A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1969-07-27 / 30. szám
ritmikus dobogás és taps közepette körüljárni a körben ülő asszonyokat. Énekeltek. Orrhangon előadott dalukkal az Eland antilopbíkát utánozták, ahogy a tehenet hívja. Elmondták, mi ennek a táncnak az értelme. Az antilop bátran védelmezi kicsinyeit az oroszlánok, leopárdok és vadkutyák ellen. Ez a tánc szeretedre tanítja a fiatal lányokat és jó anyákat nevel belőlük. Táncaiknak azonban rituális jelentősége is van. Hogy a rossz szeleimeikat elűzzék, a férfiak mindig négy-hét perces időközökben dobogva járnák körbekörbe, nehezen meghatározható hangokat hallatnak, és izzadtságtól borítva táncolnak, egészen a végső kimerülésig. A váll érintésével az asszonyból a rossz átmegy a férfi testébe, ez pedig tud védekezni a gonosz szellemek ellen. A' busmanok még éjfél után is táncoltak, énekeltek és tapsoltak, míg teljesen transzba nem estek. A busmanoknál rituális emberáldozatok is előfordulnak, ha nem jönnek meg Idejében az esőzések, vagy ha iki akarják engesztelni Tora istenüket. Mintegy kétszáz évvel ezelőtt még a busmanok Afrika érintetlen déli csücskének ural voltak. A hollandok is, amikor Itt 1652-ben partrászállták, a Jóreménység-foka közvetlen közelében maradtak. A rengeteg vad egyenesen bőségszarut jelentett a busmanok számára. Most azonban, kiűzve a sivatag peremére, járványoktól, tuberkulózistól, himlőtől, influenzától és a fehérek álltai behurcolt nemi betegségektől szenvednek. A busmanok élete szenvedéssé változott. Az öregeket, akiket a törzs élelem utáni vándorlása során elhagy az erejük, otthagyják egy fa vagy bokor árnyékában, s ott pusztulnak az éhségtől meg a szomjúságtól. Aszályos esztendőkben a busman anya három év »lat nevel fel egy csecsemőt, noha minden évben szül. A többi csecsemőnek éhen kell halnia. Ha ikrek születnek, rosszul táplálják őket, míg az egyik meg nem hal. A busmanok hite szerint ugyanis az ikrek; szerencsétlenséget hoznak a törzsre. A szaporulat szabályozásának ez a drasztikus módja élénk ellentétben van azzal a ténnyel, hogy a busmanok egyébként nagyon szeretik a gyerekeiket. Vendéglátóink hamar megszokták jelenlétünket és ugyanolyan érdeklődéssel figyelték minden mozdulatunkat, mint mi az övékét. Katonai hálózsákom, amit szükség esetén nagykabátként is tudtam viselni, nagy érdeklődést és csodálatot váltott ki közöttük, ök maguk, ha fáznak, sok kisebb tüzet gyújtanak, s ezek aztán minden oldalról melegítik őket. Két fadarab dörzsölésével gyújtanak tüzet. Egy ügyes busmannak ez néhány pillanatig tart, én azonban hiába próbálkoztam vele. Elővettem hát az öngyújtómat, s a száraz fű azonnal lángra lobbant. Most viszont a busmanokon volt a csodálkozás sora, s csettlnitő nyelvükön hangosan megvitatták a látottat. A busmanok élelme normális Időkben mindenféle gumós növény, dinnye, kukacok, szöcskék és a sztyeppelakő vadak, elsősorban az antilopok. A Kalahárl peremvidékein azonban egyre kevesebb a vad. Élelemszerző útjukon egyre gyakrabban találkoznak motorizált vadorzókkal és kerítésekkel, amelyekkel a farmerek védik állatállományukat a száj- és körömfájás terjedésétől. Az íjjal-nyíllal való vadászat a Kalahari belső területein Is egyre nehezebbé válik. A hiábavaló élelemkeresés, az éhség a bantuk környező településeire űzi a „vad“ busmanokat. A szerencsétlen „vad" busmanok számára kezdődnek a „félig szelídek“ szenvedései. Ezek a gyökértelen emberek hamar elvesztik képességüket, hogy nomád életmódot folytassanak. Teljesen elszoknak az íj és a nyíl használatától és csapdát sem tudnak állítani többé. Rongyaikba burkolózva ott fekszenek aztán napközben az árnyékban a kiéhezett busmanok a bantuik településeinek közelében. Éjjel előjönnek rejtekhelyükről és megdézsmálják a farmer állatállományát. A marhatenyésztők elkeseredettek, mert hetenként néhány állat elvesztése a tönkremenést jelenti számukra. Az állatok őrzésével megbízott „szelíd“ busmanok Igen gyorsan felderítik a „félig szelídek“ nyomait. A nyomolvaső „szelíd“ busmanok után ott haladnak a felfegyverzett farmerek. Nem szükséges bizonygatni, hogy a puskagolyó messzebbre hatol, mint a mérgezett hsgyű nyílvessző. A puskadörgés elhal a pusztáján, elég nagy kiterjedésű a Kalahárl. Az utóbbi harminc esztendőben csak két erőszakos cselekedetről tudnak a hatóságok: az egyik esetben egy rendőrt, a másik esetben a sivatagban kényszerleszállást végrehajtó két pilótát öltek meg a busmanok. A körzeti rendőrállomásokon gyakran találkoztam elfogott imarhatolvajoikkal. A farmerek olykor inkább elfogják és átadják a rendőrségnek a tolvajokat, mintsem hogy maguk kövessenek el bűncselekedetet. A fogva tartott busmanok közömbösen viselik sorsukat, kihallgatáskor nem válaszolnak a