A Hét 1970/2 (15. évfolyam, 27-52. szám)
1970-10-04 / 40. szám
Imádom a szőke nőket ň t . Lovas Róbert és Szécsi Pál szerzeménye Énekelte Szécsi Pál Copyright by Zeneműkiadó VAllalat, ttudap«*!- Ľ 0« 0« D1 - J»T Hou-nl 4-rtk 6 • U jám mii v* - Wm. H* M • tw-wp -Jín ön ut b n- nőnk, Cm Cm 0« ' 0» uép né- kit, Méit pont vtleď? ne ti két • dézd, Tu-dow, van < nak ép • pen *• to |tn. Indián nyár az Egyesült Államokban James Fenimore Cooper Az utolsó mohikán és más Indián regények szerzője biztosan nem sejtette, hogy hőseinek utódai annyi évtized után Ismét fel fognak lázadni sorsuk ellen, sőt ltt-ott veszélyeztetni fogják az Egyesült Á’ilamok fehér polgárainak biztonságát. S ezen nincs mit csodálkozni. Több mint egy évszázados türelem és passzivitás után lázadozni kezd a kíméletlen faji megkülönböztetés politikája ellen az Egyesült Államok legelhanyagoltabb és íegelszlgeteltebben élő kisebbségi csoportja*— az indián őslakosság. Az amerikai indiánnak elege van már abból, hogy lenézzék és Igazságtalanul rágalmazzák népét, ami gyakran az USA vezető köreinek hivatalos jóváhagyásával történik. „Ideje, hogy az indiánok végre megmozduljanak és ne hagyják, hogy az amerikai imperialista trösztök szekértőtől az orruknál fogva vezessék őket“ — jelentete ki egy sziu indián, Lehmann Brightman, aki most doktorál a Berkley Egyetemen. „Nem arra születtünk, hogy olcsó turista attrakcióként szolgáljunk .a fehéreknek — mondotta a Time riportereinek a cherokee Indián Gerald Wilkinson, akí már négy amerikai egyetemen szerzett akadémiai titulust. — Ha a Szovjetunióban valamennyi nemzetiségi csoportnak azonosak a Jogai és a kötelességei, miért ne lehetne így egyszer nálunk Is?" Nemcsak ezek, de a további határozott tiltakozó megnyilvánulások is annál meglepőbbek, mert egy olyan népnek a fiaitól erednek, amely mindig is egyenlőségjelet tett a tartózkodó hallgatás és a méltóság közé. A mai modern, müveit Indiánok azonban már tettekkel is bizonyítják, hogy eltérnek ettől a hagyománytól. Egy több mint száztagú indián harci csoport megszállta és a mai napig megszállva tartja Alcatraz volt börtönszigetat; az elhagyott börtönépületokot kulturális központként akarják használni. „Nem akarjuk ezt a más célokra alig alkalmas épületcsoportot ingyen — jelentette ki újságírók előtt szóvivőjük. — Hajlandók vagyunk megvásárolni az illetékes hivataloktól üveggyöngyökért és vörös posztóért 24 dollár értékben. Ennyit kaptak őseink a fehér telepesektől valamikor a Manhattan-szlgetért.“ Ezek és a hasonló akciók okozzák, hogy az indiánok újkeletű aktivizálódása egyre mélyebben behatol a mai Amerika tudatába, felrázva lelkllsmeretét; Írnak róluk az újságok és a folyóiratok, nincs nap, hogy ne foglalkozna velük a rádió és a televízió. De miért tartott olyan soká, míg az indiánokban felébredt a harag és cselekvésre határozták magukat? Passzivitásuk nyilván nem a fehérek iránti tiszteletből, megbecsülésből vagy az USA hivatalos szervei iránti szenilitásból eredt. A tizenkilencedik század végén az ellenük vezetett irtó hadjáratokban az Egyesült Államok lovassága fizikailag megsemmisítette az indiánokat s a megmaradtokat teljesen demoralizálta. Vezéreiket rendszeresen gyilkolták, amiről számos tanúságot találunk az akkori idők Irodalmában. Kolonizáló hadjárataikat a fehér amerikaiak — a mai Imperialista konszernek bossaínak elődei — a Vadnyugat „pacifikálásának“ ürügyén folytatták. A ma megnyilvánuló ellenállást Igen sokáig akadályozta az, hogy az Indiánok a megélhetésüket biztosító földek kijelölését tekintve a fehérektől függtek. Mivel a 652 000 amerikai indián mintegy háromszáz törzsre szakadva élt, sohasem alakult ki közlük az egység, amelyre hatékony tiltakozó mozgalmakhoz szükség lett volna. „A négerek forradalmi mozgalmától vettük a példát — hangsúlyozta nemrég újságíróknak adott egy nyilatkozatában a