a szokásai - kemények, olykor könyörtelenek. Talon ezért van annyi vasráccsal védett üzlet Harlemban, amit nem látni más negyedekben, és talán ezért járnak itt kettesben a rendörjárörök.

Már maguk a száraz statisztikai adatok is sokatmondóak. Harlemban minden harmadik férfi munkanélküli, nem azért, mintha nem akarna dolgozni, hanem azért, mert legtöbbjüknek nincs meg a szükséges szakképzettsége, sőt lényegében semmiféle szakképzettségük sincs. A férfilakosságnak csak hét százaléka rendelkezik valamilyen képzettséggel.

A produktív életkorban levő fiatalok egyharmadának sincs munkája, $ az utcán él. Csopor-Mi lesz a teljesítetlen álomból? Kiszárad

mint a szőlőszem a tűző napon vagy ég mint a gyulladásos — s aztán gennyedő seb?

Bűzlik mint a romló hús?

Vagy sűrű lesz és szirupos mint az állott gyümölcslé? Lehet, hogy csak viszik, cipelik mint a súlyos terhet.

Vagy dinamit lesz, mely egyszer felrobban? »

alán még soha senki sem festette meg ily röviden és találóan a New York-i Harlem képét, mint Langston Hughes néger költő azonos című versében. Valóban sokféle arco van ennek a néger gettónak a fehér metropolis szívében, a gettónak, mely fél i ember otthona.

A huszas években élte a legjobb néger alkotók, költők, énekesek és zenészek aranykorát. Örökre összeforrtak Harlemmal az olyan nevek, mint Langston Hughes, Paul Robeson, Fats Waller, Puke Ellington és Louis Armstrong.

De elválaszthatatlanok tőle a szörnyű nyomor, az elképzelhetetlenül embertelen életfeltételek is: az akút munkanélküliség, az apa nélküli családok, a fiatalkorúak bandái az utcákon, a kábítószerek és a bűnözés. És az ebből származó következmények. E negyed lakói egyre mélyebbre süllyednek a rezignációba s egyre jobban gyűlölik azokat, akik a többség véleménye szerint sorsukért felelősek.

Harlemban ezért nem szívesen látják a fehéreket

Az európai turista, aki meg akarja tekinteni ezt a néger negyedet, könnyen tapasztalhatja, hogy a New York-i taxis nem viszi őt tovább, csak Harlem határáig, mert fél tovább menni.

S amikor hőség van New Yorkban, fülledt trópusi hőség - ilyenkor a fehér amerikaiak többsége nem tudna dolgozni klimaberendezés nélkül az irodákban -, a szegénynegyedek, de különösen Harlem utcáin, minél magasabbra emelkedik a hőmérő higanyszála, annál ingerültebb a fiatalok és a felnőttek hangulata.

Ilyenkor az európai turista, ha meg akarja nézni a néger negyedet, ezt a tanácsot kapja: „Nem, ma nem lenne okos dolog bemenni Harlembe - mondják neki a barátai és hozzáteszik: - legfeljebb, ha van valami néger barátja, aki magával megy."

Amikor a nyolcvanas években a magasvasút vonalát kiépítették a 129. utcáig, tömegméretekben megindult Harlemban a spekuláció. A telek- és ingatlanárak kétszeresükre-háromszoi03ukra emelkedtek, a spekulánsok nyakig eladósodtak, csakhogy új házakat építtethessenek, arra számítva, hogy még jobban felszöknek az ingatlanárak, ha New Yoik gyors növekedése eléli városuk határát

Pe a huszadik százod első éveiben o’yosmi történt, amivel nem számoltak. 1904-ben kitölt a ciklikusan ismétlődő gazdasági válságok egyike az Egyesült Államokban. A kínálat túlszárnya'ta ci keresletet, és senki sem akarta megvásárolni a szép új házakat, mert kevesen engedhettek meg ilyesmit maguknak. Ugyanígy nem volt, oki bérbe vette volna a szép új lakásokat. Legalábbis nem azok a rétegek, melyekkel a spekulánsok számoltak.

Mi legyen az üres házakkal, az üres lakásokkal?

S ekkor megszületett a mentő ötlet: a házakat kisebb lakásokra kell felosztani és több családnak bérbeadni. Néger családoknak.

Ebben az időben százezerszóm költöztek négerek az USA déli államaiból északra, hogy kiszabaduljanak a rabszolgaság légköréből, és hogy jobb, szabadabb életet találjanak itt. A nagyvárosok perifériáin éltek, hevenyészett néger negyedekben, szükséglakásokban. A felajánlott lehetőség, hogy Harlemban lakhatnak, valódi házakban, ahol felvonó van és melegvíz-szolgáltatás, benn a városban, ahol kövezett utcák s ragyogó üzletek vannak, fényes kirakatokkal, igazi csodát jelentett ezenek az embereknek a számára. Hajlandók voltak mindent megadni érte.

Kezdtek beköltözni a négerek. Persze, hogy meg tudják fizetni a lakbért, egy-egy lakásba két-három család is beköltözött. S ezek a délről jött bevándorlók, akik nem voltak hozzászokva a városi életmódhoz, természetesen magukkal hozták az itteniektől eltérő szokásaikat is. S ahogy Harlem kezdett négerekkel feltöltődni, ugyanúgy kezdték elhagyni a várost az ősfakók, a régi telepesek. 1920-ban négerek lakták a 130. és a 145. utcák közötti szakaszt, 1930-ban a feketék lakta Harlem déli irányban már a Central Parkig terjedt. Lakóinak száma ekkor már 200 000 volt. így alakult ki az Egyesült Államok legnagyobb néger városa.