A Hét 1970/2 (15. évfolyam, 27-52. szám)

1970-12-06 / 49. szám

Ezt olvastam A moszkvai Oeuvres et Optinions szeptemberi száma közli Voznye­­szenszkij ú] poémáját; oroszul és Bernadette du Crest francia fordí­tásában. A Pliszeckája portréja igazi remeklés, újabb bizonyítéka annak, hogy szerzője a szovjet költészet ötvenes éveinek végén föltűnt „új hullám“ legmarkánsabb képviselője. Ä nagyhírű táncosnő­ről szóló költemény — bár a ver­ses részek közé próza is ékelődik, és érdekes módon Vozneszenszkij egész Cvetajeva verssorokat, sőt egész strófákat is beleépít a sa­játjai'közé — föltehetőleg új fej­lődésszakasz kezdetét is jelzi. A zsúfolt képzeletű, bonyolult me­taforákban dúskáló, sokszor bo­nyolultan intelektuális versek sza­kasza után e költemény tanúsága szerint a költő az áttetsző és le­higgadt egyszerűség szakaszába érkezett. íme a poéma befejező része: „Egy olyan lakásban ismerked­tem meg vele, ahol minden Ma­jakovszkijról beszélt. A jalon a költő mosolygó arcképe. Egy szür­ke öltözetű asszony megmozdítot­ta'* karját. A kéz szerepéről, be­szélt a táncban. Nem mondom el szavait. Karjai fölbukkantak és hullámoztak a mennyezet alatt, ki­zárólag a karja. Lába, teste csak vázául szolgált a mozgó és me­­zítlen virágszárak számára. Ve­szélyes e lakásba lépni. Majakovsz­kij parancsolóan örök jelenléte tiltakozás a középszerűség ellen. Nem könnyű ezt a szomszédságot elviselni. Maja elviseli. Ö a leg­modernebb táncosnőnk. Korunk­nak megvan a költészete, a festé­szete, a fizikája, de nincsen tánc­­művészete. De ő a XX. század üte­mére táncol. Nem hattyúk, hanem autók és hengerek között kell tán­colnia! Láttam őt Henry Moore tiszta idomaival és a ronchampi kápolnával a háttérben. / A tiszta szépség szelleme“ egy szaggatott, őrült világban, ľ A szépség megtisz­títja a világot. Ez magyarázza di­csőségének egyetemességét. Párizs, London, New York sorba állt a szépségért, hogy láthassa Pliszec­­kaját. / Mint mindig, az a művész hódítja meg a világot, aki meghó­dította hazáját, j Nem pusztán a balettről van szó. A szépség kija­vítja a világot. Szépségét teremtve, a művész megváltoztatja a világot. Mindenki szempillantás alatt meg­érti Kubában és Párizsban. / Szilu­ettje az egyiptomi festészet légies vonalait idézi. Es úgy szólítják, meghitten, ahogyan manapság a nőket szólítjuk, de megrendültén is, ahogy egy pogány. istennőt vagy papnőt neveznek nevén-. Ma­ja.“ E rövid részletből is érezhető, hogy a kristályos mondatok hul­lámzása, a hosszúak és rövidek váltakozása feszülten Izzó benső ütemet és sodrást kölcsönöz az amúgy, első látszatra szinte érte­­kezően kimért szövegnek, másrészt pedig a metaforákat a képzettár­sítások helyettesítik. S noha a ha­gyományos költői eszközök hiány­zanak, a költői hatás tökéletes. Magam ugyan feltétlen híve va­gyok a formaűjításnak és a kísér­letezésnek, mégis elutasítom a tü­relmetlen egyoldalúságot és mo­solygok azokon, akik minden ha­gyományos formát eleve meghala­dottnak és avíttnak tartanak A Nagyvilág októberi száma pél­dául egy csokornyi novellát kö­zöl angol, amerikai, német, szov­jet és olasz szerzőktől, kitűnő írá­sokat, ameiv«ek sem az idősíkok keverésének, sem a cselekmény­­szálak inverziójának, sem az egy­idejűleg párhuzamosságának esz­közeivel nem élnek. Mi több, mind­egyikük szabályos elbeszélés, leg­többjük első személyben írva, mondhatni klasszikus szerkezetűek. Ojfent kiderül, hogy a hagyomá­nyos eszközök nem avíttak, ameny­­nyiben az író életlátása korszerű, vagyis hogy bármennyire is lenne fölfokozott századunk dinamikája, nem minden múltszázadi modell vesztette el érvényességét, vannak és hatnak olyan hagyományos esz­közök, amelyek kifejezhetik ko­runk tartalmait. Mert azt monda­nom sem kell, hogy mindegyik írás jelenkori jelenségekkel viaskodik és bennük a modem ember meg­annyi bonyolult kérdéseire keres választ szerzőjük. A kor-problema­tika megannyi jellemző jelentése felbukkan ezekben a novellákban: az elidegenedés, az emberek kö­zötti kommunikációs-zavarok, a bürokratikus elembertelenedés, persze korántsem tételek illusztrá­ciójaként. Ám tény, hogy mindeze­ket a jelenségeket lehet hagyomá­nyos eszközökkel is ábrázolni, vagyis nemcsak a hagyományos és a modernség ötvözöttsége és nem csupán az új formák érvényessége jellemzi