A Hét 1970/2 (15. évfolyam, 27-52. szám)

1970-10-18 / 42. szám

25. Bálint mogorva hangulatát is feloldotta a muzsik», a ritmus, s pillanatokon belül már a tapsold kör közepén táncolt. Süli s néhány társa a szekérhez lopakodott, hogy kikutassák, mit zsákmányolhatnak. Falhasították a szekér ponyváját, mely mögül fátyolos török nők rémült szemel meredtek rá|uk. Sikoltásuk elve szett a tapsban és a zenében, Így a többiek csak később vélték őszre a fosztogatókat. Bory ás Hartyényi rohant a kocsihoz, s karddal és ostorral verték el a makacs tolvajokat.

26. Egy vékony, kétségbeesett sikoltás hallatszott, mire az egész tábor felbolydult. A fák között egy meztelen török nő szaladt, akit az aprédok kölyökkutya ösztönnel hajtottak, riogattak. Már mindenki ezt nézte, félkört alakivá, vidám kurjongatások közepette mulattak a látványon. A török nő pedig — akinek inár csak az arcán lebegett a fátyol, — riadtan, sikoltozva futkározott a félkörben. Két szegénylegény hajkurószta, nagy röhögéssel, s amikor a kis Déczi előtt futott el a menekülő nő, ő is a fenekére litütt.

27. A nő már fáradni látszott: testének vergődése már Inkább szánalmas volt, mint mulattató. Bálint, aki eddig szintén mulatott az otromba heccelódésen, megdühüdütt és a hajszolék után vetette magát. Ahogy Bálintot meglátták, megtorpantak, s pofonátél az egyik máris elterült. A másik hajkurászét pedig, ahogy fordult, vtsszájrél ütötte le. Bálint a kürüláUó röhögök egyikéről lerántotta a kaftánt és a meztelen nőre terítette, majd meglddftotta a kocsi felé, s szétoszlatta a szórakozó társaságot.

28. — Mit bámultok! — üvöltött Boryra. — A kocsik induljanak. Rácz, lódulj, a várig kisérd.

A kocsi nehézkesen megindultak, Rácz is öszszeszedte embereit, s káromkodva hajtatta

őket tovább. Közben nyergéből kihajolva egy clbambult fosztogatót rángatott le, s nyakánál fogva hfizta magával egy darabon. Lassanként eltűntek a szekerek az erdoszegélyen, s Bálint megenyhülve fordult a megszeppent Dóczihoz: — Ha az anyád megtudja, hogy a török bullákat hajkurászod, megnyúz ... még engem is. — Közben alkonyodon már, s benépesült a nagy tüzek környékit, Még azt sem vették észre, hogy a túloldalon két lovas vágtat lefelé.

29. Már messziről kiabáltuk, s amerre mentek, kitört a pánik. — jönnek — torpantak meg Bálint előtt — a szolnoki szpáhik! .. . Százan legalább. — Hartyényi futva hozta Béllnt lovát, aki már a nyeregből dirigált: — Pribék, szedd össze az embereket... Hunyadi a lovakkal induljon ... Az aprédok is ... A Szakállas ordőben találkozunk, oda már nem jönnek utánunk... Futás, kölyökl — s az egyik apród lovára csapott. A részegek üvöltve hajkurász Iák lovaikat, de a zsékmánylovak egy része is elszabadult. A nagy kavargásban a kis Dóczl lova megugrott és elszabadult gazdájától, magukkal sodorták a zsákmánylovak. A részegen bolyongó katonák futva menekültek, mert az fiion már előbukkantak a szpáhik előőrsei.

311. A kis Dőczi, aki eddig lovát kergette, lótva a reménytelen helyzetet, a kiürült mezőn gyalog fordult szembe a török lovasokkal. Bálint hátrafordult, s amikor meglátta az ottmaradt fiút, káromkodva visszafordította lovát s utána az ottmaradt lovasokat Is. Az egyik szpáhi már körbelovagolta a kardjával hadonászó, rémült Dóczit. Bálint későn érkezett, s közelében, a nagy kavarodásban ogy hosszú pika keresztüldöfte a fiút, akinek rémült sikolya belefulladt a tomboló zajba, Bálint megrendülve meredt a fiúra, aztán elkeseredett ordítással rontott előre és vagdalkozott a sokasodó törökök között.