cherokee Gerald Wilkinson. — Mindenekelőtt a Black Panthers (Fekete Párduc) mozgalom és más harcos szervezetek célján tartjuk szem elölt. S mér sikerült elérnünk, hogy az Egyesült Államokban már nemcsak »black power«-ró) (fekete hatalomról), hanem »red power«-ról (vörös hatalomról) is beszélnek. Ez növekvő öntudatunk alapja." „Nem számit, hogy egyelőre nem minden kísérletünk sikerül — egészíti ki Wilkinson szavait Bob Wellington, az Indián ellenállási mozgalom másik szervezője, maga Is cherokee. — Kétszer megpróbáltuk például birtokba venni a Fort Lawson erőd elhagyott kaszárnyáit Washington áliam északkeleti csücskében. Aztán meglehetősen sikeres partraszállási kísér-, letet hajtottunk végi\3 Ellis Island egykori bevándorló-szigeten, New York kikötőjében. Nagy hűhóval tárgyaltn az ügyet valamennyi újság, különösen, amikor Jane Fonda filmszlnősznö is csatlakozott hozzánkl“ Magyarázatképpen hozzá keil tenni, hogy az Indiánok megpróbálták felverni sátraikat az amerikai hadsereg tulajdonában levő Fort Lawson erődhöz tartozó területen, hogy Itt később — mint nyilvánosan bejelentették — kulturális központot és egyetemet létesíthess« nek. A fehér sisakjukon MP feliratot viselő katonai rendőrség tagjai azonban csakhamar kiűzték a területfoglalókat, azokat pedig, akik különösen elkeseredetten védekeztek, őrizetbe vette a rendes íundőrsög. Amíg csak erejéből telt, itt védte a többi vörösbörű tüntetővel az Indiánoknak Fort Lawsonra való jogát June Fonda, a filmjeiből nálunk is jól Ismert amerikai filmcsillag, Henry Fonda lánya, Roger Vadim francia filmrendező felesége. „Igen, csatlakoztam hozzájuk, tovább fogok harcolni ügyükért, jogaikért — mondotta Jane Fonda egyik New York-i televízió-társaság riportereinek. — Gondolom, igazságos ügyért harcolok, hiszen megdöbbentők az Indiánok szenvedéseinek bizonyítékai. Átlagos életkoruk 44 év a fehér amerikaiak 71 éves átlag életkorával szemben. A íyzervációkban élő indián családok átlagos jövedelme — márpedig ott él az indiánoknak több mint a fele — alig teszi ki a hivatalosan elismert létminimumot. „ürömmel fogadjuk Jams Fonda csatlakozását, s vele együtt a tiltakozó indiánok soraiba hívunk más népszerű és híres embereket — mondotta erre vonatkozólag a mér említett 30 éves Gerald Wilkinson. — A fiatal Indiánok különbséget tudnak tenni a »jó« és a »rossz« lázadók között. Mi mindannyian a »jó lázadók« soraiba tartozunk, akik elvetik az anarchiát és értékek Önkényes megsemmisítését. Feladatunkat inkább abban látjuk, hogy fellázadjunk a kapitalisták, a rothadt burzsoá rendszer és a faji elővételetek ellen, amelyek még az első fehér pionírok idejében gyökeresedtek meg nálunk!" Amerika felfedezőinek és az első pioníroknak tévedésére utalva mondotta az Itt már idézett L’dhmann Brightman, a doktori disszertációját író sziu: „Végeredményben az indián név sem illet meg minket. Egész helytelenül nevezett ex igy minket az az ember, aki Ismeretlen vizeken hajózva elvesztette a tájékozódását és azt hitte, hogy valahol Indiában szállt partra!“ A ma az Egyesült Államokban igen gyakori nyilvános tüntető gyűléseken az indián mozgalom tagjai rendszerint ezzel a nyilatkozattal fogadják a résztvevőket: „A iegszívölyesebLun üdvözöljük önöket ősi hazánkban. Hisszük, hogy segíteni fognak nekünk az amerikanizálás elleni védekező harcunkban, mert ml már sok ezer év óta amerikaiak vagyunk, lévén ugyanis mi az igazi amerikaiak. Szilárdan ál! tünk ezon a földön már akkor, amikor az önök Ősapái még csak nem is álmodtak róla, hogy valaha is ide kerülnek.“ Pártatlan etnológusok véleménye szerbit azonban az „indián nemzetiség“, amiről ma Amerikában annyit beszélnek és vitatkoznak, merő fikció, kitalálás. A legbefolyásosabb indián szervezet, a „National Congress of American Indians" vezetőinek sum sikurül olyan ellenállási arcvonaiat kialakítaniuk, mely úgy 18
