A Hét 1970/1 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1970-02-22 / 7. szám
Pálóczi Horváth Ádá m, a hagyománygyűjtés magyar úttörője Kettős, kerek évforduló alkalmából emlékezünk ezekben a napokban Pálóczi Horváth Ádámra, a felvilágosodás korának nemesi szemléletű költőjére, a nemesi ellenállás képviselőjére, a magyar népköltészet egyik első tudatos gyűjtőjére. Ez év január végén volt halálának másfélszázados évfordulója, s pár hónap múlva, májusban 210. születésnapjára emlékezünk; illő tehát, hogy röviden megismerkedjünk életével és munkásságával. Pálóczi Horváth Ädám a nemesi ellenállás idején született a Komárom megyei Kömlődön. Nemesi ellenálláson tulajdonképpen a nemzeti mozgalom egyik igen jelentős áramlatát értjük — a nemesi nemzet politikai, kulturális és erkölcsi tiltakozását II. József felvilágosult és gyarmatosító egyeduralma ellen. Ez a nemesi ellenállás abban az időben haladó volt, hiszen az idegen elnyomás és az ország gyarmatosítása ellen irányult. A lényegében nemesi patrióta ellenállás demokratikus követeléseknek is hangot adó széles nemzeti mozgalommá csak az 1790-es évek elején válik, rövid időre. Ezekre az évekre esik Pálóczi Horváth ifjúkora, amelyek meghatározzák egész későbbi életútját. A nemesi ellenállás irodalmi termékei egyrészt a müköltészetben, az egyéni alkotásokban, másrészt a névtelen s a néphez közelebb álló énekköltészetben tükröződtek vissza. A köznemesség állásfoglalásának változását II. József korától Napóleon bukásáig az említett énekköltészet tartalmazza, amely Pálóczi Horváth Ádám énekköltészetében mutatkozik meg a leghívebben. Debrecenben tanult s többször összeütközött a kollégium fegyelmével. Végül is otthagyta az iskolát, jogász lett, s az eperjesi kerületi táblánál esküdött fel ügyvédnek, majd hites földmérő mérnök lett, mely „tudományban még a debreceni kollégiumban vett hasznos előmenetelt“. Végül bérlő és kisbirtokos lett a Balaton mellett, Füreden. Mint protestáns egy ideig rokonszenvezett II. József politikájával és törekvéseivel, később azonban teljes szívvel bekapcsolódott a nemesi ellenállásba. A nemzeti nyelvnek szokatlan hévvel megindult ápolása, s egyesek buzdítása korán az irodalmi pályára vezérelték. Első versei 1782-ben jelentek meg a Magyar Musában, de a kassai Magyar Museum is közölte verseit. Versei hamar népszerűek lettek, főleg németellenes gúnyolódásuk, a Napóleon elleni harcra buzdító lelkesedésük, s könnyed formájuk miatt. Sokoldalú, rokonszenves, de kissé felemás egyéniség volt. Gondolkodását és közéleti tevékenységét részben a felvilágosodás és a korai szabadkőművesség eszméi irányították. Szavaival, tetteivel egyaránt a vallási megbékélés híve volt, ezért támogatta II. József ez irányú politikáját is. Röpiratban szállt síkra a nők egyenjogúsításáért (még az angol feminista mozgalom megindulása előtt), elítélte a nemes és nem nemes közötti különbségtételt, de szembeszállt a jobbágyokkal is, ha érdekei úgy kívánták. Irodalmi nézeteit legfőképp a hagyománymentés gondolata befolyásolta. Ez a legnagyobb érdeme. Írói munkálkodása révén barátságba került Ányos Pállal, aki mellett utolsó órájában is ott állott; s elsőként ismerte fel Csokonai nagyságát, sőt dunántúli barangolásai idején támogatta is, és figyelmét éppen ő fordította a népdal irányába. Kapcsolatban — sőt, egy darabig jó bartáságban — volt Kazinezyval, aki levélben kérte őt a kassai Magyar Museumban való közreműködésre. Pénzzel és szervező munkával támogatta Kazinczy későbbi lapját, az Orpheust is, de később elhidegültek egymástól. Pálóczi Horváth Ádám a magyar nyelv ügyében röpirattal fordult az országgyűléshez „Egy rövid tudósító levél“ címmel, melyben a felvilágosult eszmék terjesztésének érdekében szükségesnek tartja a magyar nyelv fejlesztését. „Menőkével“, indulóval üdvözölte az országgyűlés követeit, s a magyar nyelv, viselet, tánc mellett izgatott verseiben. Viselete külsőségeiben is megmaradt a bandériumok által feltámasztott kuruc hagyományok őrzőjének. A közönség figyelmét legelőször a Hunnias c. eposzával vonta magára. Ez a Hunyadi Jánosról szóló, hazafias öntudatra serkentő költemény tematikájánál fogva viszonylag nagy népszerűségre tett szert a maga korában. Másik eposza, a Rudolphias Habsburg Rudolf és a magyarok dicsőségéről szól. A dráma műfajában is kísérletezett, sőt megpróbálkozott a regényírással is. Fellépett a keszthelyi Helikon ünnepségein, s annak mintájára megalakította és