A Hét 1970/1 (15. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-11 / 1. szám

Bárót i Szabó Dávid a nyelvvédeíem szolgálatában Halálának másfélszázados évfordulóján a magyar szaksajtó ezekben a napokban méltatja a deákos költő vitathatatlan ér­demelt a klasszikus mértékű versforma megteremtéséért, meghonosításáért a ma­gyar Irodalomban. Bár vele egyidőben má­sok Is megpróbálkoztak az időmértékes verseléssel, mégis Baróti Szabó Dávid volt az, aki „Új mértékre vett különb versek­nek három könyveiével 1777-ben, Kassán először a nyilvánosság elé lépett, megelőz­vén a szintén papköltő Rájnis Józsefet is. Űk ketten a nagy magyar nyelvésszel, Ré­vai Miklóssal alkották az ún. klasszikus triászt, amelynek legnagyobb költője a székely származású Baróti Szabó Dávid volt. Az antik formák az iskolai latin tanítás révén, de az ebből kinőtt latin nyelvű alkalmi költészet által is közkeletűek vol­tak a a vili. SZásníi ^agvarországon, mert valamelyes tiltakozást jeléhfétteü: öa -Ph\|: metesítés ellen. Tudvalévő, hogy a Réko­­czi-Szabadságharc bukása után Magyaror­szágon a Habsburg-gyarmatosítás kora kö­vetkezett, amelynek egyik fő célja a kímé­letlen németesíto politika volt. Ez ellen használták fel tiltakozásul a latin nyelvet az iskolákban és irodalomban egyaránt. Igaz, egyes irodalmi alkotásokat már ma­gyar nyelvre Is lefordítottak a felvilá­gosodás nyelvművelő és nyelvújító moz­galmai idején, hogy bebizonyítsák e te­kintetben nyelvünk hajlékonyságát, töké­letességét a különböző tartalmú és érzel­mű művek tolmácsolásában. A deákos, de latin nyelven alakított izlésirány és for­makészlet különösen azért lordult át ma­gyarra és bővült valóságos iskolává, mert a jezsuita rend feloszlatása után (1773) tagjai közvetlen kapcsolatba kerültek az élettel és irodalmi mozgalmainkkal. Barótiról szóló megemlékezésünkben né­hány szóval meg kell említenünk a közte és Rájnis között folyt egész irodalmi éle tünket megmozdító pörösködést, az ún. prozódiai vitát, amelyben a kiejtés körül kialakult vita mellett már az irodalmi nyelv egységes felfogásának ügye is szó­ba került. Az a tény, hogy a paraszti nyelv vagy művelt köznyelv jogosságáról vitatkoztak, már a nyelvújítás szükségsze­rűségének felismerését jelenti az egységes irodalmi nyelv kialakításának érdekében. Baróti Szabó Dávid éppen úgy, mint Kazinczy Ferenc, jól látta az Irodalom és nyelvészet kapcsolatát, a nyelvművelés fontosságát. Megemlékezésemben Baróti Szabónak főleg a nyelvművelés, ill. nyelv­védelem terén végzett tevékenységéről szeretnék írni. Nézzük meg először, milyen volt a ma­gyar nyelv helyzete Szabó Dávid idejében. „Üdösb Ráday Gedeonhoz'1 c. versében 1788-ban ezt írja: ... Ha jeles nyelvünk sérelmire nézünk, Alkonyodást, vég alkonyodást láthatni t fejünkön! Népünknek megszűnte ki van végezve!... Ugyanakkor reménykedik is, hiszen Minden'tájékon, mintegy jeladásra, sereggel Összetett vállal, szívvel felkeltek az írók. A tudományi magyar ajkra veszik,... Tárt karral fogad mindenkit, aki tollat ragad és magyarul ír. Az ő szemében nem az a fontos, mekkora egy-egy mű esztéti­kai értéke, de az a fontos számára, hogy eggyel többen írnak