A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1969-07-06 / 27. szám
I A MAGYAR KULTÚRA 50 ÉVE ^ kiiba A kassai Kerületi Népművelési Központ kiadásában figyelemre méltó, hézagpótló munka jelent meg „A magyar kultúra 50 éve Kelet- Szlovákiában“ címen. Ez keresztmetszetét adja Kassa és a keleti országrész ötven éves irodalmi és kulturális múltjának. A terjedelmes, kétszáz oldalt meghaladó kötet munkatársai: Balogh Márta, Batta György, Fecsó Pál, Kováts Miklós, Rácz Olivér, Tolvaj Bertalan, Tamás Gellért, Urr György. Összeállította és a bevezetőt írta Gyüre Lajos, felelős szerkesztő Petró Zoltán. A kötet a kultúra minden ágát felölelő, szerteágazó anyaghoz képest, szűk terjedelme miatt nem tarthat igényt teljességre, de irodalomtörténeti szempontból kétségtelen jelentőséggel bír, mert nagy részben ismeretlen, dokumentum-értékű részleteket feltáró anyagot ismertet a kelet-szlovákiai kisebbségi magyar irodalom és kultúra fél évszázados múltjából és hozzájárul a két világháború közötti időszak szellemi életének, irodalmi és kulturális törekvéseinek rekonstrukciójához. A kötetben felsorakozó, imponálóan bő adattár biztosítja a kiadvány számára a kútforrás jelleget. Részletesen ismerteti Kassa szerepét a kisebbségi magyar szellemi élet fejlesztése, a kulturális törekvések, a sajtó és könyvkiadás terén. Felöleli a kisebb kelet-szlovákiai városok kulturális kezdeményezéseit és eredményeit. Elsőrendű jelentősége éppen abban van, hogy felidézi a szellemi élet feledésre merülő emlékeit és párhuzamot von a múlt és a jelen között, utat mutat a jövőbe. A kiadvány, az irodalmi kérdéseken túl, behatóan tárgyalja Kassának, mint a szlovákiai magyar színjátszás bástyájának szerepét a polgári Csehszlovákia idején. Ennek a kérdésnek részletes megvilágításával, elemzésével irodalomtörténetünk ezideig mostohán bánt. A színjátszás múltjának taglalásával a kötet régi adósságot törleszt. Szembetűnő a polgári Csehszlovákia munkásmozgalmi kulturális törekvéseinek és eredményeinek, a Csemadok húsz éves múltjának eseményeit tárgyaló írások hiánya: ezek azonban a szerkesztőkön kívül okok miatt nem kerülhettek a kötetbe. Egy város fél évszázada címmel Rácz Olivér a történettudós alaposságával ismerteti a nagy múltú Kassa történelmét. Bevezetőjében megrázó szavakkal emlékezik az ötven év előtti lélekformáló eseményre, amikor egy éjszaka alatt változott meg az államforma, az államjogi hovatartozás. Az emberek tízezrével menekültek a kisebbségi sors elől, az eljövendő nemzedék vált felelőssé az apák cselekedeteiért, az ősök vétkeiért. Egy nemzet vált nemzettöredékké, igazságot, magatartást keresett, vállalta a felelősséget az elkövetkező holnapért, hogy „a tisztességes önvédelem útja csakis a szociális és kulturális felemelkedés szocialista normái között vezethet“. Kassa kulturális múltját 1957-től ismerteti, amikor az első magyar gimnáziumot és főiskoláját megalapította a török elől Kassára menekült Kisdy Benedek püspök. Itt jelent meg 1705-ben az időszaki sajtó őse, a Mercurius veridicus ex Hungária, Itt indult nyolcvan évvel később a magyar színjátszás és egyidőben Kazinczy— A Hét társailaloipolitikai melléklete 27 Felelős szerkesztő: Mécs József Batsányi—Baróti Szabó első magyar irodalmi folyóirata, a Magyar Museum. Kronologikus sorrendben, alapos tárgyismerettel foglalkozik a magyar sajtótermékek kérdésével, az írók szerepével, a Kazinczy Kör, Múzeum, Gazdasági Akadémia megalapításával, mint a kulturális törekvések egy-egy állomásával, melyeket az első világháború előtti időkben létesített jogakadémia, mezőgazdasági főiskola, tanítóképző, papnevelő intézet, reáliskola, gimnáziumok, kereskedelmi iskola, több szakiskola és tucatnyi alapfokú iskola követett. Idézi Borsody István tanulmányának találó, keserű megállapítását: „1918-ig a nemzet volt kicsi az országhoz képest, 1918 után az ország lett kicsi a nemzethez képest.