A Hét 1970/2 (15. évfolyam, 27-52. szám)
1970-10-25 / 43. szám
Bill BH Emlékezés születésének H/tl/wl/lll Y rZ&O Žk 400. évfordulójára___ Ez év október elején emlékezett a magyar közvélemény a régi magyar próza egyik legnagyobb mesterére, a magyar nyelv művészére, Pázmány Péterre születésének negyedik centenáriuma alkalmából. Álljunk meg ml is néhány percre ennél az évfordulónál, s nézzük meg, mi az, ami irodalmi és közéleti alkotásából évszázadok múltán ma is értékes, és méltóvá teszi Íróját arra, hogy emlékét felidézzük, és példájából tanuljunk. Elöljáróban meg kell Jegyeznünk, hogy Pázmány Péter alakja a második világháborút kővető években sok félreértésre adott alkalmat. Egyesek csak az elutasító és az ellentmondásokat megállapító értékelést vélték Pázmányban felfedezni, holott személye „a legkevésbé sem azonosítható a Koílonics-féle későbbi nemzetáruló főpapokkal '. Ezért aztán sokan — mind történészek, mind irodalmárok — igyekeztek tapintatosan kitérni értékelése elől. Igaz, munkássága részrehajlás nélküli felmérését megnehezítette az a körülmény is, hogy a két világháború közötti időben — főleg a harmincas években — személyét a kelleténél nagyobb mértékben hangsúlyozták s ezzel eltorzították a róla alkotható reális képet. Csupán a személyi kultusz időszakának felszámolása után történt meg Pázmány tárgyilagosnak mondható értékelése. A Pázmány-kép vizsgálatakor szem előtt kell tartanunk azt, hogy őt csak korából, a XVI. és XVII. század eseményeinek zűrzavaros világából tudjuk megérteni. Mint író is két korszak határán áll. Élete a magyar történelem küzdelmes, nehéz éveire esik. Gondoljunk arra, hogy a mohácsi vereséget követően Magyarország hosszú időre három részre szakadt: a középső részt a török uralta, a nyugati országrész királyi fennhatóság alatt állt; a magyar nemzeti önállóságot Erdély képviselte. Az ország egységének helyreállítását — különösen a XVII. század elején — mind a királyi Magyarország, mind Erdély legjobbjai fontos feladatuknak tekintették. Ezt az egységet azonban mindkét fél a saját elképzelése szerint próbálta megvalósítani. Emiatt sokszor éppen egymással vívtak ádáz küzdelmet. S ebben az áldatlan állapotban kellett az ország politikai és szellemi élete hivatott vezetőinek — Így Pázmánynak is — a helyes történelmi helyzetképet felismerniök, és cselekedniük. A XVI. és XVII. század magyar történelmi küzdelmeinek, Ideológiai harcainak és a magyarországi barokk irodalmának, illetve nyelvművészetének kiemelkedő képviselője, Pázmány Péter 1570. október 4-én született Nagyváradon. Középiskolai tanulmányait a kolozsvári gimnáziumban végezte, s Rómában folytatta a főiskolán. Tanulmányai befejeztével a gráci egyetemen a bölcsészet tanára lett. itt négy évig működött. Utána hazatért, és bekapcsolódott az itthoni politikai és vallási küzdelmekbe. Magyarországi működése kezdetén látja az ország egyesítésére irányuló kísérleteket, melyeknek során a fejedelemségről lemondó Báthory Zsigmond Erdélyt átadja a Habsburgoknak. 1602-ben Kassán tartózkodik; várja, hogy a királyi hadakkal Erdélybe indulhasson. Elöljárói parancsára azonban erről a tervéről le kell mondania. Egy év múlva ismét Grácba rendelik. Annak ellenére, hogy távol volt hazájától, pontosan felmérhette az otthoni helyzetet. Pázmány hosszú ideig hitt a királyi hatalomban és abban, hogy ennek a hatalomnak lesz ereje az ország egyesítésére és a török kiűzésére. Élete vége felé azonban keserűen tapasztalta, hogy csalódott, hiszen a Habsburg-hatalom sosem gondolta komolyan a magyar egységet. Utolsó éveiben, amikor felismerte az osztrák politikának a magyarság létét és megmaradását veszélyeztető törekvéseit, Pázmány Erdély megmaradásában látta a magyarság védelmét. Ezt a meggyőződését tükrözik Erdély fejedelmeihez és híveihez intézett levelei is. 1626- ban, a Bethlen táborában levő rendekhez így ír: „Ügy tetszik, hogy mint a küszöb és ajtó között levő ujj, úgy vagyunk mi az hatalmas császárok között és mind oltalomtul, s mind ellenségtől romlanunk kell, ha békességben nem maradunk.