A Hét 1970/2 (15. évfolyam, 27-52. szám)
1970-09-27 / 39. szám
Bábi Tibor köszönti az új Madách-díjasokat Duba Gyula A próza-kategóriában Duba Gyula Szabadesés című regényét, a költészet kategóriájában Gál Sándor Szabad vonulás című verskötetét jutalmazták Madách-díjjal. Az új Madách-díjasokat E. B. Lukáš költő meleg szavakkal köszöntötte. Duba Gyula. 1930. június 8-án született Hontfüzesgyarmaton. Eddig megjelent kötetei: Nevető ember, Szemez a feleségem, Csillagtalan égen struccmadár (szlovák fordítása is megjelent), Na, ki vagyok? Delfinek (Madách-díjas kötet), Baj van a humorral (válogatás), Szabadesés. Előkészületben: Ugrás a semmibe — megjelenik 1971-ben. Gál Sándor. 1937. november 29-én született Búcson. Eddig megjelent . kötetei: Arcnélküli szobrok, Napéjegyenlőség, Nem voltam szent (novellák), Szabad vonulás. Előkészületben: Múmia a fűben (novellák — még az idén megjelenik), A szürke ló (mesejáték). Prandl Sándor felvételei Odaítélték az idei Madách-Szeptember 11-én a Szlovákiai Írószövetség székházában bensőséges ünnepség keretében kiosztották az idei Madách-díjakat. A díjkiosztáson a Szlovákiai írószövetség képviseletében részt vettek. E. B. Lukáš és Pavol Horov költők, továbbá Július Noge, az Irodalmi Alap elnöke, valamint a Madách-díj bizottság. Bábi Tibor, a bizottság elnöke ismertette a Madách díjra javasolt két kötetet, majd Július Noge, az Irodalmi Alap képviseletében átadta a dijakat. Duba Gyula jelenleg az Irodalmi Szemle főszerkesztője. Gál Sándor a kassai Thália Színház lektora, művészeti titkára és dramaturgja. Szerkesztőségünk szeretettel köszönti az új Madách-díjasokat. Gál Sándor díjakat Lovicsek Béla: Válás után Együtt léptek ki a bírósági épület ajtaján: a férfi harminc körüli, a nő néhány évvel fiatalabb. Megálltak a járda közepén. Sütött a nap, körülölelte őket az őszi langymeleg. Az épülettel szembeni parkban színesedtek a díszbokrok és a fák lombjai. Az utca közepén csilingeltek a villamosok, a járókelők kikerültek őket, a két tétovázó embert, sietett ki-ki a maga dolga után. — Te merre mész? — kérdezte az asszony. — A központ felé — mutatta a férfi az irányt. — Akkor mehetünk együtt. — Mehetünk. — Szóval... szabadok vagyunk — mondta az asszony. — Szabadok. — Mit érzel? — Semmit. — Valóban nem érzel semmit? — kérdezte a nő. Megállt egy pillanatra, felnézett a férfira. — Valóban semmit... — Akkor is ősz volt, emlékszel? — Éppen ilyen meleg, napsütéses, és én nagyon boldog voltam. Te is baldog voltál? — Én is boldog voltam — mondta a férfi. — Elmúlt, így van ez jól... Mindig minden úgy van jól, ahogy éppen van..« Lassan lépkedtek egymás mellett. A férfinak már régen le kellett volna térni a főutcáról, de csak ment tovább. Majd a következő utcasarkon, gondolta, majd ott letérek. Ott sem köszönt el az asszonytól, mintha azt várta volna, hogy ő álljon meg, s nyújtsa a kezét búcsúzásra, az utolsóra. — Nem megyünk be egy kávéra? — kérdezte a nő megállva a presszó előtt. Eszébe sem jutott a búcsúzás. — Bemehetünk — vont vállal a férfi. Előrelépett szabad asztalt keresett, leültek, kávét rendelt. — Konyakot is? — De csak egyet! — emelte fel az ujját figyelmeztetőn az asszony és halványan elmosolyodott. / — Csak egyet — mondta a férfi. — Az ember mindig csak egyet rendel, aztán még egyet, még egyet. A harmadik konyak után a nő felvetette a fejét. Szép és kívánatos volt, bár kissé szomorkás. — Még most sem tudom százszázalékosan, miért is váltunk el tulajdonképpen — mondta. — Ne viccelj! — nevetett fel a férfi, majd elkomolyodott. — Azért váltunk el, mert manapság ez a divat!__Nem is ember az, aki legalább kétszer nem válik el. — Nem igaz! — mondta a uő, talán dobbantott is az asztal alatt. — Te mondtad mindig, hogy gyerek nélkül nem lehet igazi házasélet, és mikor megtudtuk, hogy nem lehet gyerekem, mindig gyakrabban mondtad. Montad vagy nem mondtad!? — Mondtam... De azt is megjegyeztem, hogy meg tudok lenni gyerek nélkül is. Te hisztiztél örökké, hogy biztosan olyan nők után futkosok, akiknek lehet gyerekük. — Nem hisztiztem, csak célozgattam rá — ismerte el az asszony. — Reggel, délben, este, étkezésnél, éjjel az ágyban, kinn a meccsen, moziban, a színházban, még álmodban is. Hál köszönöm szépen, elég volt belőle! — De most már szabadok vagyunk! — Igen, szabadok hálistenneki — mondta a férfi. Az ötödik konyak után a nő azt indítványozta, hogy elmehetnének vacsorázni valahová, mert nagyon éhes, alig lát már az éhségtől. Vacsora után megittak egy üveg kéknyelűt. Csillogott már a nő szeme, s kinn az utcán bizonytalanul lépkedett. — Megengeded, hogy beléd karoljak? — kérdezte kedvesen. A férfi bólintotl, s mintha egyazon gondolat irányította volna a lépteiket, az egyik éjszakai mulatóban kötöttek ki. Hajnalig táncoltak, mulattak, nagyon kellemesen érezték magukat. Taxival mentek haza. Haza, a közös lakásukra. Lefeküdtek. Egyszerűen és természetesen, mint öt-hat hónappal, vagy mint négy évvel ezelőtt, mikor összeházasodtak. Tűzött már a nap, mikor felébredtek. Az aszszony borzas hajjal, pislogva körülnézett, félkönyökére támaszkodott. — Mi történt velünk, édes? ... Hát újra idejutottunk? — Ide, kedves. Tudod, manapság, ez a divat! — mondta a férfi halálkomolyan, aztán felszabadultan egymás szemébe nevettek...
