A Hét 1970/1 (15. évfolyam, 1-26. szám)

1970-05-31 / 22. szám

csak, ezt ő csináltál — mutat egy kis térítőt.

Egyre újabb kézimunkákat szed elő:

— És míndnek-mindnek megvan a maga neve. Ez itt a mesterke, ez >a lyukacsos hímzés, ez a háromszögletű a tökmag. Igen, ezeket a mintákat még az anyámtól tanultam, de sok olyan van, amit én terveztem már.

— Itt csak nyakas pruszllkokat meg ingeket látok. A többi ruhát ki varr Ja a táncosoknak?

— A szoknyákat és a kötényeket a Szabó tanítónéni... Do nézze csak, éppen megjött az Iskolából a kislányom)

Aranyszőke kislány siet be, de már menne Is. Sietnie kell vissza az iskolába színdarab-próbára.

— Láttuk a szép májusfát, amit a falubéll legények állítottak ide a házatok elél

— Azt már nemi — neveti el magát.

— Bizony — szól közbe az édesanyja —, a kisasszony reggel elsírta magát, hogy hát a bátyuka nem hozott neki májusfát. Addig rítt, amíg rászedte az apját, az aztán hozott...

— Én is segítettem neki cipelni! — dicsekszik a kislány.

— Na, majd pár év múlva nem kell rínod a májusiéért, hoznak majd a legények, ha megtudják, hogy milyen ügyes vagy .., Mert

hét vezér emlékezetére. Nagyböjt idején a falu túlsó végéről elindult egy-két leány és legény, énekelve mentek végig a falun és így énekelték össze a fiatalságot. Mire kiértek a tópartra, már mindnyájan együtt voltak. Ott azután kézenfogva körtáncot lejtettek, közben a kezüket himbálták, a pilleszárnyak mozgását utánozva, és énekeltek. A tavaszt hívták, sürgették a táncukkal és az énekükkel. A hőt „vezérből", azaz „gublcsfábói“ ma már csak kettő van. Ha akarják, szívesen megmutatom ...

Séta közben megtudjuk azt Is, hogy Martoson nincsen tollfosztás, mert itt összevágják a tollat! Hogy esküvő alkalmával kőt háznál van vendégség: éjfélig a legény szüleinél, éjfél után pedig a menyasz szonyéknál. Hogy ennek a falunak nincsen sírásója, a halott hozzátartozói ássák meg a sírt.

Ha a csizma elkopott...

Keszeg Mlhálynéval, a martost éneklő csoport egyik menyecskéjének az édesanyjával beszélgetünk.

— Olyan sárban is kurjáztunk, hogy a cipőnk sarkát alig bírtuk kirángatni a sárból.

— Az igazgató úr előbb elmagyarázta, hogy miért nevezték el ezt a szokást pillikézésnek. Nagyon örülnénk neki, ha most Keszeg néni elmondaná, hogy miért

A komárom megyei martosiak 1880-ban a csallóközi Apácaszakállason arattak az ugyancsak komárom megyei lmelyiekkel. Az egyik Imelyi legény a másikat egy leány miatt kaszájával agyonvágta a tarlón. A martos! aratók „nótát csináltak róla" (azaz inkább csak átköltöttek egy népdalt) és az öregebbek még ma is gyakran éneklik. — Eddig a feljegyzés. Csakhogy ezt a nótát — ma már — a legöregebbek sem Ismerik. Vagy talán mégis?

Szakúllotoo mott aratják a bfisit. Elvágták a kit pacsirta bal szárnyát. Kis pacsirta a bal szárnyát siratja, Barna kislány a babáját elhagyta.

jaj, de gyászos szakállosl nagy tábla, Ott törtlnt a barna lagin halála. Piros váró folyik földre, mint a patak, Siratni a szeretője, nem szabad.

Jaj, de poraik szakállosl nagy utca, Barna leglnt visznek rajta meghalva. Koporsöja vígig vlrágkoszorá, Szeretője megy utána szomorún.

