A Hét 1970/1 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1970-03-29 / 12-13. szám
Azt mondják, hogy Vágkirályfa nagyon szegény íalu volt valamikor. (Nem az a célom, hogy összemérjem a fám múltját a mával s elmondjam, hány új házsor, iskola, óvoda épült, hány rádió- és tévékészülék, mosógép, hűtőszekrény, személygépkocsi van a faluban. Ez valóság s annyira jellemző, annyira természetes és hozzátartozik az életünkhöz, hogy kár szót vesztegetni rá.) Mikor ott jártam, a falu hangulatát, azt Is mondhatnám, a „lelkületét“ próbáltam kitapintani, megfogni. A múltat tekintve érdekes s talán egyedülálló jelenség, hogy a faluból hetven-nyolcvan család települt át a Csallóközbe, de jutott belőlük a Garam-mentére, Gömörbe, sőt még a Bodrogközbe is. Hanza és Hangya fogyasztási szövetkezetek vezetői lettek. Attól függött, melyik családnak milyen öszszeget sikerült összegürcölnie, mert üzletvezető csak akkor lehetett valaki, ha kauciót tudott lefizetni. A kispénzű ember kisebb faluba, a komolyabb összeggel rendelkező nagyobb faluba került. Legtöbbjének sikerült fenntartania magát, bizony akadt olyan Is, aki elbukott, s odaveszett a pénze. Dehát úgy volt az akkoriban, hogy a kisemberek tragédiáit senki sem tartotta számon, senki nem pártfogolta, senki sem nyújtotta a kezét, hogy kihúzza a nyomorúságból. Sokan azt vallják, hogy egy falu vagy táj népének egységét, nyelvét, annak tisztaságát csak a föld; höz kötöttség tudja megőrizni, s hogy mihelyt megszűnik ez az igen fontos tényező, veszélybe kerül minden. Valóban így van ez? A múltban földhöz kötöttek voltak az emberek, mégis elmentek a faluból, másutt kerestek boldogulást. Miért? Talán a nehéz testi munka elől menekültek? A mezőgazdaság kollektivizálásával valóban megszűnt a földhöz kötöttség, s ma is mennek el emberek. Ennek ellenére mégis azt tapasztaltam, hogy megmaradt a falu népének egysége és nyelvének tisztasága is. B. M. negyven év körüli asszony ezt mondta: — Mi asszonyok, nyolcvanheten dolgozunk a szövetkezetben. Én is, meg a többiek Is azt mondjuk a gyerekeinknek, menjetek, vigyétek többre, mint mi. A határban nehéz a munka, fúj a szél, esik az eső, hó, nyáron meg a rettenetes hőség öli az embert. Meg aztán le is nézik a kétkezi munkást. B. M. a kétkezi munkán nyilván a kapálást, kaszálást értette. Örvendetes, hogy a kapa meg a kasza, ez a két megunt munkaesz köz lassan kimegy a divatból, a napjainkra jellemző nagyarányú műszaki és technikai fejlődés következtében. Tanuljanak csak a fiatalok, legyenek jó szakemberek, hogy ésszel és géppel dolgozhassanak. S a fiatalok elmennek. Ki dolgozik, ki meg tanul. Alig néhányan vannak a szövetkezetben, pedig a kereseti lehetőség jó: év végén minden megkeresett száz koronára még hetvenet fizettek ki zárszámadáskor. Nem megvetendő összeg. Egy idős, bozontos szemöldökű bácsi nagyon találóan jegyezte meg a pipaszár mellől: — Olyan volt, meg ma is olyan ez a mi falunk, mint a széljárta mező. Minden fiatal elsodródik innen. Hogy ml lesz tíz-húsz év múlva, csak a jóisten a megmondhatója. Fiatalok, fiataloki — Minden fiatal több akar lenni — mondja Kaszás József, a szövetkezet alelnöke. — Pillanatnyilag úgy tűnik, hogy ez nem jó a mi számunkra, a jövőt tekintve azonban talán mégis biztató. Sajnos, ma az a helyzet, hogy ha egy idő dolgozónk nyugdíjba megy az állattenyésztésből, nehezen tudunk fiatalt állítani a helyére. Az itt a bökkenő, hogy nehéz testimunkát senki sem akar végezni... Én csak annyit mondhatok, kérem, hogy nekem a múltban is megvolt midenem, de rengeteg gürcölés árán. Négy és fél hektárral léptem be a szövetkezetbe. A kezdet kezdetén sok nehézséggel küzdöttünk meg, éjt nappallá téve dolgoztunk bagóravalóért, sokszor még a kevés Is bizonytalan volt. Most jól állunk, mégsem tetszik a fiataloknak. KI tud ezen eligazodni? ... Szívem szerint mondom, más most az életem, mint valamikor volt — ég és föld —, csakhát... elszállt az ifjúság. Látom, hogy visszavonhatatlanul elszállt, de azt is tudom, hogy ha még egyszer újra kezdhetné, hogy ha még egyszer izmos karral telne meg az ingujja, talán a világot is kifordítani a sarkából. A vágkirályfaiak szeretik az életet. Ha szombatonként hazatér a sok szép fiatal, megtelik a kultúrterem, vendéglő, cukrászda. Elszó-Bandrt Nándor bátyja a lakásában rakoznak, énekeinek, táncolnak. Aztán hétfőn — újra olyan a falu, mint a széljárta mező ... Nemzetiségi súrlódások nincsenek a faluban, azért mindenkit érdekel, meddig jutott el a nemzetiségi kérdés megoldása. A faluban jónéhány cígányszármazású polgár is lakik. Dolgoznak, építkeznek. Bandrl Nándor erőteljes fiatalember. Három fia van. Kettő iskolába jár, a legidősebb vele dolgozik a szövetkezetben. Éppen egy éve Jöttek haza Csehországból. Házat épített. Csak a bútorra vett fel kölcsönt. Szép a lakása. — Látná csak a bátyámét! Valamikor a gróf sem lakott különben! — mondja büszkén. A szövetkezeti dolgozók szorgalmával nincs baj. Például nagyon jó és színvonalas a fűszerpaprikatermesztés. Egy évtől eltekintve mindig elérték, sőt túl Is szárnyalták a tervet. Ennek az a titka, hogy tíz-egynéhány éve ugyanaz a munkacsoport gondozza a paprikát. A munkacsoport vezetője két talpraesett, szorgalmas asszony: Kovács Julianna és Csizmadia Krisztina. Rózsa Károly elnök és Papp József könyvelő elmondja róluk, hogy minden dicséretet meg¥ k > *2 ■ 1 • kJ W V •'K i t-2, V 1 ,'v Jjft. ágik j — 8?i ■ "j,1 j ■ . ... • - -y
