A Hét 1970/1 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1970-04-12 / 15. szám
(2S) A nagy világégés 5. A „Zitadelia" hadművelettől Kijev felszabadításáig A keleti íront 1943 tavaszán északról délre nagyjában a Leningrad— Novgorod—Szmolenszk—Harkov—Taganrog vonalon húzódott. A szovjet csapatok a téli offenzíva folyamán legmesszebbre Kurszk vidékén törtek előre nyugat felé, s itt mintegy 100 km szélességű ívben helyezkedtek el. A német főparancsnokság hadműveleti célja 1943 tavaszán az volt, hogy ezt a kurszki ívet együttes északi-déli támadással megsemmisítsék, az ott elhelyezkedő szovjet csapatokra halálos csapást mérjenek; minden további hadműveleti lépés ezután következhet. Ha Kurszknál sikerül megsemmisíteni a szovjet csapatokat, akkor a Wehrmacht vagy észak felé, Moszkva irányában törhet előre, vagy ismét megkísérli az Azovi-tenger partvidékének elfoglalását. Az Ostheer, a német keleti haderő az 1942/43-as téli hadjáratban gyógyíthatatlan sebeket kapott. A német hadvezetőség ennek ellenére minden erőfeszítést megtett, hogy visszaszerezze a kezdeményezést a keleti fronton. A támadásra felsorakozott német haderő két részre oszlott: A Heeresgruppe Mitte parancsnoksága alá rendeltek hét páncélos, két páncélgránátos és kilenc gyalogos hadosztályt; a Heeresgruppe Süd tíz páncélos, egy páncélgránátos és hat gyalogos hadosztállyal, valamint egy SS páncélos hadtesttel rendelkezett. A déli hadseregcsoport hadműveleteit segítette továbbá a 23. páncélos hadtest is, amely négy páncélos és egy gyalogos hadosztályból állt. Rendkívül erős repülőegységeket helyeztek harci készültségbe, így az Afrikából visszarendelt 8. légi hadtestet, valamint a 4. légi hadtestet, továbbá a 7. csatarepülő hadtestet, valamint a 2. légelhárító hadtestet. Hitler az offenzívát a német tábornoki kar két legkiválóbb tagjára, Kluge és Manstein marsallra bízta. A támadás fedőneve „Zitadelia“ volt. A második front kérdése A keleti front további eseményeinek ismertetése előtt meg kell emlékezni a Hitler-ellenes koalíció egyik kulcskérdésének, az európai második front ügyének állásáról 1943 tavaszán. Sztálin 1943. május 28-án a következő levelet intézi Roosevelt amerikai elnökhöz: „Davies úr átadta nekem az Ön üzenetét. Egyetértek Önnel abban, hogy ezen a nyáron, esetleg már júniusban várható a hitleristák újabb nagy támadása a szovjet fronton ... Mi készültünk az újabb német támadásra és az ellentámadásokra, de nincs elég repülőgépünk és repülőbenzinünk. Sok függ attól is, hogy milyen gyorsan és milyen erővel indulnak majd meg az angol—amerikai hadműveletek Európában. Roosevelt elnök június 4-én válaszol a szovjet kormányfő üzenetére. Ebben közli az angol—amerikai egyesített vezérkar által kidolgozott és az előzőekben már említett washingtoni tanácskozáson elfogadott fő stratégiai irányvonalat: „A jelenlegi tervek szerint a brit szigeteken 1944 tavaszára annyi embert és hadianyagot kell összpontosítani, ami lehetővé teszi az általános offenzíva megindítását a kontinens ellen.“ A nyár folyamán még több szovjet és angol jegyzék foglalkozik a problémával, Sztálin rámutat arra, hogy az angolszászok a nyugat-európai második front létrehozását, vagyis az inváziót, amit 1942-ről 1943-ra halasztottak, most ismét elhalasztják. A kurszki csata A szovjet főparancsnokság idejekorán értesüléseket szerez a német támadó tervekről és Kurszk térségében mélyen tagozott védelmi állásokat épít ki, széles aknamezőkkel, betonbunkerekkel, földbe ásott páncélosokkal; ezek mögött hatalmas erejű tüzérhadosztályok helyezkednek el: az arcvonal minden kilométerére 260 ágyú jut! Itt alkalmazta először a vörös hadsereg a második világháború folyamán a „Sztálinorgonát"; ennek lényege az volt, hogy öt-hat aknavető csövét, mint az orgonasípokat, egymás mellé helyezték és így félelmetes tűzerőt értek el. A szovjet csapatok legfelsőbb parancsnoksága az aktív védelem taktikáját választotta — azt a taktikát, hogy az ellenség támadócsoportjainak a védelmi ütközetekben pótolhatatlan veszteséget okozzon, majd ellentámadásba lendülve, döntő vereséget mérjen rá. Július 5-én a kurszki ív ellen északról és délről páratlan hevességű német támadás indul meg Orjol és Belgorod térségében. Az űj „Tigris“ páncélosokkal és „Ferdinánd“ önműködő rohamlövegekkel felszerelt német egységek azonban a szovjet elhárító védelmi rendszer hálójában elakadnak. A német páncélosok a legnagyobb eredményt a déli frontszakaszon tudják felmutatni, ahol az első napon 6—8 km mélységű betörést érnek el, míg északon a támadás rögtön kudarcba fullad. A német páncélos hadosztályok vesztesége