A Hét 1970/2 (15. évfolyam, 27-52. szám)
1970-11-08 / 45. szám
Szép magyar komédia 8. folytatás ban eihelyzeti gyertyákat, majd megállt az ágy emelvényén és kacérén bontogatni kezdte mellénykéjét. Majd hirtelen, durcás mozdulattal az „érzéketlen“ Bálinthoz szaladt, aki éppen egy ott talált könyvbe mélyedt bele. Krisztina kacarászva az ölébe fészkelődön, de Bálint csltltgatva a szájára tette a kezét. Krisztina játékosan, majd egyre rtadtabban szabadkozott, az egyre Ingerültebb szorításban. Ez azonban lassan enyhült, s a rémület csakhamar szenvedélyes vággyá, vad öleléssé változott. 46 43. A sárospataki esküvői szertartás után a kis csapat a vár télé tartott. Krisztina játékos izgalommal bámészkodott, Bálintot csodálta, ami szerfelett hízelgő volt a férfi hiúságának. Mátyás diák futott utánuk és lihegve mondta: — Megvan a matrikula! — Bálint a mellényébe gyűrte, majd megcsókolta fiatal asszonyát, és előre Indult. —- Várj meg... -- súgta neki. — Mátyás, te maradj melletle. — A kis csapat összetorlódott a várkapunál. A kémlelő ablakból egy vén szolga szólt ki: — Ki az? — Ereszd le a kaput, a vár ura van Itt — válaszolt Bory. A felvonóhíd nyikorogva ereszkedett lefelé. Elsőnek Nagy István kapaszkodott fel, szembe találva magát a meglepett kapussal. Utána megindultak Bállnték is, de n kapuboít alatt elébük állt a várnagy: 44. — Megálljának, jó uraml Ez Itt Dobó főkapitány úr birtoka! — A törvényes úr áll itt, Dobó Krisztina hites ura, a vár gazdája — válaszolt Bálint. — Nem úgy van az, hogy... Nem kaptam erre parancsot — s megpróbált az előrenyomuló Pribék elé állni, akinek kardja véletlenül megsebezte tiltakozó kezét. A várnagy riadtan nézett vérző kezére és felkiáltott: — Megsebeztek! Karácsony estéjén! őrség! — Az előkerült várőrséget azonban Bálint emberei kiszorították a várból. Az őrök riadtan eltűntek a sötétben. Csak a várnagy maradt ott felháborodotttan, de Bálint ráripakodott: — Felesküszöl, kutya, a vár való urára? — Nemes vagyok, uram! Dobó főkapitányra esküdtem s felszólítom, hogy ... — de befejezni nem tudta, mert Bálint kilódította a nyitót kapun. Krisztina nagyot derült e különös heccen, s Bálintra mosolygott, aki büszkén Intézkedett: — Húzzátok fel a kaputt — szólt Hunyadinak. 45. — Bálint és Krisztina — kezükben többágyú gyertyatartóval — indultak hogy birtokba vegyék a várat. A gyertyák fényénél elébük tárultak a széles folyosók és termek. Az egyik sarokszobában hatalmas baldachlnos ágy előtt állapodott meg a fiatal pár. Krisztina gyermekes kuncogással sorra gyújtogatta a fali karok-46. Szeretkezésüket azonban gyorsan közeledő léptek és kiabálás zaja zavarta meg. A kivágódott ajtóban katonák és felfegyverzett pa raszok álltak és nagy ordibálással elözönlötték a szobát. Bálint a dühtől felugrott, s vadul hadonászva rájuk támadt. A hozzá közel levők a riadalomtól az ajtón kimenekültek, a többiek azonban körbefogták. Ordítás, kiabálás, sikoltozás és vad tusakodás kezdődött. Az előbb még ünnepélyesen megvilágított nászágy homályba borult, a gyertyák fénye sorra kialudt, s a nászszoba egyre inkább csatatérré kezdett válni. 47. Bálint üvöltve hátrált ki a palota kapuján, s ahogy megfordult, mögötte tele volt az udvar fáklyás, fegyveres katonákkal, akik csapdába szorították. Körülnézett: a lépcső tetején meglátta a várnagyot, aki fennhangon odaszólt hozzá: — Haszontalan erősködnl, nagyságos úr. A szolgákat már kivertük a várból. — Majd udvariasan az ajtóban megjelenő riadt Krisztinához fordult: — A nagyságos Dobó kisasszony a szolgáival a várban maradhat. — Bálint e szavak hallatára előrántotta kardját, s csengve törte szét a kútkáván, csonkját pedig a várnagy elé dobta, ö maga leszegett fejjel a kapu felé indult, Krisztina pedig szipogva futott utána, s a kettényíló lándzsafolyosón együtt mentek kifelé. 48. Krisztina egy elhanyagolt, alacsony boltívű várteremben ringatta e házasságból fogant gyermekét. Az ablaknál egy asztal állt, s a gyertyafénynél egy papos külsejű jegyző írt. Az egyhangúságot Krisztina cselédje törte meg. Valamit az asszony fülébe súgott, mire az síró gyermekét a bölcsőbe fektette, majd mind ketten ktslettek. Hartyányi gyanakodva nézett utánuk; de a jegyző megszólította: — Domine! Manuscrlptum és pecsét kellene a testamentum kiegészítésére, de én félek bevinni, mert... — jöjjön velem... Talán nem lesz szükség erre. Ma egy kicsit jobban van — szólt Hartyáuyi. — A nagyságos és tekintetes úr ragaszkodik, és ez a helyes, törvényes modus... — folytatta a jegyző, de Hartyányi a szavába vágott: — Meg magának huszonöt arany ...
