A Hét 1970/1 (15. évfolyam, 1-26. szám)

1970-03-29 / 12-13. szám

és más szeszes italokat kapunk kb.. 200 000 hl sör ellenében.

Máris tudjuk tehát, hányadán vagyunk, mit kell szállítanunk és milyen áruval számolhatunk, hogy esetleges további szükségleteinket időben máshonnan fedezhessük. Ez pedig igen nagy előny, nemcsak az élelmiszerek esetében, de az ipar termelési programjának stabilizálása, a sorozatgyártások bevezetése szempontjából is. Mert nem mindegy, hogy nyakunkon marad-e valamilyen árufajta, vagy hogy előre tudjuk: a Szovjetunió bármilyen mennyiség átvételére hajlandó.

Ez a helyzet többek között pél dául a Strakonice! és a Jawa motorkerékpár-gyárak esetében, össztermelésük 60 százalékát a Szovjetunió veszi át.

Feltétlenül vitába kell szállnunk azokkal, akik kifogásolják, hogy túl sok árut szállítunk a Szovjetuniónak, méghozzá hitelre. Hiszen gépexportunkkal nemcsak a Szovjetunióból behozott kb. 1800 millió devizakorona értékűre becsült gépeket fizetjük ki, de a behozott szovjet nyersanyagokat és a tüzelőanyagot is, melyeknek ellenértéke meghaladja a 2700 millió devizakoronát.

Nem, a gépek ára sem alacsonyabb, sőt magasabb a világpiaci áraknál, mégha a Csehszlovákia által szállított berendezések nem is érik el mindenben a világszínvonalat. Hitelről sem lehet szó többé, hiszen az elmúlt két esztendő során gazdasági nehézségeink folytán kénytelenek voltunk felszámolni csekély aktíváinkat a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal szemben, úgyhogy sajnos ma már mi tartozunk nekik, nemcsak tetemes összegekkel, de a 1968-ban elmaradt szállítások miatt áruval is. Szerződéses kötelezettségeink be nem tartása folytán mintegy 1000 millió devizakorona értékű gépipari áruval maradtunk adósai a Szovjetuniónak. Olyan összeg ez, mely egész évi kőolajbehozatalunkat fedezhetné. Ha a Szovjetunió (más szocialista országokhoz hasonlóan) szerződéses kötelezettségeink nem teljesítéséért — teljes joggal — bírságot követelne tőlünk, akkor legalább 20—30 millió devizakorona pönáléba kerülne ez a mulasztás, és szerencsénknek tarthatjuk, hogy ilyesmire nem is gondol.

Kölcsönös segítség és megértés

De térjünk vissza még, ha röviden is, ahhoz a hitelhez, melyet mi nyújtunk a Szovjetuniónak azért, hogy segítségünkre lehessen utólagosan kifejezésre juttatott, folyó kereskedelmi kapcsolatainkon túlmenő, ha úgy tetszik rendkívüli kívánságaink teljesítésében. Ez a hitel a szovjet vasércbányászat, színesfém-kohászat és kőolajtermelés fejlesztésével, valamint a gázvezeték építésével kapcsolatos beruházásokkal, új kapacitások létesítésével függ öszsze. A hitelt persze nem készpénzben, hanem teherautók, kompreszszorok, csővezetékek és különféle gépi berendezések szállításával nyújtjuk. Ezek ellenértékét és a kamatokat is Szovjetunió a kívánt többletáru szállításával törleszti, úgyhogy a csehszlovák hitelt 20— 25 esztendő tartamára évente mintegy 30 000 tonna alumínium, 15 000 tonna réz, nagymennyiségű másfajta színesfém és a jövő évtől kezdve évi 5 millió tonna kőolaj szállításával fizeti vissza. Az évi 3 milliárd köbméter gáz szállítására 1975—80 között kerül sor.

Széles körű kereskedelmi kapcsolataink a közszükségleti cikkekre is kiterjednek. Hogy mást ne említsünk, az idén például 50 000 szovjet tv-készülékkel és 65 000 zsebrádióval, 750 000 órával és több ezer fényképezőgéppel, hűtőszekrénnyel, porszívóval stb. találkozunk a belföldi piacon. És a jobb kilátások reményében béküljünk meg a ténnyel, hogy az idén „csupán“ 11 000 szovjet személygépkocsit importálunk, ám a behozandó gépkocsik száma (köztük a szovjet Fiatot, az elegáns Moszkvicsot és az újtípusú Volgát is beleértve) évrót evre núi/eitedni fog, úgyhogy a következő ötéves terv végén 200 ezernél is többet importálunk majd belőlük.

A bajban sem hagyott el bennünket

A Szovjetunió tehát iparunk fejlesztéséhez is hozzájárul. Jóvoltából rövidesen megkezdjük atomerőmüvek gépi berendezéseinek előállítását és exportálását és ugyancsak a Szovjetuniónak köszönhető, hogy a Jaslovské Bohunicéban hosszú évek óta nagy nehézségekkel épülő atomerőmű problémái is végre megoldódnak. Ugyanez vonatkozik a csehszlovák elektronikus ipar, nevezetesen a számítógép-technika fejlesztésére. A nagy kapacitású számítógépek behozatalával és az exportra szánt kisebb gépek belföldi előállításával kapcsolatban rendkívül kecsegtetőek a kilátásaink.

A mezőgazdasági gépek terén is legfőbb ideje, hogy rendet teremtsünk. Előállításuk ugyanis cseppet

sem gazdaságos, eltekintve attól a számunkra tarthatatlan helyzettől, hogy ma több mint 500 fajta gépet üzemeltetünk a mezőgazdaságban. Szovjet traktorok, kombájnok, pótalkatrészek stb. nagymennyiségű behozatalával, még az idén sor kerül erre — tetemes költségeket takaríthatunk meg.

Kilátásaink tehát — az egyre szorosabbnak ígérkező együttműködés jóvoltából — biztatóak. Nemegyszer meggyőződhettünk róla ugyanis, hogy a Szovjetunió nemcsak maradéktalanul betartja kötelezettségeit, de igazi jóbarátként társát akkor sem hagyja cserben, ha bajba kerül. Emlékezzünk csak vissza az idei tél okozta nehézségekre, a villamosáramhiányra, mely a szakembereknek annyi gondot, a lakosságnak pedig oly sok kellemetlenséget, bosszúságot okozott, és okozna ma is, ha a szovjet erőművek nem fokozták volna lényegesen villamosenergia-szállításukat... És így van ez lépten-nyomon, még a prágai földalatti vasút sem kivétel. Ez sem haladna előre eredményesen a proletár nemzetköziség jegyében nyújtott bőkezű, sokoldalú segítség nélkül, melynek légfőbb célja hazánk mielőbbi konszolidálódása és nehézségeink kiküszöbölése. Nem vitás, hogy őszintén ezt kívánjunk valamennyien.

K. M.