jelenkorunk irodalmát. Es mennyi a változatosság ezekben a Maupassant vagy Csehov tech­nikájával elmondott „beszélyek­­ben“, akad közöttük a mélylélek­tanra alapuló lélekrajz bűnügyi történet keretében (Bernadino Zap­­poni: Az életem mélyén egy hang van ... J, társadalmi szatíra (Wil­liam Humphrey: Az indiai), Csehov szelíd szomorúságával elmondott történet az emberi rosszaságról (Jurij Trifonov: Galambhalál), E. T. A. Hoffmann fantáziájával ro­kon vízió egy különös világvégéről (Anna Maria Ortese: Szürke nap­udvar) és még anekdotára épülő tárca-novella is, amely a polgári kapzsiság szellemes rajza (Antho­ny Burgess: Bárcsak meghalna a feleségem). Jellemzőnek tartom e tekintetben-Peter Handke ugyan­ebben a számban közölt kisregé­nyét is. (A kapus félelme tizen­egyesnél). Ez az igen fiatal író, aki eddig közölt regényeiben és színdarabjaiban kizárólag a min­den hagyománytól elrugaszkodott bukfencekkel hökkentette meg ol­vasóit és nézőit (láttam egy da­rabját Münchenben, a színpadon másfél órán át a föl s alá járó színészek félszavakat, összefüggés­telen szavakat és félmondatokat mormoltak) most sajátos szinté­zisre törekszik, a Kafka hagyomá­nyokat és a „nouveau roman“ egy­­gyéötvözésére, visszatér a lineáris szerkesztéshez, a történet folya­matos elbeszélésének módszeréhez. Mindezt nem a hagyomány mel­lett vagy a modernség ellen írom. Csak fölfigyelek az irodalom moz­gásának egy meggondolkoztató mozzanatára, és arra kérem az ol­vasót, gondolkozzék el maga is. SZÁSZ JÁNOS » Illlllllllíllllllllllllil 13 iskolaügyi dolgozó a köszönőlevél kiosztása előtt MÁR HÚSZÉVES 1970. november 13-án 9 órai kéz dettel ünnepi ülésre jött össze kö rülbelül százötven magyar pedagó­gus, hogy megünnepelje a csehszlo vákiai magyar iskolák fennállásának 20., a CSKP megalakulásának 50., va­lamint a NOSZF 53. évfordulóját az udvardi Szövetkezeti klubban. A meg hívókat az Érsekújvárt Járási nemzeti bizottság oktatásügyi szakosztálya, az Iskolai és Tudományos Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének járási vezetősége küldte szét. Az ünnepi ülésen megjelent az ér­sekújvári járás képviselőin kívül Mó­­zsi Ferenc, a SZSZK Oktatásügyi Mi­nisztériuma Nemzetiségi Főosztályá­nak vezetője, Duchon József köz­ponti tanfelügyelő, Varga Béla, a Csemadok Központi Bizottságának el­ső titkára és még sokan mások. A megnyitó beszédet a helyi is­kola egyik kis útíörőlánya mondotta tökéletes szlovák és magyar nyelven. A megnyitó beszéd után az úttörők gyönyörű vörös szekfűcsokrot nyúj­tottak át a meghívottaknak. Mózsi Ferenc minden részletkérdés­re kiterjedő alapossággal elemezte a nemzetiségi iskolák helyzetét, ered­ményeinket és hiányosságainkat, to­vábbi célkitűzéseinket. Beszélt peda­gógusaink áldozatkész munkájáról, az új iskolák építéséről, a tankönyvek­ről, a jelen legsürgősebb tennivalói­ról. Varga Béla többek között a követ­kezőket mondotta: — Több okból is különös szeretet­tel jöttem erre az ünnepi ülésre. El­sősorban azért, mert mindig szere­tettel töltöm néhány órámat azok kö­rében, kiknek munkája nélkül el sem tudnám képzelni a Csemadok életét, másodszor pedig azért, mert ebben a 20 évben nekem is van valamilyen Az Érsekújvári Vnb alelnöke átadja Mózsi Ferencnek a város emlék­érmét. szerepem, mert pedagógus vagyok és az is maradok, s nem utolsósorban ez a szép ünnepség szűkebb pátriám területén zajlik, ahová mindig öröm­mel jövök. — Ezen alkalommal is szeretném megköszönni a sok ezer magyar is­kolaügyi dolgozónak, pedagógusnak a Csemadukban kifejtett munkásságát és ugyanakkor ígéretet is teszek, hogy a Csemadok mindig segíteni fogja a proletár nemzetköziség szel­lemében az iskolaügyi szervek nemes célkitűzéseit. Ezután Duchon József központi tan­felügyelő köszönőlevelet nyújtott át tizenhárom iskolaügyi dolgozónak, ezek a következők: Burza Olga, Czi­­bor Mária, Kovács Eszter, Brigan De­zső, Cziria Sándor, Csókás Károly, Hegedűs Flórián, Nagy József, Pán Béla, Péter József, Sáfi Árpád, Szá­raz Béla és Varga Béla. Mózsi Ferencnek és Duchon Jó­zsefnek az Érsekújvárt Vnb alelnöke, Dráfi elvtárs nyújtotta át Érsekújvár emlékérmét. A helybeli magyar tan­nyelvű iskola és Csemadok kedves műsorával zárult az ünnepi ülés. A helyi magyar tannyelvű iskola műsorából.

Next

/
Thumbnails
Contents