A Hét 1970/1 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1970-06-21 / 25. szám
Egy kiváló pedagógus jubileuma Ezekben a napokban — pontosan június 16- án — ünnepelték meg a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem német tanszékén egy rendkívül szerény embernek, dr. Krammer Jenő professzornak hetvenedik születésnapját. Az ünneplésből bizonyára részt kérnek maguknak a Budapestre s Magyarországra szakadt csehszlovákiai magyar kultűremberek, de ebből az alkalomból a Dunán innen is száz és száz tanítvány és tisztelő gondol szeretettel a jubilánsra. Krammer Jenő, aki Bratislavában nevelkedett és egyetemi tanulmányait Budapesten, Berlinben és Prágában folytatta, a húszas és harmincas évek folyamán egyik legrokonszenvesebb tagja volt a csehszlovákiai magyar szellemi életnek. Többször is megírták róla, hogy a gyakorlati és elméleti pedagógiai munkáért, melyben nagyszerű eredményeket ért el, ígéretes szépirodalmi ambíciókat áldozott fel. Tudományos és publicisztikai tevékenysége a pedagógián és pszichológián kívül főképp a modern francia és német irodalomra terjedt ki. Könyvalakban is kiadott munkáin (A szlovenszkói magyar serdülők lelkivilága, A serdülőkor problémái stb. | kívül számos irasa, tanulmánya, cikke jelent meg a haladó lapokban és folyóiratokban: A Mi Lapunkban, a Korunkban, a Magyar Napban, a Magyar Figyelőben, Barta Lajos Oj Szójában, E. B. Lukáč Slovenské Smeryjében stb. Középiskolai tanári működésének nagyrészét (1928—1946) az érsekújvári reálgimnázium magvar párhuzamos osztályain töltötte el, de nevelői hatása az egész csehszlovákiai magyar ifjúságra kiterjedt. Lelkes szervezője és munkatársa volt az ifjúsági sajtónak (A Mi Lapunk, Indulás stb.) a korszerű európai nevelési elveket és az idegen nyelvek tanulásának fontosságát népszerűsítette a magyar diákság előtt, ő írta a Sarló nagyszerű ifjúsági mozgalmáról az első tudománvos elemzést |A szlovenszkói magyar serdülők lelkivilága, 1935). Krammernak, mint embernek és emberek fejlődéséért felelősséget érző nevelőnek és tollforgatónak egyik példaképe a nagy francia író és békeharcos: Romain Rolland volt. Nagy értékű levelezést folytatott vele, és fáradhatatlanul közvetítette eszméit a magyar fiatalság és közönség felé. Érdekes és megható, hogy nagy eszményképéhez hasonlóan ő is a nacionalizmus és militarizmus forrófejű ifjonti hívéből lett a humánum és a béke eszményítőjévé, elkötelezettjévé. Azzal a kézzel írt, majd sokszorosított formában kiadott lapocskában, melyet a pozsonyi magyar gimnázium V. osztályának tanulói 1919-ben Turul címen jelentettek meg, és amelyben Krammer első zsengéi is közlésre kerültek, többek között egy olyan költeményt is publikálta melyben „Doberdői József főherceg“ háborúsftetteit dicsőítette ... Krammer munkássága az ötvenes és hatvanas években két területre koncentrálódott: a német irodalomra és az idegen nyelvek tanításának módszertani problémáira. A német irodalom terén folytatott kutatómunkásságának legkiemelkedőbb eredménye az a monográfia, melyet a magyar származású antimilitarista íróról: Ödön von Horváthról írt; az 1969-ben német nyelven Bécsben megjelent munkát a közeljövőben a Magyar Tudományos Akadémia is kiadja. A csehszlovákiai magyar pedagógusok fiatalabb nemzedékei Krammer nevét az Irodalmi Szemlében közölt írásain kívül azokból a tanulmányokból ismerik, melyekben