A Hét 1970/1 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1970-06-28 / 26. szám
(r te, kinyitja futómflvelt és leereszkedik, ta kijelölt területen landol... A kerekek elérik a talajt, csikorognak a fékek, a gép futása lelassul, s pontosan megáll a kifutópálya végét jelző piros lámpa előtt. A kabin ajtajában megjelenik a gép kiszolgáló személyzete. — A jelszót! — Lepke. Lengyelek? A gépből három Angliából érkezett lengyel futár száll ki. A gép személyzete közül három angol, egy lengyel. A pilóta tolmács közvetítésével üdvözli az illegális lengyel hadsereg katonáit és engedélyt kér a berakodásra. Emberek futnak oda, s míg a gép személyzete egyeseket cigarettával kínál, mások berakják az értékes szállítmányt. Kész ... Még be kell fordítani a gépet szél ellen és minden rendben. Az egész alig tartott tizenöt percig. A személyzet már a gépben ül, a motorok teljes t'ordu létszámmal dolgoznak, de a gép nem moz dúl Megint kiszállnak, hogy meg állapítsák az okát. A fékek blokkoltak, azonkívül a kerekek besüppedtek a felázott talajba, s a motor nem képes leküzdeni ezt az ellenállást. Emelőre vagy darura lenne szükség, gondolkodik hangosan a pilóta. — Itt darut szerezni? Honnan a csodából, emberi — A személyzet .azt kérdezi, körülbelül mennyi idő szükséges a repülőgép felgyűjtásához és ahhoz, hogy elégjen. Hogy ne kerüljön .a németek kezére — fordít a tolmács. — Lehetetlen ... — szisszen fel a parancsnok. A csoport tagjai lapátokat szednek elő és kezdik kihányni a sa rat a kerekek alól. Oj kifutópályát készítenek. Ez már körülbelül egy órája tart. A németek, akik nln csenek messze, valamit megneszel tek. Fegyverropogás hallatszik ab bél az Irányból. Végre. A repülőgép személyzete újra u helyén. A motorok teljes gázzal bőgnek. Recsegnek-ropog nak a kerekek, még mindig ellenállási fejtenek ki. Egyszerre csak lassan gördülni kezdenek, s a gép mintha kilőtték volna, elórerohan Néhány pillanat múlva a le vegőben van. Firkád a Dunajec menti erdők ben. A partizánok eltűnnek, az utakon német páncélozott jármű vek robognak, felderítő egységeik végigfésülik a sűrűséget . . , Brindisiben Culliford Százados bejegyzi a repülőnaplóba: FeladHf teljesítve! Antoni Kocjan, az „ember, aki megnyerte a háborút“, nem érte meg a végét. A Gestapo kezébe került, de nem árult el semmit. Szeptember 13-án, amikor kékrezöldre verve a kivégzés helyére vitték, mosolyogva mondta; „Bo csássák meg, uraim, nagyon kellemetlen nekem, de nincs elég erőm, hogy megtegyem ezt a rö vid utat.“ A Dakota KG 477-es pilótája. George Culliford ma Űj-Zéland fő városában, Wellíngtonban él, az ottani egyetem prorektora. A szó katlan akció többi résztvevője Len gyelországban él, az ő vlsszaemié kezéseik alapján írtain meg ezt a történetet. S hegy ez az esemény no merüljön feledésbe, angol és lengyel filmesek elhatározták, hogy színes szélesvásznú filmet készítenek róla, hasonlót, mint amilyen az ,,Ang liai csata“' volt. fel *vv ’ Három évvel ezelőtt egy repülőgép roncséi alól mentették kt Uagnarl. — A képéé Ilagmar édesapja a «zereocsét- Innség színhelyéé Sokat táncol és nevet. Miniszoknyát hord és divatos frizurákat vise). Aki először látja, életvidám, egészséges teenagernek tartaná. De Dagmar Blümel, aki - Fürthben, egy nyugatnémet kisvárosban él, 28 éves és egy olyan katasztrófát élt át, melv 126 ember életébe körűit. Egy kelet-ázsiai turistaútról