A Hét 1970/1 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1970-03-29 / 12-13. szám
Jancsinak nem nagyon örültek, amikor visszakerült a Pozsony környéki mezővároskába. Hiszen olyan rossz volt a híre, amilyen csak egy kivert kutyának lehet, amelyiket már csirkelopáson értek egyszer. Szú ami szó, Jancsi jó néhány „sttkltt“ elkövetett már egészen zsenge gyermekkorában. Ha étvágya támadt egy kis fagylaltozásra, vagy jó bunyós filmet játszottak a helyi moziban, nem nagyon válogatott a pénzszerzés eszközeiben. Magyarén mondva, lopott mint a szarka, otthonról is, iskolatársai kabátjából is, mert hát miért van az, hogy hasonló korü társait mindennel ellátják a szülei, ő meg még éhezik is néha. A baj magja ott volt, hogy Jancsi szülei sem álltak az erkölcs magas piedesztálján. Az apja részeges volt, anyja olyan házsártos, mint egy középkori boszorkány. Korán megismerte hát a fiú a primitív élet szennyét. S mert otthon nemcsak egymást szidták a szülei, de azokat a szorgalmas ismerőseiket is, akik Jobban boldogultak náluk, a fiúcskának hamar félrebillent a morális egyensúlya. „Úgy verekedj, ahogyan csak tudszl Nincs az életben igazság. Aki bírja, marjai“ — ezt tanulta meg a szülői házban. A társadalom megpróbált segíteni ugyan, de egy kissé későn nyúlt Jancsi hóna alá. Amikor már jócskán volt a rovásán, állami gondozásba vették, gyermekotthonban helyezték el. Szép intézmény ez, hasznos intézmény, de csak azok száméra, akikben él még egy kis jóság. Hiába akarják Itt minden erejükből pótolni a szeretetteljes nevelést a tanítók, a gyerekek között mindig van olyan, aki „kltanltja" a többit. A tanítók felé nagyszerűen megjátsszék az ártatlant, közben csak azt lesik, hogyan csaphatják be őket, s ha kikerülnek, a hiszékeny embereket is. Így történt ez Jancsival is, többször megszökött a gyermekotthonból, s amíg vissza nem vitték, ott lopott, ahol tudott. Jancsi unatkozott, amikor hivatalosan Is visszakerült S-be. Hiányzott neki az otthonban megszokott gondtalan életmód, a munkához viszont nem fült a foga. Szüleitől nemigen várhatott zsebpénzt, a lelkiismeretfurdalás Ismeretlen volt előtte, ahhoz az eszközhöz folyamodott tehát, amely a legegyszerűbbnek látszott. Betört a városka határában levő egyik kempingházba és elemeit onnét egy tranzisztoros rádiót, meg néhány töltőtollat. S mert nagyszerűen sikerült a „móka“, folytatta ezt a „mesterséget“. Még egy hét sem telt el jóformán, s egy cukrászdába, egy csűrbe, egy kempingházba, egy építkezés bódéjába és egy pozsonyi internátusba „surrant be“, ahonnan ruhaneműt, cigarettát, takarókat és kisebb összegű pénzt emelt el, Sőt odáig vitte nyughatatlan vére, hogy az egyik pozsonyi kirándulásakor feltört egy teherautót, s elhajtott egy nagyobb faluba, ott szórakozott, majd visszahozta a kocsit oda, ahonnét ellopta. S mint aki Jól végezte dolgát, hazatért szülei házába. ■ Szép meleg júniusi nap volt. Jancsi unatkozott, s ráadásul üres volt a zsebe. A fiúnak azonban ilyenkor mindig támadtak használható ötletei. Felkereste hát egyedüli barátját, a félig még gyermek M-et, és így szólt hozzá: —• Egyetlen komám, csuda vagány filmet