A Hét 1970/1 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1970-03-29 / 12-13. szám
A fáradtság egyik leggyakoribb és legaggasztóbb formáját jól ismerik napjaink emberei, mert éppen emiatt szalad a „fáradtak“ többsége tanácsért az orvoshoz. Tulajdonképpen nincs semmi bajuk. Hát akkor mi a baj? A fáradtság (nehéz Itt más szót találni), amelyet ezek az emberek éreznek, nemcsak abból, sőt egyáltalán nem abból áll, hogy fizikai erejük kimerült. A fáradtság nemcsak azért kínozza őket, mert néhány egyidejűleg ható biológiai tényező azt parancsolja, hogy korlátozzák erőfeszítéseiket, hanem azért, mert érzelmi feszültségük, vagy nyugtalanságuk túllépte azt a határt, amelyet el tudnak vagy akarnak viselni Hallgassuk meg, mit mond erről a neves belgyógyász, dr. Pierre Bugard volt haditengerészeti orvos, a fáradtság problémáinak szakértője a francia nemzetvédelmi minisztériumban és a polgári repülésügynél. „A mai ember nem mozog. Statikus életet él. Változatlan testhelyzetben dolgozik, a gép vagy az Íróasztal mellett. A kapott impulzusokra nem motorikus energiája levezetésével reagál, ahogyan a természet követelné, sőt energiáit állandóan fékeznie kell. Ez kelti a kielégltetlenség érzését. Az ember képtelen mozgás segítségével felszabadítani energiáit. Ez okozza az izmok feszültségét, a fizikai nyugtalanságot, a kisugárzó fájdalmakat, a szúrást a vállbán és a mellkasban. Ez tehát a fáradtság egyik legfontosabb oka, testünk tiltakozásának egyik formája. Nem becsüljük kellőképpen a sportot, amely lehetővé teszi e feszültségek levezetését! Da nem ez a fáradtság egyetlen oka. Egész listájukat sorolhatnánk lel. Van egy bizonyos „fáradt magatartás", amelyet öntudatlanul elfogadunk, hogy meneküljünk a nehéz helyzetből, vagy kibújjunk az olyan munka alól, amely nem szerez örömet. Ennek következtében azonban a fáradtság és az elégedetlenség szüntelenül növekszik, és az ember kétfrontos harcra kényszerül. Dr. Michel Sapir, a francia pszichoszomatikus társaság egyik megalapítója, körkérdést intézett a dolgozók három csoportjához. A megkérdezettek elmondották, hogy szeretik munkájukat és mégis fáradtságra panaszkodtak. Az egyetemeket végzett és a jövőjüket eldöntő pályázatokon si'ker'rel szerepelt diákok, a gyártásvezetők és a magas képzettségű, pályájuk csúcsán levő szakmunkások közül egyik sem látta fáradtsága okát fiziológiai változásokban. A baj okaként valamennyien más tényezőket jelöltek meg: a hőséget, a lármát, az állva végzett munkát, a rossz légkört, a kényszerérzetet, a főnök hangulatát... Tehát azt mondják: „én“ nem vagyok fáradt. „Én“ nem tehetek fáradtságomról, „ök“ fárasztanak engem. „A körkérdésre érkezett válaszokból kiderült — mondja dr. Sapir —, hogy az ember egyfelől fél vágyaitól, mivel ahhoz, hogy valamit elérjen, alkalmazkodnia kell a társadalomhoz, másfelől fél attól, hogy vágyainak elfojtása ellene fordulhat. A frusztráció érzése agreszszivitást szült benne, s ez ellen kétségbeesetten védekeznie kell. Ez a harc a fáratság valóságos oka. Az óhajoktól való menekülés a fáradtság írracionális értelmezéséhez vezet: ha fáradt vagyok, ezért bizonyára a környező világ a hibás. Az ember, akit egyfelől Óhajtásai szorongatnak, másfelől az a szükséglet, hogy meghatározza önnön személyiségét, a józan ész, az illem, a kötelező magatartási formák miatt nem vezetheti le agresszív tendenciáit. Ha beismernénk, hogy a fáradtság oka saját lelkivilágunkban rejlik, bevallanánk, hogy vagy elégedetlenek vagyunk, vagy sokkal gyengébbek, mint amilyennek mutatkozni igyekszünk. A mai világban pedig, amelyben a versengés az úr, elégedetlenségünk .vagy gyengeségünk bevallását nem engedhetjük meg magunknak. A fáradtságért tehát nem okolhatjuk magunkat, csakis másokat.