A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1969-07-20 / 29. szám
Naponta öt-hat órát elfoglaltak az orvosi megfigyelések. Borisz Uliblsev a „veloergométeren“. 366 Nincs messze az Idő, amikor a bolygóközi űrhajó elindul a kozmosz távoli „tájaira“. Az utazás hónapokig, fog tartani. Ezért idejében meg kell tudni, hogyan fog viselkedni az ember a Földnek ezen a miniatűr szigetén a bolygóközi tér végtelen óceánjában. Képes lesz-e egyáltalán élni az űrhajó néhány tagú személyzet® ilyen hosszú ideig a műszerekkel teli s a veszélyeiket rejtő külvilágtól csak egy vékony fémlemszfallal elválasztott kabinban? Ezekre a kérdésekre kívántak választ adni szovjet tudósok egy kísérlettel, amellyel utánozták a bolygóközi űrhajó hosszan tartó útja során mutatkozó viszonyokat. Három kutató -— German Manovcev 31 éves orvos, a csoport vezetője, Andrej Bozsko 28 éves biológus és Borisz Uliblsev technikus, aki a műszereik működésére ügyelt fel — egy évig éltek egy, a külvilágtól hermetikusan elzárt kabinban. 1967. november 5-én bezárták mögöttük és kívülről lepecsételték a kabin masszív ajtaját. A kabin egy mindössze 12 négyzetméter alapterületű „doboz“ volt Ennek Is felét elfoglalta három deszkapriccs, egymás fölött elhelyezett „emeletes" ágy, hajókonyha, egy hűtőszekrény, WC és zuhanyozó fülke, orvosi pult, tréningkerékpár, valamint különböző tudományos műszerek és berendezések. A kabin falába beépített három gyenge fényű lámpa önműködően ki- és bekapcsolódott. A külvilágban lejátszódó eseményekről a kutatók rádión keresztül értesültök. A kapcsolatot ők maguk telefonon keresztül tartották a külvilággal. A kérdés az volt, meddig bírja ki az ember ilyen elszigeteltségben? A kutatók előtt nemcsak pszichológiai, de fiziológiai problémák is álltak. A legszerényebb számítások szerint is az embernek 24 óránként kb. 700 gramm ételre, 2,5 liter ívó vízre és higiéniai célokra további 5,5 liter vízre van, szüksége. Három asztronautának tehát egyéves utazás folyamán ennek ezerszeresére lenne szüksége — ami kb. 11 tonna a csomagolóeszközök súlyával együtt, nem számítva az űrhajónak, a berendezésnek és maguknak az utasoknak a súlyát. Minden felesleges súlytöbblet lényeges üzemanyag-többletet igényel, márpedig a rakéta-üzemanyag csak korlátozbtt mennyiségben éli rendelkezésre. Januárban a kabinhoz ilvegházat csatoltak, ahol German Manovcev az orvost feljegyzések elaz „asztronauták" vitaminszükségletüket Jede- lenőrzése közben, ző zöldség- és főzelékféléket termesztettek. m p ta k té a/v Az egyetlen megoldás a távozó anyagok újbóli felhasználása — a víz és a levegő regenerálása, a metabolizmus által megváltozott eredeti összetételük visszaállítása. E regenerációnak a menetét kellett kipróbálnlok a hermetikusan elzárt kabin lakóinak. A szervezet által kiválasztott valamennyi folyékony anyagot — a kilélegzett párát és a verejtéket is — különleges berendezéseik fogták fel és gondosan megtisztították, majd ellátták a szükséges sókkal és ily módon ivóvízzé alakították. A mosdó- és mosogatóvíz, valamint az egyéb higiéniai szükségletek céljaira szolgáló víz szintén tisztított tonnában került vlszsza a fogyasztókhoz. A szilárd ürüléket eltávolították a kamráiból. A kilélegzett levegőt szintén különleges berendezés tisztította meg