“ A kisebbségi iskolákban a szellem kapuja megnyílt a magyar irodalom szellemóriásai előtt, de Arany és Petőfi mellett Kosztolányi, Babits, József Attila költészete előtt is, melyet a lángolólelkű ifjúság mohón szívott magába, míg a Madách Önképzőkörben, a szabadkőműves Amicitia Körben és a kommunisták Stúdiójában Kafka, Géraldy, Feuchtwanger, Giraudoux, Valéry könyveit lobogtatva építgette a szellem útját. Tanulmányában vázlatos képet fest az ifjúsági mozgalmakról, a Sarlóról. Foglalkozik a hírlapok, folyóiratok, szaklapok és egyéb kiadványok kérdéseivel, megállapítva, hogy az első köztársaság idején több mint száz magyar sajtótermék jelent meg rövidebb-hosszabb ideig Kassán, de a kelet-szlovákiai metropolisban 1945 óta nem jelenik meg önálló magyar nyelvű Időszaki sajtótermék. A Kassa monográfiája fejezetben Balogh Mária a .város történelmi múltját ismerteti kútforrások, évszázados okmányok, levéltári kutatások alapján. Kassa az egykori „Villa regia“ — királyi falu neve, mai alakjában először az 1249-i királyi adománylevélben szerepel. A homályba vesző századok történései filmszerű képekben vonulnak végig a tanulmány oldalain. A politikai és vallási villongások, a várost öt esetben elpusztító tűzvészek, a kolerajárvány tizede'ése, a földrengés, árvízkatasztrófa a város és lakóinak szenvedéseit tükrözik. Vázlatos képet nyújt a szerző a nem zet nagyjainak: Szathmáry György, Tinódi Lantos, Sebestyén, Pázmány Péter, Bethlen Gábor, Rákóczi Ferenc kassai tartózkodásáról, Tompa Mihály raboskodásáról. Megemlékezik a kultúra fejlődésének állomásairól, az 1610-ben létesült első nyomdáról, az 1844. év nagy kulturális eseményeiről, amikor az iskolai oktatásban a latin nyelvet a magyar váltotta fel. Rövid áttekintés keretében ismerteti az 1945 utáni kulturális eseményeket, a könyvtárak, képtár, múzeum, egyetem, technikai főiskola, konzervatórium, a kulturális intézmények létesítését, melyek a kulturális fejlődést vannak hivatva biztosítani. A tanulmányok sorában jelentős helyet foglal el Kováts Miklós Kassa és a szlovákiai magyar színművészet c. részletes tanulmánya, mely a magyar színház küzdelmes múltját eleveníteni fel és emléket állít annak az úttörő munkának, mely Kassáról indult és sikerre vitte a magyar színjátszás ügyét. Ennek a kassai társulatnak voltak tagjai Déryné Széppataky Róza, Kántorné, Egressy Gábor, Lendvay Márton, Megyeri Károly, Szerdahelyi József és a többiek, akik innen indultak, majd a pesti Nemzeti Színház törzsgárdáját képezték. Innen indult hódító útjára Katona József Bánk bánja is. Alapos tárgyismerettel tárgyalja az 1918-as államfordulatot követő eseményeket, amikor a magyar színház kérdés fordulóponthoz érkezett és színművészetünk állandósult anyagi nehézségekkel küszködve a puszta létéért küzdött. A városi segély elégtelensége, az állami támogatás hiánya, a sziniévadok előnytelen beosztása nehezítették a vállalt feladat maradéktalan teljesítését. Kassa magyarsága áldozatosan karolta fel a színjátszás ügyét, és ragaszkodása jelentette azt a bázist, mely lehetővé tette, hogy a polgári Csehszlovákia éveiben a nehézségek ellenére nem halt el a szó a magyar színpadon. A kassai színház a szlovenszkói színpadirodalom fejlesztése terén is jelentős szerepet vállalt, amikor az anyagi kockázat ellenére sorra mutatta be a szlovenszkói írók: Vécsey Zoltán, Sziklay Ferenc, Sándor Imre, Merényi Gyula, Kersék János, Lányi Menyhért színpadi alkotásait. A színház erkölcsi sikerekben gazdag szereplésére és az ünneplésekre árnyat vetett az örökös anyagi küszködés és volt rá eset, hogy a színészek gázsiját húsz koronás részletekben fizette, hogy művészei legalább kenyeret vásárolhassanak, mert hitelforrásai végleg bedugultak. Faragó Ödön, a színház igazgatója 1926-ig vezette a színházat és helyét Iván Sándornak adta át, olyan búcsúbeszéd keretében, melynek hallatára könnybe lábadtak a szemek. 