A Hét 1970/1 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1970-02-01 / 4. szám
— Attól még a gazda lehet mamlasz: — A nyelved is jól felvágták. Helyre egy teremtés vagy, szentigaz. A gazda helyében én már a füledet is leharaptam volna, le én istenügy se! Az asszony újra felnevetett, majd másra terelte a szót. f— Aztán ki szedné maga után a markot? — A feleségem. — Szép asszony? — Megjárja ... Az én szememnek szép . . . Hát a te gazdasszonyod milyen? — Ki lehet vele jönni... Néha ugyan kiabál, de rájöttem, hogy nem kell komolyan venni. — Szép? — Mint a legtöbb. — Gyerekek vannak? — Egy sincs. Itt a nagy. birtok, gyerek meg nincs. Látja, mindenütt van valami baj. — Mért nincs gyerek? — Hát mért nincs... Mert nem lehet... Tudja az egész utca, hogy nem lehet... — Kinek a hibájából nem lehet, te.. hogy Is hívnak? — Kis koromban Bözsinek szólítottak, most meg Erzsinek. De mit kérdezget annyit? Maga kíváncsibb, mint egy vénasszony. Kocsis István elmosolyodott. — Ügy jó, ha mindent tud az ember... Aztán kinek a hibájából nem lehet gyerek a háznál, Erzsi? — Miért érdekli? — Miért, miért... Ha a gazda hibájából, esetleg besegíthetnék.. . Az asszony akkorát nevetett, szinte belecsendült a tornác. Még a sze me is teleszaladt könnyel. — Kérdezze meg majd a gazdától! — mondta az asszony, s kemény melle még mindig rugózott a kötény alatt. — Hogyne, még mit nem — mondta István elkomolyodva. — Csak nem állhatok elibe, hogy hát gazduram ... meg ez, meg az ...! — Hát nem is — mondta az asszony. — Akkor aligha venné fel aratónak. Igaz is, most jut eszembe: tud maga aratni? — Ügy biztosan tudok, mint ahogy te uborkát berakni. — Miért, talán bizony nem tetszik a munkám? ... No, aggyon fel még egy kosár uborkát! ... Nem tetszik? — Láttam én már különb munkát is. — Hallja, ne hecceljen, mert hátba vágom egy uborkával! — Én meg elkapom a kezed, hátracsavarom, aztán ... ! — Aztán? — Huncut vagy te, hallod! Csak lenézed meg kineveted a szegény embert... Inkább adhatnál egy poharat, mert szomjan halok — mondta István, s nyomkodta a pumpás kutat, hogy friss vizet ihasson. — Menjen a konyhába, talál a vízpadon... Látja, hogy én nem érek rá... Vessen a tűzre is, hadd följön az ebéd, mert kikapok, ha délre nem készül el — szólt István után az asszony. Rendkívül élvezte a fura játékot. Kuncogott magában, s bizsergő érzés futkározott a fehér bőre alatt. — Megtalálta? — Meg — jött ki István a konyhából. — Hogy vágtad el a tyúk nyakát, Erzsi? — Miért? — Lerúgta a fazék fedelét. — Megéri maga a pénzét... Nem is bánnám, ha megegyezne a gazdával . .. Szóljak az érdekében? — Nem sok vizet zavarsz te itt, Erzsiként — mondta István az utolsó korty után. — Azért szólhatsz, ha akarsz . .. (Folytatjuk) mmm ZIRIG ARPÁD MIKLÓSI PÉTER DOHÁNY TIBOR ÉJSZAKÁK éjszaka megnőnek a házak szétterpeszkedik a város gyárak kéménykarjai a csillagokkal párolásnak éjszaka kinyújtóznak az utak elbolyongnak a vonatfüttyök hazug terhe alatt megizzad a Föld éjszaka ólmosodnak a fájdalmak lerészegednek a kávéházak felerősödik a kutyák esaholása ÚJ NAP Az égbolt hatalmas tányérján a narancs-vörös Nap-gerezd elindul lassan napi útján, Harmat-friss hajnal fonódott már a Iákra, az ébredő madarak zenéje is az újszülöttet köszönti, csak én vagyok még a régi a meghasonlott, virrasztó tegnapi. GYÁSZ HOl VAGY Fejünket belepte a sár s arcunkra rászáradt az álarc. Fegyelmezetten társalgunk. Ügy sem értjük egymás szégyenét: két részre sodort ijesztő árnyékok lázadásai. Kezünk és gondolataink megbotlottak. Az ég kupolájára kísértetek másznak. vaKGA IMRE TAVASZ A DUNAPARTON a kompresszor kitárja sárga kitinszárnyait és rángó gumicsöve fájdalmas köveket petézik a járdaszélre. GILÁNYI SÁNDOR CSEND Eljött a sír éjszakája fekete ravatalon fekete koporsóban egy embert búcsúztatnak fekete ruhában gyászol az özvegy a ravatal körül pislog hat gyertya: néma sugarú szökőkutak. Emléket tűzök hajadba hogy rádtekinthessen a bánat meddig kell ‘ nézni magányod két szomorú tornyát a soha-igazán-meg-nem-jelenő napot s az utca köveit koptatni
