A Hét 1970/1 (15. évfolyam, 1-26. szám)

1970-04-26 / 17. szám

németek Moszkva ellen Indított támadását) kiugrottak a kocsiból és szaladtak az országúton kérész tül a mezőre. Ott körülnéztek, a földre ereszkedtek és Jó darab Ideig ügy maradtak fekve. S aztán visszajöttek a kocsihoz, arcukon látszott a fellndultság, szemük csillogott s azt mondják: „Itt Is voltunk", ennyit én Is megértet­tem. Látják, Ilyenek Is Járnak Ide, hogy elábrándozzanak a régi di­csőségen. Eljöttek Moszkvába leg­alább mint turisták, ha már a há­ború alatt nem engedtük be őket" — nevetett keserűen. — „S hát az­tán otthagytam a két hőst, hadd álljanak ott. Ha autőstoppal nem sikerült bejutniuk a városba, gya­logolhattak jó pár kilométert. S valahogy fáradtan,1 nem Is nagyon dühösen, kiadósán elkáromkodta magát. Aznap késő éjszakáig bolyong­tunk a széles bulvárokon és a kes­keny utcácskákban, átfurakodtunk a zsúfolt áruházakon és a CsaJ- kovszklj-terem kincsei előtt néze­­lődők tömegén, felmentünk az egyetemhez, elüldögéltünk egy ki­csit az egyik temetőben, megkós­toltuk az egyik kisvendéglőben a tejfölös bllnlt. A Gorkij sugárúton van egy üzlet, homlokzatán felirat, hogy „Orosz borok", de többnyire orosz vodkát és grúz konyakot árul. Itt volt egy kis nézeteltéré­sünk egy öreggel, aki mindenáron azt akarta, hogy társuljunk vele és hármasban vegyünk egy fias­kóval. Érdemes viszont megemlíte­ni, hogy az egyik boltban, amikor este kilenckor az elárusltőnő nem akart nekünk eladni egy palack paprikás pálinkát (hadd örüljenek otthon az lsmerösökl), mert vége volt a nyitvatartási Időnek, ugyan­ilyen öreg bácsikák Jöttek a segít­ségünkre: rávették az elárusltónőt, hogy szolgálja ki csehszlovák ba­rátaikat. Maguk meg, szemükből sugárzott a szomjúság, mentek a maguk útján, és gépiesen törölték le arcukról az elvlrágzott nyárfák pelyhelt. (Valami Jótét lélek abban az Igyekezetében, hogy mielőbb zölddé tegye a moszkvai utcákat, elrendelte, hogy nyárfákat kell ki­ültetni; azóta Is átkozzák az em­berek, mert a nyárfa pelyhes bar­kája hetekig bosszantja az egész város lakóit.) Aki erre kiváncsi, végignézheti csak a galériákat és a múzeumo­kat; ez azonban nem Moszkva. Moszkva — nemcsak azok a bácsi­kák, akik hármasban akarnak ven­ni egy üveg pálinkát, ugyanúgy, mint ahogy nem a fiatal fiúk és lányok, akik hónuk alatt könyvek­kel és füzetekkel esti tanfolyamra sietnek. Nem tarthatjuk Moszkvá­nak csak azt a pravoszláv templo­mot, ahol pópák é3 dlákonusok énekelnek az elhunyt koporsója fölött s a slratók gyönyörű több­hangú kórusban válaszolnak nekik, ugyanúgy, ahogy nem Moszkva csak a tucatnyi múzeummá átala­kított templom. Ha akarod, látha­tod csak az üzletek előtt álló soro­kat; láthatod csak az ezerszer meg ezerszer megénekelt metrót, vagy visszafojtott lélegzettel gyönyör­ködhetsz a Nagy Színház előadá­sában — ez sem maga Moszkva. Moszkva mindez együttvéve. Dol­gok, amiket a filmhíradókban mu­tatnak, és dolgok, amiket csak magad láthatsz, hallhatsz, érzé­kelhetsz. Tudatosítani kell azon­ban, hogy a közép-európai szem némiképp másként látja a dolgo­kat, ha ezek eltérők attól, amit megszokott. Aki meg akarja Is­merni ezt a várost, annak Ide kell Jönnie. Ahogy Jöttünk, ugyanúgy utaz­tunk el: alaposan megázva. A Na­tional szálló portásának nyilván Igaza volt. De sem a részvét, sem a Csehszlovák Légiforgalmi Válla­lat Iljusin gépén a kéglkisasszony megnyugtatása, hogy Prágában Is esik, nem rontotta el a kedvün­ket. Nem az a fontos, hogy olykor beborul és viharok vannak, hanem Inkább az, hogy egyszer s min­denkorra kiderüljön. JAN VARIA V. Lammer felvételei

Next

/
Thumbnails
Contents