magyarul, eggyel töb­ben védik, terjesztik, művelik a nyelvet. Mert magyarul írni: iskola a magyarságra, hazafias pedagógia. Egy állomáshelyét vál­toztató iskolaigazgatónak lelkére köti; új posztján, túl a Dunán is tüzelje Az ifjakat hazánk nyelve szeretetére. Fö Gondoskodásod ez lesz. Nem tehetsz nagyobb Áldozatot ennél nemzetünk oltárira — (Für Márton iskolaigazgató úrhoz, 1794J Egy másik alkalommal, amikor új főispánt iktatnak be, ő nyomban így kiált hozzá: Nyelvünket ajánlom! Ősinktől maradott legfőbb örökünket ha vesztjük, Elvesztünk. Ne kövesd azokat, kik sírnak, epednek A vendég ajakért — (Szabolcs vármegye ünnepére, 1791) Döme Károly „verslevele“ könnyekre fa­kasztja s boldogan értesül a po?sonyl teo­lógusok nyelvünk iránti buzgóságáról: Ö, hallottam, örömkönny közt hallottam, hogyan s mint Buzganak, a nyelvért mint vetik össze maguk. Éljen ez a vetemény, nevekedjék, szülje gyümölcsül Pest, mozdulj, látod, mint vágtat elődbe Pozsony! — (T. Döme Károly úrhoz, 1786) Barátinak, a tanárnak, a költészet is pe­dagógia. A nevelésnek ezt a gondolatát ismétli újra kötetei előszavában. Az „Üj mértékre vett versekéből a magyar ifjú­ság is hasznot meríthet, „ha édes hazája nyelvében, amint illendő dolog is volna, magát akarja gyakorolni“. A „Verskoszo­­rú“-t 1786-ban mint „kisded ajándékot“ a magyar ifjúságnak, saját költségén adja ki, mert hazája javáért minden áldozatra kész; egyetlen .Célja Vele, högf §2 gsi jjyelv ér­demes szeretetére és kivált az új mér­tékű versszerzésben való gyakorlásra gyul­­lassza az ifjúságot. Vanier „Paraszti ma­­jorság“-át is főként ilyen hazafíúi buz­galomból fordítja le: nem azért, Mintha vágyakodnám a borostyánágra, Hanem hogy megrekedt nyelvünket terjessze S annak védelmére a hazát gerjessze — ahogyan „Nagyon tiszt. P. Horányi Elek­hez“ írja 1795-ben. Ügy érzi, s öntudattal hirdeti is, „szélvésztől letiport nyelvünk boldogtalan ügyét“ hordozza vállán, s jó és rossz sorsban egyaránt a magyar nyelv szolgálatára szenteli erejét; ebben a szol­gálatban látja — mint „Hanulik úrhoz“ írja — minden érdemét s hire biztosítékát: ... Talán csak puszta reménnyel Almadazunk; nem fogja szemünk soha látni talántán Sorsunknak kivirágzását! De ha talpra felépül Még örökünk, abban lesz egy vigásom, hogy éppen Nem meddő fövenyt szántottam . .. Hasonlóképpen érez két kortárs, Révai és Rájnis is. „Nem avégre koptattam irő­­tollamat — írja ez utóbbi a „Kalauz“ regulákhoz szóló élőbeszédében —, hogy egy, bizonyos törvényt hirdetnék, amelyet követvén a magyar poéták füleinket gyö­nyörködtethessék. Sokkal magasabb célra arányzok. Szeretem édes hazámat s ugyan­azért a magyar nyelvet is szeretem, jól tudván, mely szorosan légyen összekap­csolva akármely hazának szerencséje a maga tulajdon nyelvével... Észbeveheted, édes hazám! mit akarnak, akik nyelvedet orrolják, üldözik, rontják, faggatják...