megdöbbenti a véderő főparancsnokságát: az első 3—4 km több mint 200 páncélos elvesztésébe került. Hitler azonban, nem törődve az irtózatos veszteségekkel, tovább hajszolja támadásba a csapatokat. Július 10 és 15 között Manstein páncélosai elérik a Donyec, a Szejm és a Vorszkla vízválasztóját, de itt támadásuk a Belgorod—Obojan műútnál elakad. Egy héttel a német támadás megindulása után, még az offenzíva végleges megrekedése előtt, július 12-én a szovjet csapatok Orjoltól északra és keletre ellentámadásba mennek át; ezzel egyidejűleg támadás indul Belgorod és Harkov térségében, valamint a leningrádl frontszakaszon az Ilmen- és a Ladoga-tónál. Alig egy hét alatt a szovjet hadsereg csapatai döntő sikert érnek el: mélyen betörnek a 4. német hadsereg állásaiba. Július 25-én Kluge marsall éppen jelentést tesz Hitlernek a főhadiszálláson a válságosra fordult harctéri helyzetről, amikor megérkezik Mussolini bukásának híre. Zavar és tanácstalanság lesz úrrá a német hadsereg főparancsnokságán, majd megszületik a döntés: a Wehrmacht vonuljon vissza a Dnyeper—Gyeszna vonalra. „Örvénytaktika" és „arcvonalkiigazítás" A szovjet csapatok támadása változatlan hevességgel folyik tovább, a német csapatok sok esetben csak nehézfegyvereik hátrahagyásával tudnak kitérni a minduntalan fenyegető bekerítés elől. A szovjet csapatok augusztus 3-án elfoglalják Orjolt, három nappal később pedig Belgorodot; a német haderők két kiindulási pontja a szovjet csapatok kezébe kerül. A vörös hadsereg előrenyomulása feltartóztathatatlan: augusztus 23-án, a német offenzíva megindulásának 49. napján a szovjet csapatok felszabadítják Harkovot. Német katonai szakértők most az úgynevezett „örvénytaktíká“-ról kezdenek beszélni, mely szerintük abból áll, hogy „egyrészt az elhárító harcok és a visszavonuló mozdulatok, másrészt az ellentámadások és támadások iránya gyors ütemben váltakozik, és ezeket a hadműveleteket hol nyugat-keleti, hol pedig észak-déli irányban vezetik ... A harcok nagyobb területekre terjednek ki ennek következtében, és így egyes pontok kiürítésénél az összes hadműveleteket figyelembe kell venni és fel kell becsülni.“ ~ Az „örvénytaktika“ a gyakorlatban azt jelenti, hogy mindenütt víszszavonulóban vannak a német csapatok. A második új fogalom, amit egyre gyakrabban használ 1943 nyarán a tengelyhatalmak sajtója: az „arcvonalkiigazítás“, „arcvonairövidítés“. Mindent összegezve: a keleti fronton a Wehrmacht védelembe vonult, nincs már szó arról, hogy ezen a nyáron Hitler csapatai megismétlik az 1941-es vagy az 1942-es nagy nyári offenzívát, most már csak egy a fontos, éspedig az, hogy ezt a mélyen tagozott védelmi övezetet valamiképpen megtartsák. A szovjet ipar hihetetlen teljesítményei Az 1941-es német előrenyomulás következményeképpen a Szovjetunió ipara válságos helyzetbe került. Óriási volt a fűtőanyaghiány. Német megszállás alá került a Donyec-medence, ugyanígy a moszkvai terület hatalmas szénbányái, hozzá kellett látni a szibériai szénbányászat fejlesztéséhez. Száz- és százezrek indultak az új bányákba, a szibériai ősrengetegbe fakitermelésre, az energia-ellátás megjavítására pedig hatalmas erőművek épültek az Urálban és Szibériában; az 1943-ban üzembe helyezett új erőművek kapacitása meghaladta az egymillió kilowattot. Az ipari munkásság rögtön a háború megindulása után új szocialista versenyt kezd a hadirendelések jobb teljesítésért. Nem egy olyan üzem van, ahol a munkások a sztálingrádi csata napjaiban háromszoros, sőt ötszörös normát teljesítenek. Az üzemi iparitanuló-iskolákból és ipariskolákból évente félmillió ifjúmunkás megy a gyárakba, a háború első két évében hat és fél millió új munkás képezi át magát szakmunkássá. A háborús években 9000 km hosszú új vasútvonalat építenek; a Szovjet Tudományos Akadémia 800 tudományos és műszaki dolgozója óriási segítséegt nyújt az Urál, Nyugat-Szibéria és Kazahsztán természeti kincseinek kiaknázásához. Bámulatra méltók a szovjet ipar eredményei a háborús években. 1941 decemberéhez viszonyítva 1942 decemberében, tehát a szovjet—német háború talán legkritikusabb időszakában a repülőgépgyártás több mint háromszorosára, a repülőgépmotor-gyártás öt és fél szeresére, a harckocsi-gyártás mintegy kétszeresére emelkedik. Az európai légiháború A háború kezdetén a német légierő fölényben volt valamennyi fronton. 1940. július 10 és augusztus 18 között zajlott le az angliai légicsata első szakasza; ebben mintegy háromszoros volt a Luftwaffe vesztesége az angol Royal Air Force-éhoz képest. Az angliai légicsata második szakasza 1940 augusztus utolsó hetében kezdődött és majdnem