összefogta a főként nőírókból álló Göcseji Helikont. Nagy szenvedélyű, nemzeti érzelmekkel túlfűtött magyar ember volt, akinek népi szokásainkról írt versei e nemben a legszebbek közé tartoznak. így ír pl. a Magyar tánc c. versében: Azt mondják, hogy nem illik a tánc a magyarnak, Nem, ha neki bugyogót s félnadrágot varrnak, De pengős sarkantyúnak, kócsagtollas főnek, lilik gyöngyös pártának, magyar főkötőnek. Legnagyobb műve a hét évvel halála előtt összeállított hatalmas énekgyűjtemény, az Ú és Üj mintegy ötödfél száz Énekek, ki magam csinálmánya, ki másé c. kéziratos énekeskönyve, melybe a maga legjobb verseit, valamint régi és új népdalokat gyűjtött össze a dallamaikkal együtt. Ez az irodalom- és zenetörténeti szempontból egyaránt fontos műve az Akadémia kézirattárában feküdt, s csak 1953-ban adta ki az MTA részletes forrás- és irodalomjegyzékkel. Az énekgyűjteményben vannak aktuális dalok, amelyek a napóleoni háborúkra vonatkoznak, indulók, gúnyversek, hazafias költemények, „ekhős tárogatók“ és saját életére vonatkozó alkalmi, szerelmi és elmélkedő költemények. Mind kiválnak dallamosságukkal, amihez az is hozzájárulhatott, hogy Pálóczi Horváth Ádám vagy valamely ismert, vagy maga által szerzett nótára írta verselt. Érzéke volt a nemzeti versidom néhány fontos tulajdonsága iránt: ilyen a verssor felezése s az, hogy minden sornak legyen önmagában értelme. Több közülük igen kedveltté vált, így a „Marsi siess hazádba vissza kis seregem“ kezdetű Vissza Mars c. induló, a De mit töröm fejemet, a Sári rózsám hová mégy? stb. A református egyház megbízásából egyházi énekeket Is szerzett, amelyek közül több a legújabb énekeskönywben is helyet kapott, pl. a Nagy király jön (42. dicséret], Győzedelem, győzedelem (53. dicséret), Örvendjetek keresztyének (79. dicséret) kezdetűek. Legnagyobb érdeme azonban a népköltési termékeknek s a régi, különösen a kuruckorből fennmaradt népdalok értékének felismerése s az a buzgalom, melyet gyűjtésükben kifejteit. A kézirat! előszó szerint annyira becsülte e dalokat, hogy szerinte „egy olyan régi kurta darabnak, mint Patyolat a kuruc, vagy Árva szállásnál volt a veszedelem, károsabb az örök elveszése, mint a bódoltató táborbul egy hatvan fontos ágyúnak“. Ugyancsak a Magyar Tudományos Akadémia birtokában van Magyar Példabeszédek, rövid nyomós és Közmondások c. kézirati kötete, amelyben 1819 példabeszédet, közmondást gyűjtött egybe. Kéziratkötetei a nemrég kiadott Ötödfélszáz énekeken kívül kiadatlanok, de anyagukat a magyar népköltési termékek gyűjtői, kiadói állandóan felhasználták. Horváth Ádám összes egyéb munkáit sok volna elszámlálni. Maga írja élet« vége felé, hogy addig 16 önálló megjelent művén kívül 22 volt készen s 13 készülőben. Van ezek közt bölcsészeti és csillagászati tanköltemény, egyegy szomorú- és vígjáték, s több filozófiai, történet-statisztikai, természettudományi és matematikai munka. Egyetemes tanultságára jellemző, hogy élete utolsó éveiben egy magyar enciklopédia s egy bibliai mutató-tábla írásába fogott. Tudománya azonban kora színvonalától is elmaradt, főleg azért, mert a modem nyelvekben való járatlansága miatt tisztán a régi latin s magyar nyelvű munkákra volt utalva. Ö azonban elsősorban hazafiságból lépett az írói pályára, s az tartotta meg később is azon. Előtte csak egy cél lebegett: a hazai nyelv művelése, azért a költői és tudományos érdekeket mellékesnek tartotta. Hazaszeretete nagyban népszerűségét s azok becsülését is kivívta számára, akik más költői elveket vallottak. A nemesi ellenállás költészetének és elbeszélő irodalmának — amelybe Pálóczi Horváth Ádám egész munkássága is beletartozik — nagy szerepe volt a 18. század utolsó évtizedeinek és a 19. század elejének nemzeti öntudatot formáló küzdelmeiben. Mozgósította a magyar uralkodó osztályt a nemesi nemzet védelmére, s ezzel a nemzeti történelemszemléletnek, a nemzeti jelen felmérésének továbbalakítható motívumát hozta létre, irodalmi szintre emelve az addig lenézett népi ponyvát is. Irodalmi irányt, ízlést s új közönséget teremtett. Pálóczi Horváth Ádámra gondolván, jusson eszünkbe, hogy ő a nyelvéhez és hagyományaihoz mindig hű, de a felvilágosodás eszméi iránt fogékony köznemesség tipikus képviselője, a történelmi múltra támaszkodó, a régiből — s az ezzel azonosnak tekintett népiből — merítő kulturális haladás ügyének fáradhatatlan munkása volt. Irodalmi működése is elsősorban ebből a szempontból érdemel figyelmet.
