A Hét 1970/1 (15. évfolyam, 1-26. szám)

1970-06-14 / 24. szám

Igen, így becézik a francia nézők kedvencüket, jjoaii Paul Belmondót, aki cokat küzdött azért, liogy az ünnepelt csillagok közé kerülhessen. Ha az újságírók körülveszik és faggatják, meg is mondja, hogy szí­vesen idézi fel a múltját A filmvászon az egészen más. Ezen volt már Bel­mondo kalandor, gengszter, nűcsábász, selyemfíú, gépkocsivezető, katona, ás talán minden foglalkozást végigcsinált már — filmen, játékára jellemző a mély­ségesen emberi, realisztikus játékstílus, s éppen ezzel tudja annyira megfogni á nézőt, azért rajonganak érte milliók, j Belmondo egyáltalán nem férfiszépség, ennek el­lenére az ő típusa lett a nők bálványa — korra valé tekintet nélkül. De nemcsak a nők, a férfiak is na­­gyón kedvelik Belmondót. ]. L. Godard filmrendező indította el őt a siker útján, amikor neki adta az Utolsó leheletig elmfi film főszerepót. Tulajdonképpen ez volt az első nagy alakítása, ez előtt csak kisebb szerepei voltak. Ekkor azonban egyre tübb kínálatot kapott Nagyon sok rendezővel dolgozott együtt, partnerei pedig Gabin, Delon, FuneS, Bourvil, Moreau, Geraldine Chaplin, Anna Karina stb. voltak. Az itteni filmszínházakban láthattuk az Utolsó le­heletig, 100 000 dollár iá napon, A riői férfi, A hon­­kongi férfi elmfi filmekben. De nézzük csak, bogy milyen ennek a kiváló fran­cia színésznek a magánélete. Amíg meg nem Ismerkedett a ragyogóan szép Ur­sula Andress svájci színésznővel, akivel együtt sze­repelt A honkongi férfi elmfi filmben, példás férj és apa volt. Belmondorúl és feleségérfil azt irték, hogy a legharmonikusabb családi életet élik. Belmondo — pl újságok szerint — három gyermekének igazán példás apja volt. Apának példás is maradt, mert mindig meglátogatja őket, ha Párizsba látogat, de Elodie-t elhagyta ás a szép Ursulát fogadta szivébe. Amikor Belmondo elvált Elodle-től, egy időre meg­csappant rajongóinak száma, de azután mindenről megfeledkeztek, s azóta Belmondo titkára alig győz a rajongók leveleire válaszolni. Bebel nagyon szí­vesen futballozik, rendszerint a kapuban véd. A leg­kedvesebb vesszőparipája mindmáig a futball. Arról talán felesleges is beszélnünk, hagy Belmon­do ez egyik legjobban kereső és legkeresettebb fran­cia ssinéss. Éppen nem szokatlan, hogy évente há­rom filmben is szerepel. Egyik film a másik után. Természetes tehát, hogy fantasztikus Összegeket vág zsebre. A hatalmas tiszteletdijak kellemetlen vele­járója a roppant jOvedelmi adó. Azt nem tudom, hogy Belmondo mit csínéi a pénzével. Lehet, bogy házakat, villákat, telkeket vásárol, vagy a takarékba teszi. De nézzük csak, mit mond ő maga az életéről és a munkájáról. — Soha nem akartam filmcsillag lenni — mondja jean Páni Belmondo. — Az vnlt a vágyam, hogy m színpadon szerepelhessek. De azután közbejött j. L. Godard meg Az utolsó leheletig. Majd egyik ajánlat a másik után. Lehet, hogy szerencsém volt. — Mit bánt meg? — Néhány filmben nem kellett volna szerepet vál­lalnom, fin pedig mindent vállaltam. így azután so­kan kiábrándultak belőlem, viszont tObb oldalról ismertek meg az emberek. Most úgy érzem magam, mintha újjászülettem volna. Formában vagyok, — Es a partnernők? — Sohasem vétóztam egyik partnerem ellen sem, viszont nagyon bántott, hogy sokszor kezdőkkel kel­lett játszanom. S ez azt jelenti, hogy komédiáznom kell egy darab élettelen fával vagy kát szép női láb­bal. Az ilyesfajta hOlgyek egyetlen vágya az, hogy jól fessenek a filmkockákon. Belmondo első féleségével, Elodíe-val Ezt az arcát sok-sok millió mozirajongó Ismeri A Borsalino című film főszerepében

Next

/
Thumbnails
Contents