A Hét 1970/1 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1970-03-22 / 11. szám
3. Sztálingrád A nagy világégés 1942. január 30-án, a hatalomátvétel napjának évfordulóján Hitler vezér és kancellár Berlinben, a Sportpalotában tartott beszédében magabiztosan kijelenti: „Azt, hogy ez az év hogyan fog végződni, nem tudom. Vége lesz-e a háborúnak, vagy sem, senki sem tudja megmondani. Egyet azonban tudok: ez az év a nagy győzelmek éve lesz ...“ A német hadvezetőség célkitűzése 1942 nyarán: 1. áttörni a Kaukázuson és elfoglalni a Kaukázuson túli olajmezőket, 2. meghatározott helyen, Sztálingrádnál elérni a Volgát, a várost elfoglalni, kettévágni az orosz közlekedési hálózatot és hátulról megkerülni Moszkvát. Ha ez sikerül — és Hitlernek nincs kétsége aziránt, hogy tervüket meg tudják valósítani —, akkor két hatalmas expedíciós hadsereget állítanak fel. Az egyiknek rendeltetése az lenne, hogy Moszkva elfoglalása után megsemmisítse az Uralon túl elhelyezett szovjet hadiipart, a másik expedíciós hadsereg a Kaukázustól kiindulva Irán felé nyomulna előre a perzsa olajmezők megszállása céljából. A hitleri haderő 1942 tavaszára úgy-ahogy kiheveri az 1941/42 telén elszenvedett veszteségeket, és mert a második front megnyitása Nyugaton késik, az OKW Nyugat-Európából több hadosztályt tud átdobni a szovjet frontra. A Wehrmacht sok új páncélost kap, ezekből 1942 júliusára négy új páncélos hadosztályt állítanak fel. Még' a nyár folyamán is özönlik az erősítés keletre: 1942 júliusában a szovjet fronton 237 hadosztály áll a német nagyvezérkar rendelkezésére, 1942 őszén — a nagy nyári csaták után — már 266 harcképes német, olasz, finn, román, és magyar hadosztályt vethetnek be a vörös hadsereg ellen. A cseh Skoda és a francia Schneider-Creusot, továbbá a Ruhrvidékről Krupp ontja a legmodernebb fegyvereket; újonnan felszerelt, felfrissített német hadosztályok vonulnak fel a keleti fronton, hogy kicsikarják a döntő győzelmet, s még 1942-ben megsemmisítő csapásokat mérjenek a vörös hadseregre. Szevasztopol ostroma De a szovjet hadvezetőség nem nézi tétlenül a hatalmas német előkészületeket .1942. május 12-én a vörös hadsereg Timosenko vezetésével délről és keletről támadást intéz Harkov ellen, hogy megzavarja a német csapatok felvonulását. Rendkívül súlyos harcokban azonban a német csapatoknak sikerül elhárítaniok a szovjet támadást, és átveszik a kezdeményezést. június 7-én a Manstein tábornok parancsnoksága alatt álló II. német hadsereg, román hegyivadász hadosztályoktól támogatva, megindítja az általános támadást Szevasztopol ellen Minden talpalatnyi földért, minden bunkerért, minden földerődért elkeseredett harc tombol. A levegőből a VIII. német légi hadtest zuhanóbombázói és harci repülői támadják Szevasztopol védőit. Június 26-án a város hős védői az utolsó, a belső erödítményövezetbe vonulnak vissza. Szevasztopolban mindenki harcol: a fekete-tengeri flotta matrózai, a 7., a 8. és a 79. tengerészbrigád, a Petrov tábornok parancsnoksága alatt álló lövészhadosztályok; az asszonyok és részben a gyárak szakmunkásai sziklapincékben, föld óvóhelyeken berendezett üzemekben, sokszor egészen primitív szerszámokkal aknákat, kézigránátokat gyártanak a harcolóknak. Az általános, az utolsó roham június 28-án kezdődik. A német katonák övig meztelenül, géppisztolyukat oldalukhoz szorítva nyomulnak előre. Orrukba vattát tömnek, hogy el tudják viselni a temetetlen és oszlásnak indult hullák bűzét. A tüzérségi pergőtűz és a tankok fedezete alatt rohamozó német és román csapatok lassan-lassan, irtózatos vérveszteségek árán tért nyernek. Július 3-án, 250 napi hősies védekezés után a vörös hadsereg főparancsnokságának utasítására a szovjet csapatok kiürítik Szevasztopolt. Német hadilobogó az Elbruszon Július 28-án, hosszú előkészületek után, megkezdődik az offenzíva a Volga—Kaukázus vonal ellen. A déli hadseregcsoportot két részre osztják: 1. A Heeresgruppe „A“ délen vonul fel, ide tartozik a 17. hadsereg az 1. páncélos hadsereg; parancsnoka List tábornagy. 