A Hét 1970/2 (15. évfolyam, 27-52. szám)
1970-11-15 / 46. szám
néhány perccet a nagy pillanat előtt Mi szem- s szájnak ingere Menyecsketónt ^ szeretik és számon tartják őket. Régi szokásokról érdeklődöm, idős néni kacsint rám hamiskásan, s nyomban kioldja nyelvének bogát:- Volt bizony, lelkem, volt... A menyasszony elé például vizet öntöttek az udvaron. Ha átugrotta, azt jelentette, hogy ügyes menyecske válik belőle . . . Vagy seprüt tettek elibe. Ha nem vette fel, hanem csak átlépte, akkor ráfogták, hogy lusta lesz... Én bizony átugrottam a vizet, felkaptam a seprűt annak idején - nevet fel a néni -, de nem is volt rám panasza sohasem az uramnak! A gazdasszonyok közé keveredem. Majd lábról kapnak, s tömnének a sok ízes falattal, mint a libát szokás. Szemükben huncut fény vibrál, ajkukon kacagás nyílik. Soha jobbkedvű asszonyokat nem láttam, mint a Jancsuskánét, Kalmár Rózsikat, Berecznét, Kalmórnét — mindenki keresztmamáját —, Molnárnét, Szabónét és Seresnét. Új Etel a főszakácsnő. Tőle érdeklődöm meg, miből áll majd az ünnepi vacsora. íme: tyúkhúsleves, farkasdi takart, azaz töltött káposzta, pirított csirke, töltött tyúk, rántott sertés- és csirkehús megfelelő körítéssel.- Éjfélkor cígánypecsenyét és májas hurkát tálalunk, hajnalban meg korhelylevest — mondja a főszakácsnő összecsücsörített szájjal. — Azonkívül valakinek el kell fogyasztani a rengeteg süteményt is ... És azt tanácsolom, hogy okvetlenül nézze meg a tortagyűjteményt. Ahogy mondom: gyűjteményi Százhúsz darabból áll! A hangulat egyre emelkedettebb. Mind többen és tüzesebben ropják már a táncot. S ha közös dalra gyújt a násznép, hát zeng, szárnyal, mint a templomi zsoltár. Libasorban jönnek a népviseletbe öltözött vőfélyek, élükön Kalmár Tiborral, aki elmondja a vacsora előtti beköszöntőt: . „Lesz finom vacsora. Ilyen még nem volt soha. Első tál étel lesz bagolynyerítés, Utána jön a kemencenyögés. S végre érkezik az üres kocsizörgés. Egy sündisznó lesz bepácolva, egy beteges bolha nyársra húzva, Sült pecsenye helyett egy nagyfejsze foka, Háromszáz esztendős kerekeknek agya ..." Toronymagasra csap a derültség. Nézem az ifjú asszony nyolcvanötéves nagyanyját. Czanik Lídiát. Jól bírja még magát. Mély árkokkal szabdalt arca, mint a nyitott könyv: magában hordja nehéz, küzdelmes sorsát, keserves múltját. Most pedig magába zárja unokája örömét és boldogságát. Minthta kisimulnának arcának ráncai.- Könnyebben elviselem én most már a kapa földet - mondja. - Az én időmben ... - sóhajt emlékezőn, s legyint. Mozdulatában majdnem egy évszázad mond Ítéletet maga felett. - Tizenkét éves koromtól markot szedtem az uraság tarlóján ... Az unokám varrónő. Szépen keres. Mindent megvett magának, a takarékba is jutott tízezer ... Látta a rengeteg ajándékot? . .. Uramisten, mi mindent összehordtak I Paplant, huzatot, törülközőt, porszívót, kávéfőzőt, készleteket... ki győzné mind felsorolni, vagy tíz-tizenkétezer korona érő. Nekik könnyű lesz, hál istennek . . . Éjfél van, talán már el is múlt. Következik a menyecsketánc. Rázendít a zenekar, valaki elrikkantja magát: — Eladó a menyasszony! Száll a menyasszony kézről kézre, mint a pillangó, a dobozba hullanak a bankjegyek. (Azért akad olyan vendég is, akinek az udvaron sürgősebb dolga van). — Eladó, eladó a menyasszonyi A zene zeng: jajong a klarinét, akkordok alatt roskadozik o cimbalom, nyögdécsel a nagybőgő, mint a halálba szédülő táncos, s cifrázza a hegedű, mintha kigúnyolná a társait. Fárad a menyasszony lába, sűrűsödik a lélegzete. Futnak körbe, körbe, majd összemosódnak az arcok, falak. Nem sebesebb és szédítőbb a körhinta forgása sem ... Amikor már jártányi ereje sincs az új menyecskének, hozzáugrik a fiatalember és viszi magával az édes terhet. Kétezerhatszáz korona fordul ki a dobozból az asztal lapjára. Ennyit táncolt össze a menyecske. Jó lesz útravalóul. Útravalóul? Egyelőre marad minden a régiben. A fiatalemben Kassán dolgozik a Vasműben, közben esti tagozaton elvégzi a Gépipari Technikumot. Talán egy éven belül kap lakást is. Addig ingázik, mint eddig. Mi mást is tehetne? Lassan hajnalodik . . . Korhelyleves illatával telik meg a terem levegője. Utána még egy utolsó nekibuzdulással táncraperdül a megfogyatkozott vendégsereg, s a kissé megfáradt, nótáskedvű férfiak ajkán kedves melódia, dal fakad: „A hajnali csillag ragyog ., .* Ezzel a dallal búcsúznak a lakodalomtól, az ifjú pártól. Keleten hasad az ég, új napra virrad a falu népe. LOVICSEK BÉLA