“ Baróti Szabó Dávid életének jelentős részét Kassán töltötte, ahol 25 évig tanár­kodon. Munkásságának nagy része ezért a kassai évekre esik. A magyar nyelvvel foglalkozó munkái közül 1784-beji itt jele­nik meg „Kisded szótár“-a, „mely a rit­kább magyar szókat az ABC rendi szerint emlékeztető versekben előadja“. Szótárával elsősorban nyelvművelő, nemesítő, nyelv­esztétikai szándéka volt. „Mind a folyó, mind főképpen a kötött beszéd — írja az élőbeszédében —-' édesdedebben szokott fü­leinkbe hangzani, midőn a közrendű szó­lás alacsonyságából felemelkedvén, a vá­logatott szóktól ékességet, a ritkábbaktól kedves újságot helyenként kölcsönöz“. He­xameteres „szótár“-a a magyar nyelv ze­neiségének, zengzetességének, költői, han­­gulati-hangzati lehetőségeinek egészen Vö­­rösmartyig — s még Vörösmartynáí is — ható dokumentuma. Később Szabó Dávid szótárát prózai formában átdolgozta, rend­kívül értékes anyagot hordva egybe a ré­gi és irodalmi, főként pedig a népi és téjnevekből. Ebben az időben hivatalnokoskodik Kas­sán Batsányi, Ossziánt fordítja, rimes ver­seket ír s meg-meglátogatja az öregedő, zsémbes hírben álló professzort, Barótit. Kassa a székhelye Kazinczynak is, aki a városi iskolafelügyelői tisztet tölti be. Mindhárman az ún. Kassai Magyar Tár­saság tagjai, s hármuk szövetségéből szü­letik meg a „Kassai Magyar Múzeum“, az első magyar nyelvű folyóirat, amelyet 1788-ban indítottak meg a felvilágosodás Szolgálatában s a magyar nyelv és iroda­lom ügyében. Baróti „Társaságkötés“ című — s a folyóiratot is megnyitó — versében örökíti meg ezt a jelentős eseményt. Mind­hármuk „Testében egy szív lakozott, egy lélek. Eléjött a tudomány s nyelv dolga megint“. Szövetséget kötöttek, hogy a ma­gyar nyelvet a külföldiekkel egy rangra emelik, s erre kezet s szívet adtak egymás­nak. Baróti Szabó Dávid 1798-ig tanított a kassai akadémián. Nv.ugalombavónulása al­kalmából házi történetírója ezt írta róla: „Székely nemzetiségű. Exjezsuita. Nagy magyar. Kiváló úgy a latin, mind a magyar poézisben. Sok magyarra fordított munká­jával méltán szerzett országos hírnevet...“ Hosszú életéből főleg a nyelvművelés­sel, nyelvvédelemmel kapcsolatos munkás­ságát emeltem ki. Szándékosan tettem ezt. Be akartam mutatni a másfél század előtti nyelvi, irodalmi helyzetet és a figyelmet nyelvünk mai állapotára, sorsára irányí­tani. Az összevetés végeredménye csak egy leitet;. Jtefcftafc tejgolĽ mfs jg t^i^yglőnk nyelvünk ápolása, megőrzésé terén. De lehetőségeink Is vannak, csak élnünk kell velük. Az utóbbi években Kassa kezdemé­nyezésére elindult egy ma már országos méretűvé nőtt mozgalom, amely nyelvünk védelmével, művelésével foglalkozik, s amelyet Kazinczy Nyelvművelő Napok címmel a múlt évben harmadízben rendez­tük meg. A háromnapos nyelvészeti talál­kozó témakörébe az általános nyelvészeti problémákon kívül a nyelvjáráskutatás és földrajzi névgyűjtés is beletartozott. A munkát most már a múlt év májusában megalakult Csehszlovákiai Magyar Nyelv­művelő és Nyelvjáráskutató Társaság szer­vezte és irányította. A Baróti nyelvvédő és nyelvművelő mun­kásságát bemutató idézetek azt tükrözik, hogy az ő korában a ny.slvbéli tiszta ma­gyarság egyet jelentett a szívbéli jó ma­gyarsággal. Valóban, a kettő elválasztha­tatlan egymástól. Szeressük mi is édes anyanyelvűnket és tegyünk meg minden tőlünk telhetőt annak érvényrejuttatásá­­ért, ápolásáért és fejlesztéséért. GÖRCSÖS MIHÁLY

Next

/
Thumbnails
Contents