játszanak este. Legalább három gyilkosság van benne, nincs kedved megnézni? — Ml a fenéből? — válaszolta kategórtkusan a pajti. — Olyan üres a zsebem, mint a levesestál ebéd után. A muttl sem ad már egy megveszekedett fillért sem, az öreglánynál is sokadika van. — Kértem én tőled pénzt? — játszotta meg a sértődöttet Jancsi. — Kitaláltam egy olyan pénzszerzési lehetőséget, amely egyszerűbb még Grossman felvételei a pofonnál is. Illetve egy-két kiadós pofonnal szerezzük majd meg. Ismered ugye a cérnalábú, velem egyidős Pétert? Dolgozni jár az ostoba, és mindig tele van gubával. Esténként a réten keresztül jön haza, tőle „kérünk“ majd egy kis baráti kölcsönt. Meglessük a gyalogösvényen, én megszorongatom egy kissé a torkát, te pedig azalatt kikotorászod a zsebeit. Olyan gyáva a srác, mint egy háromhetes nyúl, ha jól ráijesztünk, befogja a szájátl M-nek nem nagyon tetszett az ötlet. Ügy gondolta, túl sok kockázattal jár. De mert jóval fiatalabb volt s mert roppant tetszett neki, hogy ez a vagány Jancsi együtt cimborái vele, ha fanyalogva is, de belement a mókába. El is indultak, amint alkonyodnl kezdett, s nem kellett sokat várniok, feltűnt az ösvényen a gyenge alkatú Péter. A többi úgy pergett le, mint egy jól sikerült banditafilmben. Jancsi nekiugrott a mit sem sejtő Péternek, egyetlen fogással leteperte a földre, s hogy még komolyabbnak látszódjék a „tréfa“, egy kissé a nyakára is lépett a vacogó fiúnak. Barátja ezelatt belekotort a letepert fiú zsebeibe, kissé felületesen ugyan, mert maga is alig látott-hallott szörnyű izgalmában. Ennek köszönhette aztán Péter, hogy nem találták meg nála a zsebei mélyén lapuló tízeseket meg ötösöket, megúszhatta tehát a dolgot néhány kiadós pofonnal. Mert ezt azért nem engedte ám el a csalódott Jancsi, még akkor sem, ha beugrott Péternek, aki azt nyöszörögte kétségbeesésében, hogy „Jaj, mindjárt jön, a mama, pisilni ment csak be a bokrok közéi“ Jancsinak azonban másban sem volt szerencséje e szép nyári napon. Abban például, hogy túl sokra becsülte öklelnek súlyát és túl kevésre Péter bátorságát. Hiába fenyegette meg ugyanis távozásuk előtt mindenféle agyonnyomorítással az áldozatát, a fiú bizony eljáratta a száját. „Csak“ az anyjának dicsekedett el azzal, hogy milyen ügyes trükkel mentette meg a pénzét, az anya aztán nem hagyta annyiban a dolgot. Reggel mór rendőr ébresztette a hétalvó Jancsit, s 18 hónapi „ifjúsági nevelőintézet“ lett kalandozásainak vége. Még ma is zárt Intézetben ül, ahol épp elég Ideje van azon gondolkodni, vajon felér-e a vagány, felelőtlen életmód, a becsületesen dolgozó ifjak életével? A tizenhét éves Jancsi esetén azonban mi is elgondolkodhatunk egy kissé. Vajon mi, úgynevezett becsületes emberek, nem vagyunk-e felelősek a Jancsl-féle gyerekek sorsáért? Szerintem nem akkor kell tűzoltókért kiabálni, amikor már felgyújtotta a gyufával játszadozó gyermek a házat, hanem amikor először látjuk meg kezében a gyufát. Ha Jancsiék szomszédai, ismerősei, többet és szeretetteljesebben törődtek volna ezzel a rendes kerékvágásból kisiklott fiúval, akkor talán nem került volna sor arra, ami történt. NEUMANN JÁNOS