kérdésekre és beletörődve fogadják a megkorbácsolás büntetést. Hallottam, hogy igen sok meghal közülük a fogságban. Megszokták a szabadságot. Lehet az Is, hogy az embertelen bánásmód következtében pusztul el annyi közülük, ezt azonban nem tudom bizonyítani. A bantuk 1966. szeptember 30- án szabadultak meg az angol védnökségtől, de továbbra Is rabszolgasorsban tartják a busmanokat. Összefogdossáik az éhségtől a sztyeppéről elűzött busmanokat és marháik őrzésére használják fel őket. Munkájukért egy kevés kukoricalisztet, híg tejet és évente egy gyapjútakarőt adnak nekik. Ha a patron „nagy lelkű“, minden harmadik évben még egy blkaborjút is ad a pásztornak. Ezt a busmanok rögtön eladják, mert asszonyaik a takarón kívül — a civilizáció szimbolikus státusaként — még egy tarka, mintás vászonruhát is kívánnak. Három év alatt azonban az ilyen ruha alaposan elrongyolódtk, s a busman férfinak újat kell vásárolnia. A busmanok állandóan pénz híjával vannak ás halálukig vagyontalan rabszolgák maradinak. Uraiknak, a bantuknak marháit lelkiismeretesen őrzik a busmanok. A gazda gyakran nem Is látja állatait, A falutól néhány napi járásra a sztyeppén legelésző gulyához klküld olykor két embert öszvérháton, hogy tereljenek be egy-két tinót. Darabjáért (ha elérik a 450 kg körüli súlyt) az indus vagy a zsidó kupéétól kb. 1200 korona összeget kap. A nyolc-tízezer darab szarvasmarhát -számláló gulyával rendelkező állattenyésztők az utóbbi időben politikai okokból 30—50 koronát fizetnek az őrzőknek havonként. Akit a külső körülmények erre nem kényszerítenek, nem fizet semmit. Ha valamelyik busman asszony megtetszik a patronnak, egyszerűen magához veszi, a férjét meg elzavarja. Diitmaii asszony üreges csontból készített „pipával“. A busmanok szenvedélyes dohányosok. Egyszer egy felakasztott busman holttestét találták az egyik fán. A gazda megharagudott a szerencsétlenre és leszámolt vele. Az esettel a törzsi bíróság, a „kotlo“ foglalkozott. Az egyik tanú azt vallotta, hogy a busmant a gazda hétfőn akasztotta fel, a másik, hogy pénteken. Más tanúk azt mondták, hogy a busmanon ing volt, mások, hogy csak ágyékkötő volt rajta. A gazdát, a gyilkost „a tanúvallomások elentmondásossága“ miatt felmentették. A busman családok ki vannak szolgáltatva a patron kénye-kedvéneik. A busmanok maguk is a gazda tulajdonának tartják magukat. A szökevényeket elfogják és megkorbácsolják. Megkérdeztem egy bantutól Uhuiéban, megengedné-e', hogy fia busman nőt vegyen feleségül. Csodálkozva nézett rám és azt mondta: „Nemi“ Amikor észrevette, hogy mulatok rajta, amiért faji megkülönböztetést tesz egy független néger államban, helyesbítette magát: „Igen, megengedném, ba a busman nőstény Oxfordban szerzett doktori diplomát tudna felmutatni!“ Lobatsiba, az ország egyetlen vágőhídjára évente - nyolcezer darab szarvasmarhát hajtanak be a Kalaliári-sivatagból. A távolság 650 ki'ométer. Mintegy húsz „szelíd“ busman hajtja néhány hétig az egyenként háromszáz darab állatot számláló csordákat kelet felé. Kedvező esztendőkben az állatok megtartják a súlyukat, száraz években 100 kilogrammot Is veszítenek a súlyukból. Az utóbbi években a farmárok kerülik ezt a kockázatot. Tehergépkocsikon szállítják az állatokat a vágóhídra. Két nap alatt megteszik az úttalan utat a sivatagban. Ezzel számos busman elvesztette a kenyerét. Másoknak a megélhetése azzal szűnt meg, hogy a farmerek bekerítették a legelőket. A gazdák egyszerűen elbocsátották a feleslegessé vált busmanokat, mert más munkára alkalmatlanok. A világ közvéleményének meg kellene tudnia, hogy nemcsak a fehéreknek voltak valaha fekete rabszolgáik, de hogy még ma Is vannak rabszolgáik a feketéknek Afrikában. Botswana kormánya tud erről, politikai okokból azonban semmit sem tesz ellene. A bantuk sohasem értenék meg, hogy kormányuk a „polocholóknak“, a „vadon élő állatoknak“ segít, még mielőtt gondoskodna iskolákról, orvosi segítségről és elegendő mennyiségű vízről a bantuk számára. Beszélgettem az új, független állam minisztereivel, s kiderült, hogy ebben a tekintetben seA marhatolvajokat a bantuk könyörtelenül lelövik vagy Átadják a rendőrségnek. A segélyszervezet egy tagja kukoricalisztet oszt a busmanoknak. Ez a segítség csak átmenetileg csökkenti a busmanok nyomorát. gítséget csak az európaiaktól lehet várni. Reméljük, hogy hamarosan megindul a segélyakció a busmanok éhségének, betegségeinek csökkentésére. Hogy kezdetét veszi az iskolai oktatás. Hogy valóban védett lesz a busman rezerváció. De mindenekelőtt, hogy a busmanokat olyan praktikus tevékenységre szoktatják, amihez adottságokkal rendelkeznek, elsősorban állattenyésztéshez. Hogy saját megélhetésüket biztosítani tudó szabad lakói lesznek földjüknek. WOLF VON BILLA
