A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1969-12-28 / 51-52. szám
Ilyen öl abhex hasonló klipekkel illusztrálta cikkeit Plchard locke a New York-i Sünben. nyék őse. S elhihetik, hogy ezek a könyvek sokkal érdekesebbek voltak, mint a mai űrhajósok színes 8 a valóságnak megtelelő beszámolói. Hogy csak néhány példát említsek: Domingo Gonzalest, Francis Godwin „Ember a Holdon“ című regényének hősét huszonöt óriási hattyú vitte fel a Holdra, ahol 28 láb magas emberekkel találkozott. Vagy például, a francia Cyrano de Bergerac, az Ismert párbajhös és szatirikus, csillagszórókkal hajtott kocsin jutott fel a Hűldra, ahol tüstént börtönbe Is vetették, mivel csökönyösen azt állította, hogy a Földön emberek élnek. Ám a holdkutatás hosszú történetében semmi sem villanyozta és bosszantotta fel az amerikaiakat és európaiakat úgy, mint az a híres, állítólag tudományos alapokon nyugvó cikksorozat, amely 1835 augusztusában jelent meg a New York-i Sun című folyóirat hasábjain. Sir John Herschel, a Jogtudományok doktora, a Királyi Tudós Társaság tagja stb., stb. a Jóreménység fokán korszakalkotó felfedezést tett a holdkutatós terén — röpítette világgá a szenzációs hírt a szóban forgó folyóirat, A cikk szerzője szerint az általa szerkesztett óriási távcső segítségével 18 hüvelyk nagyságú tárgyakat Is fel lehet ismerni a Hold felületén. A Sun arról Igyekezett meggyőzni olvasóit, hogy a cikksorozatot az Edinburghban megjelenő Journal of Science című tudományos folyóiratból vette öt. Az emberek tömege nap, mint nap kíváncsian várta a Sun légfrissebb kladősőt, s közben sejtelmük sem volt róla, hogy a hivatkozott edinburghi folyóirat egyáltalán nem létezik. Arról sem volt tudomásuk, hogy a cikksorozatot nem John Herschel tudós, hanem a Sun egyik szerkesztője, Richard Adams Locke Irta. Könnyen megérthetjük az újsáolvasók hiszékenységét, ha figyelembe vesszük azt a körülményt, hogy az Írásnak valóban tudományos színezete volt, mivel szerzője képesítését a cembrldge-l egyetemen szerezte s Így kitűnően Ismerte az akkori holdkutatással kapcsolatos valamennyi tudományos elméletet. A cikk szerzőjének állítása szerint Herschel csillagász a Jóreményság fokán egy olyan hatalmas távcsövet állított fel, melynek súlya 14 820 font, lencséjének átmérője pedig 24 láb volt. Ezzel a csodatávcsővel állítólag negyvenkétezerszeres nagyítást is el lehetett érni. A cikkben szereplő adatok oly részletesek és „tudományosan megalapozottak“ voltak, hogy a Holdról szóló koholmányokat a New York-l olvasók az utolsó betűig elhltték. A 'Sun gőzsajtója éjjel-nappal üzemben volt, hogy kielégíthesse a szenzációra éhes olvasók végletekig felcsigázott érdeklődését. A Hold felszínének Ismertetése kétségkívül nagyon érdekes volt. Többek között az olvasók megtudhattak belőle, hogy a Holdon felmérhetetlen mennyiségű a kincs — a blborszlnű hegyek mei.odéke telis-tele van szlnarannyal, az óriási katedrállsok fala szabályos háromszögűre csiszolt zafírból épült. Hasonlóan érdekes volt a holdlakók külsejének leírása is. Sir John szerint ezek az emberek körülbelül négy láb magasak lehettek, arcuk kivételével egész tustűket rövid, rézszlnű szőrzet borította, hátukon pedig vékony hártyaszerű anyagból levő szárnyak fityegtek. A csillagásznak az volt a velük kapcsolatos benyomása, hogy az orangutánoknál valamivel tökéletesebbek, mivel arckifejezésük intelligensebb. Vége a mesének .. . Szerencsére ma már ismerjük, a tv-készülókek képernyőjén a saját szemünkkel láttuk, milyen a Hold felszíne a valóságban. Am ennek ellenére valóban meg vagyunk győződve róla, hogy a Holdnak nincs semmi hatása a Földünkön levő élő szervezetekre? Hogyan is áll a dolog azokkal a Suez környéki tengeri sünökkel, amelyek ikráikat csupán holdtöltekor képesek lerakni? És ml a helyzet azzal a furcsa hallal, amely csak a holdciklus befelezése utáni három egymást követő napon jelenik meg a kaliforniai partok mentén? Miért rakja petéit a Samoa szigetcsoporton élő paloo féreg pontosan a novemberi holdtölte utáni hőt utolsó napjának hajnalán és soha, de soha máskor? Erre csupán egy válasz lehetséges: bizonyára nem Ismeri még az Apolloprogramot, mely egyszeriben szétoszlatja a Holddal kapcsolatos valamennyi Illúziót. Ám az Is nagyon valószínű, hogy a jó öreg Hold tartogat még számunka, földi halandók szamára néhány hátborzongató meglepetés' Kevesen tudják ugyanis, hogy valaha a Hold bolygónkat ötóránként kerülte meg, és a Földtől való távolsága csupán 15 000 mérföld volt, Hogy attól az Időtől kezdve százévenként öt lábnyl sebességgel távolodik Földünktől. Azzal Is kevesen törődnek közülünk, hogy a Föld forgási sebessége százévenként kétezred másodperccel csökken. Azonban néhány száz évmillió múlva ezek a ma még elhanyagolható Jelenségek katasztrofális következményekkel járhatnak. Végül Is bekövetkezik az az Idő, amikor a földi és a Holdhónap egyforma lesz — hozzávetőleg 47 ipaf naP- A Hold lassacskán egyre közelebb és közelebb kerül hozzánk, mígnem ... Nem, nem kell félnünk — mm ütközik össze a Földdel; legalábbis tudósaink ezt állítják. Csupán milliárd, nyi apró darabra robt'in szét, hogy aztán újból egy afféle keringő kozmikus porgyűrűvé sűrűsödjék, melyben űrhajósaink késői unokői fognak majd „bogarászni“, (LIFE, Amsterdam) hét 45