2. A Heerespruppe „B“ a déli front északi szárnyán indul támadásra; ez a hadseregcsoport a 2. és 6. hadseregből és a 4. páncélos hadseregből áll, parancsnoka Beck tábornagy, később Weichs vezérezredes. A Heeresgruppe „B“ parancsnoksága alá rendelnek még egy-egy román, olasz és magyar hadsereget fa 2. magyar hadsereget), valamint néhány szlovák és horvát egységet. A támadási terv: a két páncélos hadsereg a Donyec-hídfőkből kiindulva előretör a Donig, ugyanakkor a 2. és 6. hadseregnek Kalitva és Voronyezs között kell elérnie a Dont. A román, az olasz és a magyar hadsereg feladata: állandó támadásokkal biztosítani a front északi szárnyát. A támadás megindulása előtt az OKW-ben az az álláspont alakul ki, hogy először összefogott erőkkel a nagy Don-kanyar és Sztálingrád felé kell támadni, és csak e hadművelet sikeres befejezése után kerül sor a kaukázusi offenzívára. Voronyezs már június 5-én a németek kezére kerül, a 6. hadsereg és a 4. páncélos hadsereg július 10-én eléri a Dont, délre az 1. páncélos hadsereg eljut Millerovo térségéig. Az első napok gyors sikerei után azonban az OKW megváltoztatja a tervet, attól a feltevéstől vezetve, hogy a vörös hadsereg ellenállása komoly mértékben meggyengült. Nem érdemes tehát hatalmas erőkkel támadni Sztálingrádra, ahol esetleg csak üres térséget érne a csapás, és erre elvesztegetni az értékes, támadásra alkalmas nyári hónaitokat. A július 23-án kiadott 45. számú harcparancs elrendeli: az „A“ hadseregcsoport a Don mögött támadjon déli irányban, foglalja el a Kaukázust és az ottani olajtelepeket; a „B“ hadseregcsoport, ä 6. összfegyvernemű hadsereg, a 4. páncélos hadsereg, a 6. román hadtest támadjon Sztálingrád ellen és zúzza szét az ott összpontosított ellenséges erőket, foglalja el a várost, s vágja át a Don és Volga közti földszorost. A kettős offenzíva kezdetben mintha igazolná az OKW stratégáit- az 1. páncélos hadsereg július végén eléri a Dont, Novocserkaszk és Csimlanszkaja között, augusztus 8-án a németek elfoglalják Majkopot, augusztus 25-én pedig kitűzik a hadilobogót a Kaukázus legmagasabb csúcsára, az 5629 méter magas Elbruszra. De a vörös hadsereg ellenállása ezen a frontszakaszon megerősödik, a grozniji olajmezők előtt komoly védőállás épül ki, augusztus közepén a német előrenyomulás megakad. A sztálingrádi csata Augusztus 19-én a 6. német hadsereg parancsnoka, Paulus tábornok kiadja a parancsot: augusztus 25-ig el kell foglalni Sztálingrádot. Négy nap múlva, augusztus 23-án, a németeknek óriási veszteségek árán sikerül áttörni a várost védő 62. hadsereg fonalán, és mintegy 100 harckocsival elérik a Volgát. A nyolc kilométer széles áttörési folyosóba Paulus több gyalogos, gépesített és páncélos hadosztályt irányít. . Ugyanezen a napon óriási méretű légitámadást intéznek a Luftwaffe repülői Sztálingrád ellen, a Volga partján mintegy 50 km hosszúságban épült város lángtengerré változik. A város lakossága azonban rendületlenül kitart, a munkások a gyárakban a bombázások alatt is folytatják a munkát, ugyanakkor a nagy sztálingrádi üzemeket, a Traktorgyárat, a Barikádok-gyárat, a Vörös Október gyárat mind-mind erőddé változtatják A német csapatoknak sikerül ugyan kijutniok a Volgához Sztálingrádtól északra, de az áttörést nem sikerül kiszélesíteniük. Különösen elkeseredett harcok folynak a Mamajev-kurganon, amelynek birtoklása döntően befolyásolhatja Sztálingrád sorsát. Itt a németet szeptember 14-én és 15-én körülbelül 8—10 ezer embert és 54 harckocsit veszítenek. De igen nagy veszteségek érik a szovjet csapatokat is, úgyhogy vissza kell húzódniok. Különösen heves harcok dúlnak a sztálingrádi főpályaudvar körül. A pályaudvar öt nap leforgása alatt tizenötször cserél gazdát, s amikor szeptember 18-án ismét a németek kezébe jut, a védőknek már nincs erejük újból megrohamozni a pályaudvart. Rogyíncev tábornok 13 hadosztálya teljesen felőrlődött. Hallatlanul nagyok a németek veszteségei is: szeptember 17-én a 29. gépesített hadosztály parancsnoka jelenti Paulusnak, hogy a hadosztály két gépesített ezrede csaknem teljesen megsemmisült: 220 harckocsiból 42 maradt . . Szeptember 22-én elkeseredett harcok után a 16. német páncélos hadosztály egységei kijutnak a Volgához, kezükre kerül a központi kikötő. De az igazi harc csak ezután kezdődik, Sztálingrád romjai között. A város romokban hever, mindenütt tűzvészek tombolnak — a Luftwaffe gépei naponta átlag 200 felszállást hajtanak végre, legalább 1 millió bombát dobnak Sztálingrádra —, de a város hős védői nagy német erőket kötnek le, és lehetővé teszik a vörös hadsereg főparancsnokságának a nagyarányú ellentámadás előkészítését. Egyre növekszik a szovjetország hadianyaggyártása. A repülőgépgyártás egy év alatt több mint háromszorosára, a repülőgépmotorgyártás öt és fél szeresére, a harckocsigyártás csaknem kétszeresére emelkedett. Igen nagy mennyiségben állít elő a szovjet hadiipar mindenfajta ágyút, 1942 novemberében a vörös hadsereg tüzérsége olyan erős, hogy az arcvonal egy-egy kilométerére 110 ágyú jut. Állandóan folyik az amerikai hadianyag és hadfelszerelés szállítás is.