A Hét 1970/2 (15. évfolyam, 27-52. szám)
1970-10-11 / 41. szám
k lós haldia V. P. Borovička dokumentum-regénye Epocha Könyvkiadó, 1970 Szabályos bűnügyi történet? Krimi? Kalandos életregény? Dokumentumokra támaszkodó korrajz? V. P. Borovička A jós halála című könyvét műfajilag nehéz meghatározni. Kriminek, szabályos bűnügyi történetnek nem mondható, noha a történet 1933 áprilisában egy meggyilkolt ember holttestének felfedezésével és a formális jegyzőkönyvezések után annak elhantolásával végződik. Közben azonban a szerző háromszáz oldalon át nem a nyomozás izgalmas fordulatait tárja az olvasó elé, s a bűnügyi regény szabályai szerint nem veszi sorra. gyanúba az áldozattal szoros kapcsolatban álló személyeket, hogy végül a legártatlanabbról rántsa le a leplet, hanem a meggyilkoltnak élettörténetét beszéli el születésétől kezdve a haláláig. Hozzá kell még tennem, hogy az áldozat nem az író képzeletének szülöttje, hanem történetileg hiteles személy, aki a huszas években itt Pozsonyban is megfordult, s akinek itteni szereplésére és életpályája egy-egy szakaszára az Idősebb olvasók még emlékezhetnek. A morvaországi Boskovicéban, 1889 júliusában született Erik Jan Hanussenről, igazi nevén Hérmann Steinschneiderről, a húszas és harmincas évek hírhedt varietécsillagáról van sző, aki kalandos pályafutását vándorkomédiásként, cirkuszi artistaként kezdte, s mint a Harmadik Birodalom „látnoka“, kevéssel a birodalmi gyűlés berlini palotájának, a Reichstagnak felgyújtása után, felsőbb utasításra, SS-pribékek áldozata lett. Leginkább tehát életrajzról beszélhetünk, amelyet Borovička hiteles okmányok, egykori tanúvallomások, bírósági tárgyalások jegyzőkönyvei, szakértők véleményezése, újságcikkek álapján állított össze. A szerző a Hanussennal kapcsolatos pereknek még élő tanúit, köztük Bruno Frei neves osztrák publicistát is felkereste, hogy felvilágosításaikkal hitelesebbé tegyék leleplezéseit. Az író teremtő képzelete a regényben alig jut szerephez, másodlagossá válik, s csak ott kerül kissé előtérbe, ahol a sarlatán kalandos életútjának állomásait a környezet megrajzolásával érdekesebbé tenni próbálja. Az adatokra és dokumentumokra támaszkodó életrajznak itt mutatkoznak meg a gyöngéi: a szerző művészi képességei, emberábrázoló és lélekelemző ereje messze elmarad a jótollú riporterpublicista ügyessége mögött. Borovička kezdettől elítéli hősét, jellemében egyetlen rokonszenves vonást nem talál, a magát telepatikus fenoménnek, hatodik érzékkel rendelkező gondolatolvasónak kikiáltó Hanussent jellemtelen sarlatánnak festi le. Hanussen valóban sarlatán és csaló volt; agyafúrtan ki tudta magát vágni a legképtelenebb helyzetekből, s ravaszságával nem csupán a könynyen hivő emberek ezreit vezette az orránál fogva, de neves jogászokat, bírákat és tudósokat is meg tudott téveszteni „okkult“ tudománya fogásaival. Borovička többnyire beéri a tények közlésével, elhangzott tanúvallomások idézésével, és adósunk marad azzal az elemzéssel, amely közelebbről megvilágítaná, hogyan téveszhette meg ez az áltudományos frázisokat pufogtató kalandor jóslataival és természetfelettinek tűnő mutatványaival a járatlan emberek ezreit és a szakértők tucatjait egyaránt. Sorra leleplezi ugyan Hanussen csalásait, pontos leírását adja, miféle ügyes trükkök előzik meg „okkult“ mutatványait, és leméri a hallgatóságra tett hatást is, amit bűvészkedéseivel elért, de arra nem kapunk hasonlóan pontos és kimerítő feleletet, mi van a tömeg hiszékenysége, a szakértők erősen vitatható pozitív véleményezése mögött? Műveletlenség, kicsinyesség, emberi gyöngeség? A tenyérből kellemes tényeket, utazást, gazdagságot, módos férjet jósolgató cigányasszonyoknak ma is bőven akadnak hiszékeny „kliensei“ — de Hanussen tanult embereket, tudós professzorokat is megtévesztett, akik hajlamosak voltak hinni a hatodik érzés létezésében, az okkultizmusban és a telepátiában. írjuk az első világháborút követő esztendők eszmei és anyagi inflációinak, világnézeti zavarainak rovására, hogy a Hanussen ügyesen reklámozott szeánszait látogató polgároknak szüksége volt ilyen természetfeletti varázslatokra és bűvészkedésekre, amelyek félelmeit eloszlatták? A rideg tényekre figyelmeztető, s változást sürgető szocializmus helyett mákony kellett: a nácizmus életteret követelő, jobb holnapot ígérő zavaros eszmevilága? Könyve Berlinben lejátszódó harmadik és legérdekesebb