“ Dr. René Binois pszichológus összegezte különböző szakmák képviselőinél végzett megfigyeléseit a fáradtságra vonatkozólag. Ű is megállapítja, hogy a fáradtsághoz mindaz hozzájárul, ami az elégedetlenség és hiábavalóság érzését kelti, például a naponta ismétlődő, hosszan tartó villamosozás a munkába és viszsza. A fáradtság — mondja dr. Binois — az elégedetlenség alibijének szerepét tölti be. Azért panaszkodunk fáradtságra, mert elégedetlenek vagyunk valamivel. A f#adtság — a szervezetünket a kimerüléstől védő, pihenést parancsoló, természetes ösztönző-mechanizmus rosszul, működik. Már az erőfeszítés megkezdése előtt fáradtak vagyunk. Akármilyen oldalról elemezzük is a fáradtság problémáit, ugyanarra a következtetésre jutunk: a fáradtság vagy áldásos riasztó jelzés, amely az erőfeszítés csökkentésére késztet, vagy pszichikai természetű jelenség, amely elégedetlenség, hiábavalóságérzés, belső konfliktusok jele. Ezek persze gyakran összefüggnek a konkrét körülményekkel. Mindez nem újdonság, és nemcsak a mi korunkat jellemzi. De csak mostanában kezdünk valamivel többet tudni a fáradtságról, jobban megérteni és gondosabban gyógyítani. A szép a csúnyával... A legszebb és legkörülrajongottabb nőknél gyakran van sikerük csúnya férfiaknak. Elment az eszük ezeknek a nőknek? — kérdik sokan. Nem. Egyáltalán nem, sőt mondhatni bölcsebbek, mint sok más. A szép Sophia Loren biztosan cseppet sem bánfa, hogy élete párjának sohasem simogathatja meg a haját. Valószínűleg észre sem veszi, hogy kopasz, vagy hogy jóval alacsonyabb^ mint ö. Napóleon, aki a nőknél még több győzelmet aratott, mint a harctereken, vagy a híres Casanova, a nagy nőhódító, szintén nem volt férfi szépségideál. A szép férfiak gyakran hivatkoznak vonzó külsejükre. Elvárják a nőktől hogy csodálják őket, időt és figyelmet szenteljenek nekik. Az egyedüli, amit hajlandók nyújtani, kétes értékű vonzalom-viszonzásuk. Ezért a nők jobban tennék ha a szép férfiakat a képtárakban festmények és szobrok alakjában csodálnák. Az életben mint férjek — tisztelet a kivételnek — már kevésbé alkalmas partnerek. A csúnya férfinak személyiségnek kell lennie, erős egyéniséggel rendelkeznie, hogy sikert arathasson. A hódolat, amivel a nőt övezi, olyan, mint a tükör, amelyben a nő olyannak látja magát, amilyen lenni szeretne. A pszichológia ezenkívül megállapította, hogy a szép nők néha tudat alatt azért választanak csúnya férfit, mert mellette még jobban kitűnik szépségük. Más oldalról a szép férfi mintegy közömbösíti a nő szépségét, az pedig úgy tartja, hogy a férfi olyan szférába tört be ezzel, amely elsősorban női birodalom. A nők a csúnya férfi hűségében is biztosabbak, nem kell állandóan félniök, hogy más nő is szemet vet rá s megkísérli elcsábítani. G. B. Shaw, a Nobel-díjas ír drimaiíró hosszúra nőtt keszeg férfi volt, vörös szakállal, kusza szemöldökkel. Ügy nézett ki, mint a madárijesztő. Ennek ellenére a társaság egyik leggazdagabb hölgye oly sokáig forgolódott körülötte, míg végül is elvette. Még előrehaladott korában is állandóan körülrajongták a nők. Csúnya volt és hozzá fösvény is, de nagyszerű szerető. Mikor szerelmes volt, olyan leveleket irt, mint amiből most idézünk: „A barátnőm vagy, a legkedvesebbem, és megbocsátom neked, hogy ma nem jöttél. Az egész természet csalatkozott. Az úton vártak Rád a nyulak, a denevérek, és mikor arra jöttem, kedvetlenül elmentek ... Ö, leggyönyörűbbem, imádottam!" Szép férfiak aligha írnak ilyen leveleket. 35