1945 tavaszán elnémult a magyar szó a kassai színházban és a sikerekben gazdag múlt csak emlék maradt. Irodalomtörténeti szempontból jelentőséggel bírnak Urr György hézagpótló tanulmányai és bibliográfiái, melyek hetven oldalt meghaladó terjedelemben ismertetik a kelet-szlovákiai magyar irodalom képviselőinek tömör életrajzi adatait, irodalmi működésük helytálló jellemzését, életpályájukat s közli megjelent műveik szakszerűen csoportosított felsorolását. Gonddal összeállított adatai a jövő irodalomkutatói számára a kútforrás jellegével bírnak. Hetvennyolc kelet-szlovákiai író és költő szerepel önálló művekkel a gazdag anyagismerettel foglalkozott munkában, melyből kitűnik, hogy a mai Kelet-Szlovákia minden időben termő talaja volt a magyar irodalmi törekvéseknek. Ismerteti a Kassán és az országrész vidéki kulturközpontjaiban: Eperjesen, Lőcsén, Iglón, Rozsnyón megjelent irodalmi folyóiratok, napilapok sokaságát, a líra, epika, színpadirodalom, monográfiák, politikai és tudományos munkák, ifjúsági müvek, ismeretterjesztő kiadványok, zeneművek teljes bibliográfiáját, a továbbiakban az irodalmi és tudományos társaságok működését és az irodalomfejlesztésre gyakorolt hatását. Külön fejezetben állít emléket a gyémántdiplomás tanár-író Gömöry Jánosnak, a kultúrális törekvések lelkes művelőjének, a felvilágosult, haladó szellemű humanistának, aki 1966-ban 97 éves korában távozott el örökre. Batta György tömör írásában az 1945 utáni írónemzedék keletszlovákiai képviselőiről, irodalmi munkásságáról fest plasztikus képet. A sort a ma is alkotó Fábry Zoltánnal kezdi és sajnálattal állapítja meg, hogy mindeddig nem készült róla valamirevaló film vagy könyv. Méltatja Dobos László, Tolvaj Bertalan, Rácz Olivér, Török Elemér, Gyüre Lajos, Fecsó Pál, Kulcsár Tibor munkásságát, megemlítve saját műveit is. „Igyekezzünk Kassából és Kelet- Szlovákiából — írja befejezésként — kulturális centrumot, a magyar szellemi élet egyik fellegvárát kiépíteni. Ebben a munkában az íróké, költőké az oroszlánrész.“ Királyfiéimecnek Tolvaj Bertalan állít emléket tanulmányában. Ismerteti a bodrogközi kis város múltját, fejlődését, irodalmi törekvéseit a múlt századtól napjainkig. Vázlatosan meg emlékezik a hagyományokról, a színjátszás, ének- és zeneművészeti tevékenység eredményeiről. Ebben a vidéki városban 1953 óta rendeztek legrendszeresebben irodalmi esteket, író-olvasó találkozókat, melyeken a szlovákiai írókon kívül résztvettek a magyarországok szellemi élet kiválóságai: Illyés Gyula, Veres Péter, Lengyel József, Benjamin László, Dobozy Imre, Váci Mihály, valamint a szlovák Ctibor Stitnick^. Dobozy Imre búcsúzóul e sza vakat írta a királyhelmeci emlékkönyvbe: „Számunkra, magyar írók számára felejthetetlen a Királyhelmecen eltöltött irodalmi est, mely valójában becsületes, értő és felelős beszél getés volt az itt élő magyarokkal. Tanultunk is belőle, a magunk felelősségét növelve.“ Szepsi, a Bódva völgyi város múltjáról Tamás Gellért, Torna községről Fecsó Pál avatott tollal megírt írásai emlékeznek. Elismerés illeti a kassai Kerületi Népművelési Központot, hogy önzetlen áldozatkészséggel lehetővé tette a múlt irodalmi és kulturális hagyományai és utat mutató jelene kötetbe gyűjtött anyagúknak megjelentését. Kár, hogy a testes kötet csak 220 példányban, szerény köntösben jelenhetett meg, noha irodalomtörténeti szempontból értékes adattára, múltat idéző, jövőbe néző helyzetismertetése, értékes tartalma számot tarthatott volna arra, hogy modern nyomdatechnika kivitelben, kiváló papiroson, rangosán és olyan példányban jelenjen meg, hogy eljuthasson minden könyvtárba és az érdeklődő olvasó kezébe. DALLOS ISTVÁN