“ Pázmány rögtön azután, hogy az ország első egyházi méltóságába került, teljes közjogi tekintélyével szemben állt a Habsburg-államhatalom hivatalainak önkényeskedéseivel, jogtalan szándékaival. Nagy politikai befolyása volt mind a királyi tanácsban, mind az országgyűlésen, mégsem tehetett meggyőződése szerint, nem valósíthatta meg terveit. Tevékenységének súlypontja az egyházi élet területér« esett. Nagy hozzáértéssel indította meg az újjászervezés munkáját. Kétségtelen, hogy Pázmány az ellenformáció legnagyobb alakja, azonban az ő idejében a küzdelmeket nem az erőszak jellemezte — mint halála után néhány évtizeddel később —, ő a belső reform, a papnevelés, a prédikáció, a hitvita eszközeivel harcolt és ért el nagy sikert. Egymás után alapította az iskolákat, papnevelő intézeteket, s végül százezer forintnyi összeggel 1635-ben megvetette alapját a nagyszombati egyetemnek. Ez az egyetem eleinte csak hittudományi és bölcsészeti karból állott, néhány évtizeddel később a jogtudományi karral bővült; az orvosi karral pedig Mária Terézia idejében egészült ki. Tehát ezek az intézmények nemcsak egyházi célokat szolgáltak, hanem az egyetemes magyar művelődés szempontjából is jelentősek voltak. A fentiekben már szó esett arról, hogy Pázmány a magyar barokk hazai reprezentánsa. Éppen hitvitái mutatják hatalmas nyelvi műveltségét, képszerű színes fantáziáját, a vitához szükséges gondolati-nyelvi párhuzamok mesteri szerkesztését. Eszmei ellenfelei éppen ezt a mély műveltséget és az ezt kifejező gazdag, bravúros nyelvi formát tisztelték benne. Pázmány nyelvi-irodalmi értékeit méltatja ugyancsak a Beöthy Zsolt szerkesztette Képes Magyar Irodalomtörténet reá vonatkozó bekezdése a „Pázmány és köre“ cím alatt: „Pázmány első irodalmi föllépésével megmutatta, hogy hosszú külföldi tartózkodása alatt idegen nyelven folytatott tanulmányai közepeit, meg tudta őrizni lelkében a tiszta, mondhatnék ázsiai magyarság jellemvonásait, különösen a magyar nyelvnek őserejét, amiket Bihar megyéből vitt magával. Olyan erőteljesen fr, mint ha a Körös partjairól soha sem távozott volna. Meglepő gazdagságban tárja föl a magyar nép szellemének képekben, hasonlatokban és közmondásokban felhalmozott kincseit. Mesteri biztonsággal alkalmazkodik a magyar nép sajátos gondolat- és érzelem-világának igényeihez.“ A barokk jellegzetességeit — hitvitái mellett — leginkább hatalmas alkotásában, az „Isteni igazságra vezérlő Kalauz“-ban észlelhetjük. Ez a legmonumentálisabb műve vitáinak mintegy összegezése. Főművét tudományos alapossággal, enciklopédikus rendszerben irta meg. Ebben a könyvében Pázmány kora összes szükséges tudnivalóit összefoglalta, természetesen elsősorban azokat, melyek a hitvitákhoz szükségesek voltak. A sokrétű anyagot mesteri módon szerkesztette meg. Az ellenfél érveit felhasználta a bizonyításra, és minden tétel ellentételével a leghatásosabban érvelt Gazdagon áradó körmondatai a barokk túlburjánzott díszítésére emlékeztetnek, de párhuzamos nyelvi fordulatai világos, logikus bizonyító erővel hatnak. Így tehát módszeresen közelit az elvi kifejlethez, s több oldalról megvilágított érveire nehéz volt cáfolatot találni. Mind anyanyelvén, mind az ékesszőlás klaszszikus formájában, latin nyelven kitűnően vitázott. Nem hiába tartja őt az irodalomtörténet a magyar nyelv nagy mesterének, széles idegen nyelvi műveltsége mellett is szívesebben nyilatkozott anyanyelvén. Ékes bizonyítéka ennek, hogy amikor hosszú évek után a Kalauz külföldi latin nyelvű bírálata elkészült, erre Pázmány a tőle megszokott nyelvi biztonsággal magyarul válaszolt. Többek között ezt írta; „Jóllehet deákul is tudok, de mivel a Kalauzt a magyarokért magyarul írtam, annak oltalmát is magyarul akarom irnyia, nemzetemnek lelki orvosságáért. Tudom, ebben senki meg nem ütközik. Mert ha másnak szabad a magyar könyvre deákul felelni: engem sem tilthat senki, hogy magyarul ne írjak a deák könyvre.“ Társadalmi és egyházpolitikai helyzeténél fogva nemcsak vitairatokat, elvi rendszerező munkákat írt, alkotott, hanem hitbuzgalmi írásokat, ájtatossági műveket is. Az utóbbiakhoz soroljuk elsősorban — jelentőségénél fogva — Kempis Tamás: Imitatio Chrlsti-je fordítását: „Kempis Tamásnak Christus követéséről négy könyvei“, Bécs, 1624. A latin eredetiből való fordítás nemcsak tartalmi hűségre törekedett, hanem hangulatát, nyelvi hajlékonyságát úgy őrizte meg, hogy egyszersmind a magyar nyelv sajátos értékeit is tükrözi. Maga így nyilatkozik törekvéséről: a fordítás „ne láttatnék deákból csigázott homályossággal repedezettnek, hanem oly kedvesen folynék a szó, mintha először magyar embertől magyarul írattatott volna". Végül szólnunk kell Pázmányról, a tanítóról és íróról, szépíróink példaképéről is. Tanításainak tömegnevelö hatása, oktató célzata saját koránál jóval később is eleven erővel hatott. Különleges pedagógiai érzéke van ahhoz, hogy hallgatóságát tanítói türelemmel, éles logikával, színes nyelven vezesse tételről tételre a meggyőzés szellemében. Jelentőségét igazolja, hogy a magyar próza és magyar nyelv olyan nagy mesterei nagyra értékelték és példaképüknek tartották, mint Kosztolányi Dezső és Móricz Zsigmond. Az értékelésben ezek az írók mutatnak nekünk is irányt és jó példát. GÖRCSÖS MIHÁLY SZAMÁR MIHÁLY felvétele