hazaié tőben repülőgépe 1967 tavaszán Nicosia közelében, Ciprus szigetén lezuhant. Csak Dagmar és három másik utas élte túl a katasztrófát — súlyos sérü lésekkel. „Olykor hitetlenkedve nézek a tükörbe és megcsodálom azt a vidám, gondtalan arcot, mely a tü körből visszatekint rám — meséli Dagmar —, és örü lök az életnek." Az, hogy Dagmar a nicosiai repillőszerencsétlensé get annak idején túlélte, számára egy érthetetlen szerencse. Az, hogy a szörnyű megrázkódtatás, a sú lyos sérülések ellenére nem vesztette el az életkedvét, a csodával határos. Mentőosztagok szabadították ki a fiatal lány összezúzott testét a repülőgép roncsai alól. Amikor látták, hogy még pislákol ben ne az életnek egy szikrája, beszállították Dagrnart a ciprusi ENSZ-kórházba. Ott kezdődött az orvosok hossz-hosszú harca a halál ellen. Csak hetekkel azután, hogy magához tért a kór házban, volt túl az életveszélyen. Dagmar újra tu doti nevetni. De futni még sokáig nem tudott. Mind kél csípője megsérült, a jobb sfpcsontja szétzúzva, (állcsontjai összetörve. Hat műtétre volt szükség. Az orvosok átültettek egy csípőforgót a szétzúzott slpcsont helyébe és több bőrátültetést hajtottak végre. „Amikor Ilyen állapotban láttam n testom, mégis elromlott egy kicsit a kedélyem — meséli ma Dagmar. — Olyan volt, mint valami összo-vlssza varrott rongyszőnyeg.” Sohasem fogsz többé rövid nyártru Lábán kimenni az utcára, mondta magának Dagmar A strandon úgy fognak bámulni rád az emberek, mint valami kirakójátékra. Es minden férfi elmenekül, ha összeszabdalt testedet meglátja, De csodálatraméltó optimizmusa mindig újra és újra elnyomta borús hangulatait. Elkísérte szüleit ogy adriai nyaralásra. Fürdőruhában, mankóra tá maszkodva végigbicegte e blbióoel fövenystrandot és hös.’jsen mosolygott, amikor olasz fiúk udvarol gattak neki. Másfél évvel a katasztrófa után sarokba állította a mankókat és újra dolgozni kezdett mint fodrászlány. Kezdetben fájdalmakkal küzdve és mindig csak néhány órán át, De Dagmar elha tározta: „Sikerülnie kell!“ És sikerült. Ma már he! harmincöt órát dolgozik apja műhelyében. Egy évig félt Dogmar, hogy mi lesz a jobb lábé val. Hónapokig gipszben volt. Kelések és konok gyűl ladások késleltették hónapról hónapra a gyógyulás' folyamatot. Az amputálástól való félelem sok á) inatlan éjszakát okozott Dagmarnak, Ma, esek ha valaki nagyon megnézi, látja meg a hegeket az alsó lábszárán. Azt, hogy lába két can tunéterrel rövidebb, egyáltalán nem veszi észre sen ki. Ha Dagmar miniszoknyában végigmegy az utcán, sok elismerő pillantás akad meg formás lábán. „Természetesen örülök neki — vallja be a liata: lány. -- De még jobban örülök annak, hogy meg találtam a férfit, aki mindent jelent a számomra.” Három évvel életének legnehezebb órai után most megérte a nagy szerelem boldogságát. „Most kél szűrésén örülök és hálás vagyok visszakapott életemért.“ Néhány hete Dagmar Blümel és Frenz Xaver Rein jegyesek. Amikor kéz a kézben szaladnak a mezőn, amikor a körhintán repülnek, amikor közösen terveket kovácsolnék a jövőre nézve, akkor Dagmar a hetedik mennyországban érzi magát. A boldogság áims ei mosta a szörnyű élmény rossz emlékeit. Az akaraterő csodája Hórom évvel ezelőtt emberroncs - ma boldog menyasszony )3JÍ7, Js&frácí'«ny: Oagmarf az ünnepekre a kórlMszbtifc He még sokáig s v*»«xély foi»y*gem hagy elviMSKÍffi « ftthls SÁbAf. Í>agrrí«r é* vőlegénye
