A Hét 1970/1 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1970-02-01 / 4. szám
Az öltözék igazi eleganciáját az EZÜST ÉKSZER ad/a meg Klenoty CIPŐ ja vásárol a bratislavai divatos cipő kimenő cipő cipő munkába kényelmes cipő otthon HARISNYA - ZOKNI bevásárlótáska, kézitáska, bőrönd, bőrkesztyű és egyéb bőrdíszműáru BRATISLAVA Stubnya Arnold felvétele VÉRCSE MIKLÓS Szegény Palkó Szeptember óta aligha volt tízszer iskolában. Ha véletlenül mégis betévedt az osztályba, látszott rajta, hogy csak azért jött, mert éppen így hozta a kedve. A haja kócos, ábrázata elárulja, hogy éppen csak az orra hegyét mosta meg reggel; a ruhája gyűrött, csak amúgy hevenyében kapkodta magára indulás előtt. Leginkább a folyó partján szeret csavarogni. Amíg jó idő volt (s erre az idén igazán nem lehetett panaszaj, addig nem is volt baj. Elnézegette ö délelőttszámba a parti fövenyhez simuló szelíd hullámokat, a ködbe vesző távolt hegyeket, az alacsony vízállással küszködő nehézkes vontatóhajókat. Különösen a komppal jövő-menő utasokat szerette bámulni. Ilyenkor elképzelte, mi mindent rejthetnek magukban a tömött szatyrok meg táskák a nénik és bácsik kezében! Milyen Jó azoknak a gyerekeknek, akik majd megkapják e szatyrok, táskák tartalmát... I Tegnap történetesen volt Iskolában. Nem nagyon zavartatja magát. Rá nem ragad át az óra előtti általános izgalom, a rémítő „hátha .. Ö nyugodt. Neki nem számit, mit írnak be a tanítók az ellenőrzőbe, úgyse nézi meg senki. Sohasem kérdezték meg tőle: — No, mi volt az iskolában, Palkó? Tőle még Ilyet nem kérdezett apja, anyja. Pedig már van néhány figyelmeztető bejegyzése. Mindössze egyszer volt anyja kezében az ellenőrző. Akkor is csak azért, hogy a hiányzását igazolja. Persze, hogy igazolta! De tudja ő azt is, hogy miért. Nem őmiatta! Ű semmit sem számít! Csak azért igazolta, nehogy büntetés legyen a vége a sok hiányzásnak. Tegnap elküldtem egyik osztálytársával az ellenőrzőjét, írassa alá a szüleivel. Arra gondoltam, hogy a gyerek szándékosan felejti el napról napra aláíratni a jegyeket meg a különféle bejegyzéseket. Közömbösen vette tudomásul a dolgot. Nem lepődött meg rajta. Annál inkább én, amikor ma reggel odajön hozzám az aláíratással megbízott kislány és szokatlanul halk, bizalmaskodó hangon azt mondja nekem: — Tanító bácsi kérem, nem tudtam aláíratni az ellenőrzőt. — Aztán miért nem? — Mert megint be volt rúgva. — Kicsoda? — Palkó anyja. Hirtelen szólni sem tudtam a meglepetéstől. Az osztályban néma csend. A pillantások Palkót keresik az utolsó padban. Mozdulatlan, kifejezéstelen ábrázattal nézi a pad lapját Csak mintha kissé pirosabb lenne, mint máskor. Helyére küldtem a kislányt, aztán lassú léptekkel megindultam Palkó felé. Örökkévalóságnak tűnt, amíg odaértem hozzá. Tenyerem végigsímított lángoló arcán. Aligha szokott ö Ilyen kezes bánásmódhoz, mert nagyon rámcsodálkozott. Egy ideig így néztünk egymás szemébe. Aztán két kövér könnycsepp jelent meg a szeme sarkában és úgy ragyogott, mint két igaz gyöngyszem. Csak akkor nyugodott meg egy kissé, amikor arról kezdtem példálózni, hogy az iszákosság tulajdonképpen egyik fajtája a sokféle betegségnek. Csúnya betegség, de gyógyítható. — Reméljük, hogy Palkó édesanyja is kigyógyul ebből a csúnya bajból — jegyeztem meg végül. Láttam rajta, hogy szinte helekapaszkodik ebbe a lehetőségbe, mint fuldokló a gyenge szalmaszálba. 16
