A Hét 1970/1 (15. évfolyam, 1-26. szám)

1970-06-14 / 24. szám

Csapatunk Meoádé&an A csehszlovák csapat nehéz elő­­küzdelmek után jutott ki a mexikói világbajnokságra. Bízunk benne, hogy sikeresen szerepelnek a fiúk, és tovább növelik a csehszlovák labdarúgás világhírét. A csehszlovák csapat tagjai. Jobbra lent az Azték stadion. A két legsikeresebb csapat itt játssza június 21-én a döntőt Alexander HORVÁTH Kassel után Napirenden az európai béke és biztonság kérdése A Kasselban megtartott második német —német csúcsértekezlet ugyan nem ho­zott látványos eredményeket, a tárgyalá­sokról nem adtak ki hivatalos közle­ményt, az újabb Stoph—Brandt találko­zót — mint az európai biztonság megte­remtésére irányuló erőfeszítések egyik lényeges mozzanatát — mégsem lehet teljesen sikertelennek minősíteni. NDK-kormány körök sikerről beszélnek, abban a vonatkozásban, hogy komoly lé­pés történt a Német Demokratikus Köz­társaság de facto elismerése felé azzal, hogy Willi Stoph miniszterelnököt Kas­selban, tehát a Német Szövetségi Köz­társaság területén mint egy önálló, füg­getlen állam hivatalos képviselőjét fo­gadták: Bonn részéről végre megszűnt a Német Demokratikus Köztársaság és po­litikusainak diszkriminálása. (Ebben a vonatkozásban meg kell említeni, hogy, egy nyugatnémet törvény értelmében az NDK határőrségének, az ún. Volkspoli­­zeinek a határsértök elleni fegyverhasz­nálata miatt a Szövetségi Köztársaság­ban bíróság elé lehet állítani az NDK- politikusokat. Ezt a törvényt, a Stoph­­látogatásra való tekintettel, a Bundestag hatályon kívül helyezte.) A Német Szövetségi Köztársaságban a találkozót illetően megoszlanak a véle­mények. Míg Willy Brandt szövetségi kancellár és a szociáldemokrata párt a tárgyalások és az ún. Ostpolitik, a ke­leti politika folytatása s végső fokon a második világháború eredményeinek, te­hát az NDK létének és az Odera—Nelsse határnak elismerése mellett foglal állást, a reakciós, ellenzéki CDU/CSU a Szovjet­unióhoz és az európai szocialista orszá­gokhoz való mindenfajta közeledést el­lenez. Franz Josef Strauss volt hadügy­miniszter, a CSU parlamenti frakciójá­nak vezetője a kitelepített németek nem­rég lezajlott nagygyűlésén azzal vádolta a kormányt, hogy mindenáron megbéké­lésre törekvő keleti politikájával „egész Európát kiszolgáltatja a szovjet hegemó­niának". A meglehetősen csekély, parlamenti többségre támaszkodó kormány azonban, úgy látszik, tisztában van azzal, hogy huszonöt év elteltével a jelenlegi hely­zetben nem lehet többé nem számolni a realitásokkal és Ignorálnl a második vi­lágháború eredményeit. A kassell má­sodik német—német csúcstalálkozó két­ségtelenül csalódást okozott azoknak a németeknek, akik túlzót optimizmussal úgy vélték, hogy egyszeriben, mintegy varázsütésre át lehet hidalni a hosszú évek folyamán elmélyült különbségeket. A SED hivatalos lapja, a Neues Deutsch­land a kassell találkozóval foglalkozó kommentárjában leszögezi, hogy elkép­zelhetetlen az együttműködés két, eny­­nylre eltérői társadalmt rendszerű ország között. Ennek ellenére egyik fél sem csapta be a további tárgyalások előtt az ajtót. Most a szakértők munkája következik. Az NDK- és az NSZK-kormány/Dk kölcsö­nösen