részében, amelyben a zsidó származású Steinscheider a nácik látnokává, talpnyaló kiszolgálójává válik, Borovička maga felteszi a kérdést, amelyet fentebb érintettem: „Mi az oka, hogy ez a csaló eljutott egészen a német uralkodó körökig, és fejedelmet megillető tiszteletben volt része? A választ egy további kérdés adhatná meg: hogyan lehetséges, hogy annyi értelmes ember eltűrte egy másik sarlatán zsarnokságát, aki egyáltalán nem titkolta trükkjeit, ellenkezőleg, eleve felfedte őket, nyilvánosan fenyegette egész Európát és általában mindent és mindenkit. Hírhedt könyvében, a Mein Kampfban közzétett tervezett gaztetteinek jegyzékét mindenki nyugodtan elolvashatta otthon. Neki sem hit-RÖVIDEN A Gallimard Kiadó gondozásában, Aragon szerkesztésében megjelenő Szovjet Irodalmak sorozatban egy Pausztovszkij-elbeszéléskötet jelent meg, amely az író 1932 és 1958 közötti írásainak javát tartalmazza. A kötetet élete utolsó hónapjáiban Pausztovszkij állította össze. A Haj című világhírű amerikai musicalt, amelynek vetkőző jelenetei annyi botrányt okoztak már Európában, Giuseppe Patrioni Griffi fordításában, Victor Spinotti rendezésében mutatták be szeptember 3-án Rómában. Az egyetlen érdekesség: a meztelen jeleneteket ruhában játszották Olaszországban; másként nem engedélyezné a rendőrség. Bár Hemingway mindig tiltakozott ez ellen, az Egyesült Államokban kötetbe gyűjtik azokat az újságcikkeket, amelyeket kezdő riporter korában, 1917-ben és 1918-ban közölt a Kansas City Star című újságban. Hemingway rendőrségi, pályaudvari és kórházi riportere volt az illető újságnak. Wuppertal városa készül Friedrich Engels születése 150. évfordulójának a megünneplésére. Egy tudományos kongresszus után november 27-én Willy Brandt kancellár nyitja meg az ünnepségeket, amelyek során november 28-án avatják fel az Engels család restaurált otthonát. Szovjet—olasz koprodukcióban forgatják az Anna Karenina új filmváltozatát. A gyártó Carlo Ponti lesz, a rendező Luchino Visconti, a címszereplő — Sophia Loren. Georges Simenon legújabb sajtónyilatkozatából: „£n is úgy vagyok, mint az olvasók. Ha a könyv derekánál rájövök arra, ki a tettes, nem írom tovább a Maigret kalandjairól szóló legújabb könyvemet, mert engem néni érdekel tovább“. Az angol tévé-hálózat Greta Garbo öt, 1932 ték el, hogy ennyire elvetemült légyen. Kényelmesebb dolog volt azt gondolni, hogy Hitler fenyegetései nem reálisak, és Hanussen trükkjei nem trükkök, hanem emberfeletti képesség megnyilvánulásai. Ha a közönség nem lett volna hajlamos, hogy higgyen a jós nevetségesen naiv fogásainak, azt sem hihette volna el, hogy egy mániákus, aki a gondviselés küldöttjének adja ki magát, minden lelkifurdalás nélkül megvalósítja a programjában hidegvérrel tervezett borzalmakat.“ Borovička könyvét ez a párhuzam teszi értékesebbé a legsikerültebb kriminél, bűnügyá regénynél is. Hanussen, a varietészínpadok tehetséges szemfényvesztője egy nevezőre kerül századunk legnagyobb politikai kalandorával, Hitlerrel. Hanussen a színpadon, Hitler a szószéken. Lélektani módszereik olykor még a külsőségekben sem térnek el egymástól különösebben. Hatni az emberi hiszékenységre, csábítani, ígérgetni. Hanussen, a kis csaló csak a maga pecsenyéjét akarta megsütni, vágyai nem terjedtek túl egy kispolgár vágyain: fényűzően élni, sütkérezni a nagyok fényében, egy kicsit részt venni a történelem formálásában, s ha ez nem megy hatalommal, akkor történjék szemfényvesztéssel, agyafúrt csalással. A nagy kalandor egy egész nép nevében ágált, az ezeréves birodalom ábrándjával kábította a milliókat, de eszközei nem sokban tértek el a sarlatánéitól, akinek dicstelenül meg kellett halnia, mert túl sokat tudott az uralomra törő nácik csalárdságairól. Borovička könyve művészi fogyatékosságai ellenére megérdemli, hogy a magyar olvasó is megismerje. Hanussen kalandos élettörténete, apró és nagy csalásainak leleplezése kitűnő példa arra is, hogyan lehet a hiszékenyt igába törni, engedelmes eszközként hamis hitek, áleszmények szolgálatába állítani. « EGRI VIKTOR és 1939 között forgatott filmjét mutatja be egy sorozatban nézőinek. Köztük van a Karenina Anna és a Krisztina királynő is. ■ Lassan kiderül, hogy Salvador Dali nem is olyan eredeti, amikor „általános géniusznak“ nevezi'magát. A tizenkilenc éves Oscar Wilde annak idején egy életrajzában, a foglalkozása után érdeklődő kérdésre így válaszolt: „zseni vagyok“.
