A Hét 1970/1 (15. évfolyam, 1-26. szám)

1970-05-24 / 21. szám

fa I. Szlovákiai

Magyar Diáknapok után

1970. április 24—26-án került megrendezésre Érsekújvárod a csehszlovákiai magyar tanulóifjúság iskolán kívüli irodalmi tevékenységének országos seregszemléje, az I. Szlovákiai Magyar Diáknapok. A rendezvényen a csehszlovákiai magyar iskolák legjobb szavalni, prózamondói, irodalmi színpadai és színjátszó csoportjai vettek részt. A nagyon fontos és nagyon jelentős kulturális esemény lebonyolítása után felkértük KELE LAJOS-t, a Szlovákiai Szocialista Ifjúsági Szövetség Nemzetiségi Tanácsának dolgozóját és KULCSÁR TIBOR költőt, az I. Szlovákiai Magyar Diáknapok szervező bizottságának elnökét, válaszoljanak néhány kérdésünkre:

— Milyen elképzelések, célok hozták létre a Szlovákiai Magyar Diáknapokat?

Kezdjük talán, a legelején — mondja Kulcsár Tibor.

Másfél évtizede, ha jól emlékszem, 1954-ben hozta létre és rendezte meg az akkori Iskolaügyi Megbízotti Hivatal a csehszlovákiai magyar iskolák első országos szavalóversenyét Komáromban. Ez akkor nagy esemény volt, a csehszlovákiai magyar kulturális élet egyik határköve: köztudomású, hogy az évek folyamán ebből nőtt ki a mostani Jókai-napok országos ünnepségsorozata. Az első országos szavalóverseny lelkesítő és termékenyítő hatást váltott ki és gyakorolt iskoláinkra. Sok helyen fellendült a diákszínjátszás, jöttek az új lehetőségek, kezdemé nyezések, új műfaj jött létre, az irodalmi színpad. Azután — külön féle koncepcióváltozások, átszervezések következtében a szavalóverseny az ifjúsági alkotóversenyek részévé vált, a színjátszás és az alakulófélben levő irodalmi színpadi mozgalom egy ideig se hova sem tartozott. Sok volt a kapkodás, következetlenség, aztán (1964-ben) létrejöttek a Jókai-napok — de a csehszlovákiai magyar tanulóifjúság iskolán kívüli irodalmi és kulturális tevékenysége jónéhány évig lényegében fórum nélkül maradt. Éppen akkor, amikor iskolaügyünk más területen nemcsak mennyiségi, de minőségi szempontból is sokat fejlődött. Igaz, hogy a Jókai-napokon részt vettek diákszavalók, irodalmi színpadok, de a Jókai-napok, mint a felnőtt műkedvelő mozgalom országos seregszemléje lehetőségeitől függően nem tűzte, nem is tűzhette ki célul, hogy az iskolai mozgalom egészét is felkarolja. Az egyre ígéretesebben fejlődő országos rendezvény műsorából szinte törvényszerűen kiszorult a tanulóifjúság egy része. A szavalóversenyre az utóbbi években a rendező szervek az első kategória versenyzőit: az általános iskolák 1—5. évfolyamának tanulóit már nem hívták meg. Az iskolai színjátszócsoportok közül rendszerint egyet sikerült mint vendéget versenyen vagy műsoron kívül szerepeltetni. Viszonylag még az irodalmi színpadok helyzete volt a legjobb, tekintve, hogy a legtöbb irodalmi színpad iskola mellett tevékenykedik, így természetesen a Jókai-napokon is ezek a csoportok voltak túlsúlyban. (Persze, egyáltalán nem biztos, hogy ez mindig így lesz. A mozgalom az utóbbi években sokat fejlődött, ma már több olyan írodalfhi színpadot tartunk számon, amelyek nem iskolai együttesek. Lásd pl. a komáromi járási fesztivált — mint követendő példát!)

A pedagógusok közt, a sajtóban és a közvélemény körében is — főleg a Jókai-napok rendezvényei után gyakran felvetődött egy hasonló jellegű diákrendezvény létrehozásának igénye és gondolata. A Csemadok KB elnökségében dolgoztuk ki a rendezvény koncepcióját és juttattuk el a Szlovákiai Gyermek és Ifjúsági Szervezetek Szövetségének Nemzetiségi Tanácsához és az Oktatásügyi Minisztérium Nemzetiségi Főosztályához. Ez a két, úgy hiszem, erre leghivatottabb szerv hirdette meg azután az I. Szlovákiai Ma gyár Diáknapokat.

Létezik az országban hasonló rendezvény a cseh és szlovák tanulóifjúság számára?

Cseh és szlovák vonalon ezt az öntevékeny mozgalmat már régebben felkarolták. Jónéhány éve ismertek azok a területi és országos jellegű rendezvények, ahol a cseh és a szlovák diákifjúság ilyen irányú tevékenysége megnyilvánulhat (Hviezdoslavov Kubín, Wolkrova Polianka, Sládkovicova Radvan stb.) A magyar diákrendezvények szintén gazdag hagyományokkal bírnak (Sárospataki Diáknapok, Keszthelyi Helikon-ünnepségek stb.) Szeretném remélni, hogy egyszer majd a mi rendezvényünk is ilyen múltra tekinthet vissza.

Mi a jelentősége a színjátszásnak, szavalásnak, általában az öntevékeny mozgalomnak az iskola oktató-nevelő munkájában?