De ha erre a népdalra már nem is emlékeznek, a martost menyecskék azért Ismernek sok szép magyar népdalt. S ezért végeztek az idei felszabadulási népdalversenyben az első helyen, ezért nyerték el a Csemadok KB nagydíját.

Mindig érdekelt ez a falu és most Jó alkalom kínálkozott arra, hogy meglátogassam és megismerjem, már amennyire egy falut két rövid nap alatt megismerhet az timber.

A bátyuka n«m hoz májusfát?

— Látjuk, hogy szép májusfa ált

a házuk előtt. Hát van-e itt eladó leány? — köszöntünk be Seemann Júliához, aki a Komáromban összpontosított tánccsoport ruháit varrja.

— Kislány az van, de még nem eladó... Mindössze tíz éves! — mosolyog a fiatalasszony és belnvttál az első szobába.

Az asztalon és az ablakon szép martost kézimunka, az ágyon készülő nyakas pruszllkok, férfi és női Ingek. Szabadkozik, hogy nincs nála nagyobb rend, de most éppen nagy munkában van. Sietnie kell, hogy a megrendelt ruhák Idejében elkészüljenek.

— A martost éneklő csoport szép ruháit Is ön varrta?

— Nem, azokat a falubeliektől kölcsönözték. Sajnos, ma már nagyon kevés asszonynak van saját népviselete. Sokba Is kerül, meg aztán anyagot Is nehéz hozzá szerezni, az elkészítése Is hoszszú időt vesz Igénybe, meg azután a divat... Hiszen tudják. Most azután egyszeriben értékesek lettek a régi ruhadarabok, amiket pár évvel ezelőtt még ingyen Is elajándékoztak volna a martosiak, hogy ne foglalja a helyet.

Elmondja, hogy a Járási nép művészeti kiállításon is több kézimunkával szerepelt. Egymás után szedi elő a szekrényből a gyönyörű térítőkét, függönyöket, párnahuzatokat, hímzett zsebkendőket.

— Sajnos a mai fiatalok már nem tudják ezeket a kézimunkákat. Leánykoromban még mi mindent megcsináltunk magunknak, és a kislányomat is megtanítottam már több kézimunkára. Nézzék

az édesanyád megmutatta ám a kézimunkáidat! — bókolok a piruló kis szőkeségnek.

De kevés az Idő, és még sok emberrel kell beszélnem Itt Martoson. Még egy pillantás a mestergerendára. Rajta Jól olvasható faragás: „Ez házzat építette Isten kegyelméből Keszeg András és Kis Zsuzsanna 1881-ben",

Hét tölgy — hót vezér

A szőke kislány vezetett el a martost általános Iskola igazgatójához, Zslttnyan Györgyhöz.

— Sajnos, nem sok biztatót mondhatok. Martoson mindig divat volt az egyke, s ma még Inkább az. Jelenleg az öt osztálynak hetven tanulója van, ebből tizenhárom elsős és a jövő tanévre mindössze kilenc gyereket Írattak be az első osztályba — mondja kissé szomorkásán.

— ön idevalósi születésű?

— Huszonegy éve vagyok Martoson, s talán már egy kissé őslakosnak számíthatom magam.

— így bizonyára beszélhet arról is, milyen martos! népszokás maradt fent mindmáig?

— Sokat nem mondhatok. A húsvéti locsolás elvárosíasodott formája és a pillikézés vagy kurjázás, aminek 1950-ben még magam is szemtanúja voltam.

— Most már megmagyarázhatná azt is, hogy mi is tulajdonképjwn az a pillikézés vagy kurjázós.

— A falu szélén levő tavacska partjára a mllléneuml ünnepség alkalmával hét tölgyet — ahogy itten mondják, gubicsfát ültettek. Hogy mtért éppen hetet? Hát a

Mindig mosolyog, de most véletlenül nem

Martost népviselet részlete