A Hét 1970/1 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1970-06-07 / 23. szám
Az emberfeletti hősök Amerikában születtek. Természetesen a képregények, a „comic strlp“-ek rajzolóinak rendkívül termékeny fantáziájában. Csodálatos alakok. Csupa férfi. Oe milyen férfit Több rajtuk a hús, mint egy hentesüzletben, gép nélkül repülnek, átlátnak a falon, áttör nek a vason, legyőzik a sovány és zöldszemfi ellenfeleiket. Tarzan, az őserdő királya, Aquaman, a vizalatti világ Tarzajai Spiderman, a Pókember! Batman, a Denevérem bort! fis mindenek fölött Superman, az emberfölötti emberin Érdekes, hogy egyetlen amerikai rajzolónak sem jutott eszébe, hogy női főhőst dobjon a kalandok örvénylő világába. Mindez csak akkor vált feltűnővé, amikor a franciák kitalálták, hogy nő is lehet főszereplője a hihetetlen kalandoknak. Talán a franciák természetes észjárásából következett mindez, talán a versenyből, talőn abból, hogy jobban szeretik a karcsú nőket, mint a mázsásizuiú férfiakat, talán abból, hogy nagyszerű modell kínálkozott a hősnő megalkotásához. Barbarellának Franciaországban kellett megszületnie. Meg is született az egyik science fiction magazinban, valamikor 1983 táján, a kitűnő képregényrajzoló, jean-CIaude Forest irónja alatt. Nehéz feladat volna bebizonyítani, bogy nem B. B. alakja ihlette Jeon- Claude-ot. Ha a név összecsengéseire (Barbarella — Brigitte Bardot) nein is figyelnénk fel, azonnal észre kellene vennünk Barbarella jellegzetes, nagy és látványosan rendezetlen hajbozótját, karcsúságát ás gömbülyűségót, nyíltságát és közvetlenségét, ideges vibrálását, életének rakéta-tempóját. Barbarella telitalálat volt, ]ean-Claude Forest megfogta vele az isten lábát. A képregény-sorozat Barbarella fantasztikus és szerelmi kalandjaival óriási sikert aratott. Az olvasók úgy látszik megkönnyebbülten látták az izmos térfihösök után a szép, karcsú nőt, akinek erkölcsei mai szemmel nézve talán kissé lazák, de biztosan korszerűek és szigorúak a 40 000. évben. Barbarella kilépett a kis francia magazin lapjairól, bejárta a világ más magazinjait, s megjelent néhány nagyon előkelő lapban is. A siker csúcsa mégis a film lett. A jószemú Roger Vadim, jusson csak eszünkbe egy pillanatra, hogy hiszen éppen 6 segítette sikerhez Brigitte Bardot-otl — észrevette Barbareliát. Vadim elhatározta^ hogy elkészíti színes, szélesvásznú szuperfilmjét, a jövő női kalandoráról, a kitűnő csillaghajösrúl, a szerelemre mindig éhes űrutazóról, Barbarelláról. A főszerepet természetesen nem Brigitte Bardot kapta. Sokáig válogattak. A „Playboy“ című amerikai magazin még szépségversenyt is rendezett, néhány színésznőt és néhány színésznő-jelöltet Barbarellának öltöztettek s az olvasónak kellett szavazniuk, ki a legjobb Barbarella. A főszerepet végül is jane Fonda kapta, — persze nem a ,;Playboy" olvasóinak szavazatai alapján. Itt azonban tegyünk egy kis kitérőt. A tudományos fantasztikus film — vagyis a sci-fl film —, olyan régi, mint a filmművészet. Együtt született a mozgóképpel. A Lumiére-testvérek hires vonata még meg sem állt a pályaudvaron, amikor Móliés ugyanolyan hires űrhajója leszállt a Holdra. A filmművészeti fejlődéssel együtt, a science fiction, amelyet talán jobb volna művészeti szemléletnek, mint műfajnak neveznünk, kiszélesedett és elmélyült. Nagy irők is Írtak tudomőuyos-fantasztikus irodalmat — nemrég olvashattuk, hogy Hemingway hagyatékában is találtak egy késs regényt —, de megjelent a science fiction képzőművészetben, zenében, költészetben, operában, musical-ben is. Barbarella valamikor 4U 000-ben él, tehát valóban fantasztikus, mesel jövőben. Kiváló űrhajós, jól kezeli a fegyvereket is, éri a verekedéshez, átlát a cselszövéseken, kivágja magát minden bajból és veszedelemből, megbünteti a rosszakat, megjutalmazza a jókat. Ne nagyon akadjunk fenn azon, hogy a büntetés legtöbbször haléi, jutalom pedig a szerelem. A bűbájos Barbarella igazán szereti a szerelmet, s az vesse rá ezárt az első követ, aki jobban szereti a háborút. És utazásai, és kalandjai során bőven van alkalma a szerelemre. Hiszen a világegyetem olyan nagy ős annyi érdekes élőlény lakja bolygóit! Mindez elsősorban jean-CIaude Forest képregényében van így. A film a képregénynek csak agy-két epizűdjőt eleveníti fel. Barbareliát megbízza a földi köztársaság, hogy keresse meg Durand-Durand-t. A keresgélés során a lény eljut Sogo ősi királyságába, összeütközésbe kerül a gonosz, félszemű, fekete királynővel. Harcol, vágtat, repül, üt, vőg, lő, mosolyog ős megmenti Pygart, az utolsö szárnyas embert, aki legjobban az angyalokhoz hasonlít. Vak és nagy szárnyai vannak... Hogy a szárnyakkal mi lesz? Régi filozófusok gyakran panaszolták, hogy a szerelemben a férfi elveszti szárnyalt... Vadim mindent megtett, hogy a film valóban olyan legyen, mint egy tündérmese, amit a XX. szózadban találtak ki. Minden furfangjával felvonul a technika, bűvöluek a színek, bójolnak a trükkfelvételek s bflvöli-bájolja a nézőt a karcsú és szép, nagyhajú, nyílt és közvetlen, rakéta tempójú Jane Fonda. Persze, aki nem szereti a mesét, aki mindenütt a valószerüséget keresi, aki nem meri követni a képzelet ugrásait, vagy bakugrásait, az ne nézze meg a filmet még akkor se, ha egyszer nálunk is bemulatják. Mert mindenben csalódni fog, talán Jane Fonda kivételével...