Nem érzem magam hívatottnak és tudományosan felkészültnek arra, hogy erre a kérdésre alapvetően és kimerítően válaszoljak, de azt hiszem, egyetlen valamirevaló pedagógus sem tagadhatja az irodalom, a művészet érzelemgazdagító, jellemformáló feladatát és szerepét. Pszichológusok már nem egyszer bebizonyították az alkotó tevékenység pozitív szerepét a gyermek és a serdülő fiatal egyéniségének alakulásában. Ilyen alkotó tevékenység a szavalás, színjátszás is. Ha szorosabban az irodalmi nevelés szempontjából vizsgáljuk, aligha lehet kétéges és vitás az ilyesfajta tevékenység értelme és jelentősége. Míg tanterv és iskola létezik, bizonyára mindig vitatkoznak majd a pedagógusok és a „többiek11 a tantervek hiányosságairól, minden szakos a sajátját tartja mindig a legfontosabb tantárgynak stb., de azt hiszem, hogy az érzelmi és esztétikai ne velést szolgáló tantárgyak sehol sem szorultak annyira háttérbe, mint az elmúlt évtizedben éppen a mi tanterveinkben. A gimnáziumok új tanterve már sok mindenben pótolja ezt á mulasztást, de pl. irodalmi szakkörre (úgy, mint pl. sportkör, karének stb.) most sem ad lehetőséget, még az általános iskolák tanterve sem! Ez pedig semmiképpen sincs összhangban az irodalomtanítás új koncepciójában lefektetett szövegköz pontúság elvével, amely tudvalévőén a mű, az irodalmi szöveg elemző ismeretére épül. Hol lehet ezt jobban megvalósítani, ha nem éppen a versmondó, színjátszó, irodalmi színpadi tevékenységben? Sajnos, mindezen tények ellenére olyan iskoláink is vannak, ahol mindezt nem látják, vagy nem akarják látni, sokszor nem teremtenek kellő feltételeket, és a szűk prakticitás szempontjából szemlélik magának az irodalomtanításnak a kérdését is. („Nem lehet mindenki magyar szakos tanár, sem színész", „Tanulja inkább a matematikát, azzal érvényesül, nem az irodalommal" stb.) Azt hiszem, az ilyen nézetek hangoztatása és főleg gyakorlása egész társadalmunk számára káros. Ismerek okos, művelt orvosokat, mérnökö két, akik az ilyen nevelési prakticizmus következtében váltak szakbarbárokká. Természetes, hogy iskoláinknak vagy legalábbis iskoláink egy részének elsősorban jó műszaki képzettségű szakembereket kell nevelniük. Műszaki értelmiségünk alig van, pedig milyen nagy szükség lenne rá! De olyan műszaki értelmiségre, amely nem irtózik a kultúrától, amelynek az irodalom, a művészet ugyanúgy sajátja, mint pl. a pedagógusnak. Nem gondolok itt aktív kulturális tevékenységre (bár sok helyen ez sem kivétel!), de legalább a kultúra élvezésére, befogadására. Az irodalom, a művészet, a kultúra nemzetek és társadalmak közkincse, öröksége, hagyománya, s mint ilyen, az egész nemzeté. Lehetetlen, hogy ápolói, hirdetői csak azok legyenek, akiknek éppen ez a kenyerük. Ezt az új, művelt értelmiséget csak az iskola nevelheti fel. Csak az iskola lehet a színház, a tévé, a film közönségének elsőszámú nevelője Ennek egyik eszköze az a nagyarányú mozgalom is, amit az k Szlovákiai Magyar Diáknapok meghirdetése elindított. S nem utolsó sorban jó alkalom ez a rendezvénysorozat arra is, hogy felfedezzük a legtehetségesebb fiatalokat. Olyanokat, akik a jövőben hivatásként is választhatják a színjátszást, előadóművészetet.

Milyen volt az I. Szlovákiai Magyar Diáknapok színvonala?

Bár egyik zsűrinek sem voltara a tagja, a rendező bizottság értékelése szerint elmondhatom, hogy a rendezvény teljesítette, egy-két esetben felül is múlta a várakozást. Egyöntetűen a legnagyobb elismerés hangján nyilatkozott a bíráló bizottság a legkisebb szavalókról és prózamondókról, az általános iskolák 1—5. évfolyamának tanulóiról. Bebizonyították, hogy ott van a helyük az országos verseny résztvevői között. Hiszen náluk rakjuk le az alapokat, ők jelentik a folytatást, a jövőt. A középiskolák kategóriájában 38 szavaló és 24 prózamondó vett részt. Ez azért örvendetes, mert a gimnáziumokon kívül olyan technikumok, iparitanuló-lskolák növendékeivel találkozhattunk, akik elsőízben képviselték iskolájukat országos versenyen. Az irodalmi színpadok kategóriája is hozott újdonságot: az ismert régi együttesek mellett (Ipolyság, Bratislava) olyan együttesek hallatnak magukról, mint a füleki középiskola irodalmi színpada, amelyet Duray Éva tanárnő vezet, vagy az egyre ígéretesebben fejlődő nagymegyeriek Pálmai Géza tanár vezetésével. Külön kell szólni Havasi Péter rendezőről és a királyhelmeciekről, akik Lorca: Bernarda há-Kulcsár Tibor költő, a szervező bizottság elnöke gratulál a prózamondó verseny első és második helyezettjének, Csontos Szilviának és Lnkaesovics Máriának

Kmeczkó Mihály költő, a szavalóverseny zsűrijének elnöke gratulál a győztes Mács Annának