az idegen nyelvek oktatásának korszerű módszereit fejtette ki (Az idegen nyelvek tanítása a felnőttek nyelvoktatásának szemszögéből, Budapest 1957, Tankönyvkiadó stb.). Ezek a termékenyítő írások továbbra is biztosítják a kitűnő nevelő itteni hatásának folytonosságát, és élővé teszik a kisebbségi közöségünkkel való kapcsolatát, a fizikai értelemben vett elszakadás ellenére is. Örülünk, hogy ezt a megállapítást nem a hetvenedik évforduló ünnepi bókjaként, hanem reális tényrögzítésként tehetjük. Köszönjük Krammer Jenőnek mindazt, amit értünk tett és tesz, és a lövő évekre jó egészséget és töretlen munkakedvet kívánunk neki. TURCZEL LAJOS Krammer /enő unokájával Venbéjfzeretet Beszélgetés Szombatliy Gyulával, a Szolnoki Szigligeti Színház művészével. Az évad utolsó bemutatója: zenés vígjáték. Címe: Szerelmem Donna Rita. A Thália Színház erre az alkalomra meghívta vendégszereplésre a Szolnoki Szigligeti Színház kitűnő művészét, Szombathy Gyulát, aki a vígjáték főszerepét játssza majd. Egy rövid beszélgetés keretében arra kértünk meg őt, hogy válaszoljon néhány kérdésünkre. — Legelőbb is arra szeretnél megkérni, hogy mondj valamit magadról. — Budapesten születtem 1945-ben, ott is diákoskodtain. Az érettségi után jelentkeztem a Színház és Filmművészeti Főiskolára. Nem vettek fel. Egy évet ezután tanítóképzőbe jártam, de a következő felvételi vizsga akadályait már sikeresen vettem. 1968-ban végeztem, közben, harmadikos koromtól több kisebb szerepet kaptam a Nemzeti Színházban, velük kerültem ki Varsóba és Prágába is. — Azt mondod, a Nemzetiben játszottál főiskolás korodban. Nem csábított a lehetőség, hogy esetleg ott maradj? — Valóban, maradhattam volna Budapesten is. Hogy mégis vidékre szerződtem, az teljes mértékben tudatos volt. Ugyanis azok a nagy színművészek, akiket példaképemül választottam, sorra mind ezt az utat járták végig. Én is ezt az utat akartam, akarom végigjárni. Vidéken kedvezőbb a szerepellátottság, és a pályája kezdetén álló színész számára ez egyáltalán nem közömbös. Számomra sem volt s ma sem az. Röviden: játszani akartam. — Milyen darabokban játszottál, melyek voltak a legsikerültebb szerepeid? — Szolnokon néhány operettben táncos-komikus szerepet játszottam. Például az Éjféli randevú Peppinöját. De sok zenés vígjátékban is szerepelem. Ezek közül úgy érzem, legsikerültebb alakításom az Imádok férjhez menni Bilije volt. A drámai szerepek közül számomra művészi szempontból eddig a leglényegesebb szerepet Morlowe—Brecht: II. Edward c. drámájában játszottam. — Milyen érzéssel fogadtad a vendégszerepelésre való meghívást? — Őszintén szólva, nagyon meglepett, de ugyanakkor nagyon boldog vagyok, hogy részt vehetek egy új, alakuló, most formálódó együttes munkájában. Most az első drukk és ismerkedés után úgy érzem, nagyon jól együtt tudok majd dolgozni a Thália Színház tagjaival, akik kedvességükkel és figyelmességükkel átsegítettek az első izgalmakon. S még valamit el szeretnék mondani, ami külön öröm számomra. Nagyapám Érsekújvár mellett, Kamocsán született, így anyai ágon egy kicsit ide tartozónak érzem magamat. Szeretném remélni, hogy egyszer Kamocsára is eljutok az együttessel. — Köszönöm a beszélgetést. Remélem Szombathy Gyula jól fogja magát érezni továbbra is közöttünk, és azt is remélem, hogy együttesünk őszi nyugat-szlovákiai körútja során eljut Kamocsára is.