tanulmányozzák a kasseli találko­zón egymásnak átnyújtott javaslatot, ■ il­letve ellenjavaslatot, s kinyilvánították, hogy a tárgyalásokat nem tekintik le­zártnak. Mindenesetre az elmúlt hetek világ­politikai eseményei azt mutatják, hogy komoly lépésekkel halad előre az európai béke és biztonság ügye, melynek éppen a német kérdés egyik kulcsfontosságú láncszeme. Biztató jelentések érkeznek a szomszé­dos Bécsben a stratégiai atomfegyverke­zés korlátozásáról folyó szovjet—ameri­kai tárgyalásokról. Ugyancsak eredményesen haladtak elő­re az erőszak alkalmazásáról való köl­csönös lemondásról Moszkvában folyha­tott szovjet—nyugatnémet megbeszélé­sek. Schael nyugatnémet külügyminiszter kijelentette, bármikor hallandó Moszk­vába utazni, hogy német részről szemé­lyesen vezesse a Gromiko szovjet külügy­miniszterrel folytatandó befejező tárgya­lásokat és aláírja az erőszak alkalmazá­sáról való kölcsönös lemondásról szóló egyezményt. A lengyel—nyugatnémet tárgyalások is eljutottak ahhoz a fázishoz, hogy a kö­zeljövőben várható egy olyan egyezmény, aláírása, amelyben az NSZK kormánya feltétel nélkül elismert az Odera-Netsse határt. A NATO Rómában nemrég megtartott tavaszi miniszteri értekezlete közleményt tett közzé, amelyben javasolja, hogy & NATO-országok és a Varsói Szerződés tagállamai állapodjanak meg fegyveres erőik létszámának egyenlő arányú és azonos időben végrehajtandó csökkenté­séről, továbbá nem zárja kt egy európai biztonsági értekezlet lehetőségét. Az európai béke és kollektív biztonság, melynek érdekében oly hosszú és szívós erőfeszítéseket tett a Szovjetunió és a szocialista országok diplomáciája, ű|}y látszik^ nem elérhetetlen álom többé. — fű — Zselizi vendégeink Magyarország egyik legnépszerűbb együttese, a DUNA Művész­együttes, 1957-ben alakult. Tagjai kiváló tudású hivatátos tánco­sok és hangszeres művészek. Az együttes műsora a rendkívül mu­tatós, változatos magyar tánckultúra legszebb gyöngyszemeit tar­talmazza, a híres üvegestáncot, a régi hagyományos vidám nép­szokásokat bemutató .farsang" tánckompozíciót, a virtuóz „Le­­gényes“-t stb. Az együttes népi zenekara művészi tolmácsolója Bihari, Lavotta, Rózsavölgyi legszebb melódiáinak. Állandóan mű­során tartja Liszt csodálatosan szép rapszódiáit, valamint Bartók és Kodály művelt. A brtltáns számokban ragyogóan érvényesül a zenekar tagjainak virtuozitása. A népszerű, nagy sikert arató műsor számokból szá­mos film- és hanglemezfelvétel készült. Közöttük az együttes hí­res „Cigánytánc"-áról készült film a San Franctscó-l filmfeszti­válon nagydíjat nyert. Igen nagy sikert arattak világszerte az együttes zenekarának különböző hanglemezfelvételei, legutóbb a Westminster és a Barclay hanglemezgyárak készítettek felvé­telt a zenekar műsoráról. Az együttes számos országban mutatkozott be műsorával és minden előadás nagy tetszést, elismerést aratott. Moszkva, Lentn­­grád, Berlin, Párizs, Marseille, Nizza, Prága, Varsó, Peking és legutóbb London tapsolta meg az együttes felejthetetlen műsorát. Az együttes ez évben június 13-án egész estét betöltő műsort ad Zsellzen a XV. Országos Népművészeti Fesztiválon. Mindenkit szeretettel hív és vár a RENDEZŐSÉG •»

Next

/
Thumbnails
Contents