a káros anyagoktól. Ilyen körülmények között folyt le a novemberbem kezdődött kísérlet első szakasza. A második szakasz 1988. január 22Jén kezdődött, amikor a kamrához egy üvegházat csatoltak, ahol az asztronauták mesterséges napsugárzás mellett zöldség- és főzelékféléket termesztettek, hogy fedezhessék vitaminszükségletüket. Az üvegháznak azonban ennél sokkal nagyobb jelentősége volt az „asztronauták“ számára: segített nekik, hogy legyőzzék az első hőnapok nehézségeit. Nemcsak hogy néhány köbméterrel nagyobb lett az életterük, de az élő zöld növényzet és a tudat, hogy ennek növekedése tőlük függ, pszichikai doppingként, serkentőiként hatott rájuk. Május 5-én kezdődött a kísérlet utolsó fázisa. A kamrához új regeneráló berendezést csatoltak, amely sokkal tökéletesebben elvégezte a metabolizmus folyamán kiválasztott folyékony és légnemű anyagok átalakítását. Most már megvalósult az edénymosogatáshoz és a higiéniai szükségletekhez használt víz gyakorlatilag teljes körforgása. A napirend a kabinban meglehetősen egyhangú volt. Reggel 7-kor ébresztő, tisztálkodás, jegyzetek a környezetről (ezeket a feljegyzéseiket naponta hétszer végezték). A nap közepei táján pihenés, utána takarítás, munka az üvegházban, orvosi megfigyelések és kísérleti feladatok teljesítése, 22 órától 22 őrá 45 percig szabadidő, utána ismét orvosi megfigyelések s végül éjféltől alvás. A kísérlet befejezte után mindhárom résztvevője megegyezett abban, hogy együttlétük legnagyobb akadálya az ún. „pszichikai összeférhetetlenség“ volt. „Nem volt könnyű elviselni az első napokat. A dolgoknak megváltozott az értékei, nagyobb jelentőségre tettek szert olyan apróságok, amik a normális életben senkinek sem tűnnek fel, és megfordítva. Kezdetben sokat veszekedtünk, de hamar rájöttünk, hogy a szavak ilyen feltétetek között csak feleslegesen Ingerelnek. Néha teljesen elég volt egy tekintet váilasz helyett. Idővel sajnálat és düh fogott el minket saját magunk és társaink iránt. De mindezek a nehézségek idővel megszűntek.“ Nem hiányoztak azonban a fiziológiai nehézségek sem. „Noha a felvett élelem teljesen pótolta szervezetünk energiaveszteségéi, kezdetben állandóan kínzó éhséget éreztünk. Gyakran kívántunk közönséges kenyeret vagy burgonyát. Szublimált élelmiszereket fogyasztottunk, ezeket különleges eljárással vákuumban szárították ki. Az Ilyen étel megtartja maximális kalória értékét, minimális súly mellett, azonkívül sokáig nem romlik. Egyes ilyen szublimátumcik tabletta formájában készülnek, de ízük ugyanolyan, mint a vallód! ételeké. Kezdetben pszichikai nehézséget okozott az a tudat la, hogy az ivóvíz tulajdonképpen nem imás, mint tisztított vizelet és lecsapódott légpára. De ehhez hamar hozzászoktunk. Végül akárcsak az étel, ízre, összetételre és illatra a víz sem különbözött a közönségestől. Egész éven át ment az élet a maga útján a kamra falai mögött. Elzárva a világtól, de teljes biztonságban. Semmi rossz sem fenyegette őket. Szükség esetén elég lett volna, ha felemelik a telefonkagylót — s a kamra ajtaja kinyílik. Igazi űrutazásnál az asztronautáknak már nsim lesz meg ez a lehetősége. Csak saját magukra és műszereikre támaszkodhatnak majd. Bárcsak minden űrutazás úgy sikerülne, mint ez a „földi imitáció“. Szöveg és képek: SZPUTNYIK 19
