A Hét 1970/1 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1970-04-05 / 14. szám
POZSONY döntő támadás. Ezért az említett egység parancsnokának, Osztasenko tábornoknak azt a parancsot adta, hogy vegye körül a várost, azután pedig északkeletről, északról és északnyugatról támadjon egyszerre. A 23. lövészhadosztálynak keleti Irányban kellet támadnia. Abban az esetben, ha ezek az erők rövid Idő alatt nem tudnák megtörni az ellenség ellenállásét, a front parancsnoksága utasítása szerint beavatkozik a harcba a szomszédos 46. hadsereg néhány hadosztálya Is, és hátba támadja a németeket. Számíthattak még a dunai flptllla támogatására Is. A szovjet csapatok már április 2-án áttörték az ellenség első védelmi vonalát és a tüzérség hathatós segítségével megindult a küzdelem Pozsonyért. Másnap reggel újult erővel Indult meg a harc. A 25. hadosztály elfoglalta Récsét és eljutott a Kollbáig, a 23. hadosztály Főrév körzetében törte meg az ellenség makacs ellenállását á3 körülfogta a Brennert. A németek harcba vetettek a szovjet csapatok ellen miden rendelkezésükre álló erőt — tankokat, ágyúkat, még páncélvonatokat Is. Végül azonban mégis ki kellett vonniuk egységeiket a peremvárosokból, a harcok most már a második védelmi vonalon, a város belterületén folyt. Már éjszaka volt, és a 7. gárdahadsereg felkészült a döntő támadásra. S reggel, alapos tüzérségi előkészítés és a német erődítmények bombázása után, rohamra Indultak a szovjet katonák. Véres utcai harcok közepette épületet épület után foglaltak el, s bejutottak a város centrumába. Először Pozsony déli részéből Űzték ki az ellenséget; a németek kénytelenek voltak visszavonulni, mert a bekerítés veszélye fenyegette őket. Más negyedekben azonban váltakozó szerencsével tartott a harc. Néhány jól megerősített épületért több órás küzdelem folyt. Csak miután a harcba beavatkoztak a nagykallberű szovjet ágyúk, tört meg a náci csapatok ellenállása. De a hadihelyzet még Így Is folyton változott: a németek tarackok és aknavetők támogatásával ellentámadásba lendültek és védekezésre kényszerltették a szovjet egységeket. Döntő változás csak dél felé következett be, azután, amikor a 303. lövészhadosztály elfoglalta a Koltbát és megindult a támadás a nyugati városrész ellen Is. A német parancsnok végre belátta, hogy tovább nem tarthatja Pozsonyt, és egységeit fokozatosan kivonta a városból. Az utolsó nagy ütközetre a vár körzetében került sor, ahová két SS ezred vette be magát. Sok ágyújuk és tankjuk volt, s elhatározták, hogy a végsőkig kitartanak. Több támadást visszavertek, végül azonben bekerítették őket, mire vlszszahúzódtak a Vár falai mögé. Többszöri felszólítás után sem adták meg magukat, mert azt remélték, hogy sikerül kitörniük a gyűrűből. De amikor katyusák és bombázók Is beavatkoztak a harcba, megtört az ellenség ellenállása. Estére már lényegében szabad volt a város. Már csak a Duna túlsó partján, Ligetfaluban folytak kisebb csatározások. „Amikor az állomás mellett keresztülmentünk a város nyugati részén — emlékezik vissza 1945. április 4-re F. A. Osztasenko altábornagy, a Szovjetunió hőse, az akkori 25. gárda-lövészhadosztály parancsnoka —, az utcák megteltek néppel, akik örömmel üdvözölték katonáinkat, s azzal sem Igen törődtek, hogy ellenséges gépek röpködtek még a város fölött, s Ittott bombák robbantak. A pozsonyiak arcát a boldog felszabadultság öröme ragyogta be .. A két lövészhadosztály azonban nem sokáig pihenhetett. Az embereknek csak annyi Idejük volt, hogy kezet szorítsanak felszabadítóikkal, megöleljék őket. A szovjet csapatok tovább Indultak a menekülő ellenség után. Hiszen a háborúnak ezzel még nem volt vége. Hát így történt... így mondják el azok, akik átélték azokat a vál ságos napokat, s erről beszélnek a Slavlnon az elesett hősök síremlékei is. 1970. április 4. 25 évvel ezelőtt szabadult lel Magyarország GARAI GÁBOR Ablakban a nap Kgy magányos ház a domboldalon: ablakában hirtelen lángra lobban vakító vörös-aranyban a nap. Eltakarom a szemem a gyönyörtől. Körül a világ még téltől kopár: fejem fölött korom-felhő, köd-ernyő. Csak egy tenyérnyi kék folt nyílt az égen, azzal néz szembe a vér-arany ablak. O, nagy volt a fagy, hosszú a sötétség, megtört a test és elborult a lélek, kővé dermedlek a fák nyomorukban. Ki remélte, hogy új rügy száll az ágra? De egy kigyúlt ablak tavaszt ígér, lángja elhamvad bár az ég borúlátón, — mégis üzen: eldőlt az ütközet, már az élet hadai sorakoznak! Robbanásig telik fénnyel a föld, a füvek karcsú pengét suhogtatnak. Valaki szól: — Hallod, megszületett! — Igen — S amit reméltem csak — tudom már: oly természetesen telt be a törvény.
