A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1969-12-28 / 51-52. szám
Psota Irén, Szirtes Ádám, Horváth Teri és Váradl Hédi. Az 1959-es évadot új helyen, a József, Attila Színházban kezdte Gobbi Hilda, amelynek mai napig is tagfa. A tíz év alatt sok szerepet mondhat magáénak, de a legszebbnek, a legszeretettebbnek, a legmindentmondóbbnak az Anyát tarifa az „Uvegflgurákból". — Sokféle darabban látta önt a közönség: egyszer sírt, másszor nevetett, a vidám feleneteket drámai pillanatok váltották fel. A kritika ekkor ts, akkor Is a legellsmerőbb felzöket használta. Mi a titka, hogy mind a két műfajban kimagaslót tud nyújtani? — Ami a legfontosabb: nem vonok határt a műfajok között, részemről ez ismeretlen. Egy színésznek mindent tudnia kell, amit ez a pálya igényel. Csupán a játékban érzek különbséget: például egy kabarénál sokkal inkább érvényre jut a közvetlen, önmagától való, ösztönös hatás, míg a drámánál ezt a spontán jelleget nem érezni• — Volt valaha példaképe? Sőt, most is van. Mindenki, aki tehetséges, példaképem. — Milyennek látja a színház életét most és a felszabadulás előtt? — Az államosítás után pozitív jellegnek könyvelhető el, hogy biztosltottabb a színész élete, az együttesek nem küzdenek olyan nehézségekkel, mint a háború előtt. Viszont az éremnek van egy másik oldala is, amit negatív vonásként kell tudomásul venni a régivel szemben: a maiakban kevesebb a lelkesedés, a szorongás és több a httnélkültség, nem tudnak a középszerűségből kitörni. — Napjainkban a színházak megpróbálnak lépést tartant a technika rohamos fejlődésével, ön hogyan látja ezt a törekvést, mindent megoldanak a modernkedéssel? — Korántsem. Minden darabnak megvan a saját korrajza, amely társadalmat, osztályokat, embereket mutat be. Ezek a maguk idejében szintén modernek voltak, mint ahogy azok a művészek is, akik klasszikusként vonultak be a történelembe. Például akt Ttzlánt szereti, ettől függetlenül még Plcassót sem kell elvetnie. Vagy ki mondja azt, hogy nem volt modern Tőkés Anna, vagy nem modern Bessenyei Ferenc — de stílusukban klasszikusak. Mindazok a művészek, akiknek belső énjükből fakad az Indulat, az érzés, és ez őszinte, bármely korban elfogadhatók. De nem lehet öncélúan modernkedni, csak azért, hogy valaki modern legyen. Lélektanilag lehet az, de ne legyen mondvacsinált. Ne csak a formára törekedjünk, a lényeget is fogjuk megI Sokan a technika fejlődésével akarják nivellálni a művészetet. Az atomkornak már nem elég kifejező eszköze a színház, ezért keresik az tdegkorbácsoló, borzongtató műfajokat, a krimit, a sztriptízt, a horrort, a Sct-Flt, míg egyszeresük megcsömörlik a néző, s jöhet újból Az ember tragédiája. — ön mit kíván az új esztendőtől? — Hitet, jó termést és valahol békét. Hitet az embereknek, mert akt nem hisz az eszméiben, a munkájában, az csak vergődik. Jó termést azért, mert saját tapasztalatból tudom, mit jelent, amikor a saját kezem által elvetett magból kinő egy zöld szár, majd megjelenik rajta egy ptros bogyó, a pici paradicsom — a munkám gyümölcse, melynek érzem az ízét. Valahol békét az embereknekI — ez a harmadik kívánságom. Szűnjék meg az erőszak, legyen bár igazságos vagy igazságtalan, de béke legyen a világon, mert mi, embere^, élni akarunk! BIRICZ TIBOR Hol vannak már axok az Idák, amikor a legnagyobb kalter törzs, a zulu rettegésben tartotta Afrikának úgyszólván egész déli részét. A tigris- vagy oroszlénbőr ruhát visel« zuluk vandál módon mindent elpusztítottak, ami ax útjukba került, A környező törzsek tagjai, ha meghallották félelmetes harci éneküket, fejvesztetten menekültek előlük. Manapság azonban a zuluk mér egészen mások — a kíméletlen gyarmati elnyomás következtében „megszelídültek", jámbor afrikai törzzsé váltak, csupán primitív kultúrájuknak néhány elemét tartották mog. Ezt használta ki a kiváló üzleti szellemmel rendelkező Mr. W. Both, aki a pompás ritmusérzékkel rendelkező zulukból „Zulu Cavalcade" néven egy harminchét tagú tánocsoportot szervezett. Az Ismét párduc- és ornszIánbOrbe bújtatott, strucctellal és kttlöuböaő egzotikus fltyegőkkel ákesttott zuluk azonban már nem veszélyeztetik a környék lakosságát; ellenkezőleg, frenetikus hatású show műsorukkal a közelmúltban ámulatba ejtették a johannesburgi Wanderers stadion szenzáclúra éhes közönségét. Sajnos, az afrikai fehér és fekete lakosak elkülönítésére irányuló ún. apartheid politika következményeképpen, műsorukat a helyi városi tanács betiltotta. E minősíthetetlen eljárás ellenére Mr. Both nem eresztette szélnek tánccsoportját. Ügy véli, hogy a vén Eurúpában nagyobb megértésre talál, a ezért a „Zulu üaválcade"-dal európai turnéra Inául. Előzetes tervei szerint Franciaországban, Olaszországban és az NSZK- ban kíván hamisítatlan dél-afrtkal hangulatot teremteni a már már unalmassá váló tv-shuwktól megcsümürlütt publikum számára. (Felvételek: Camera Press, London) Csongor és Tüiule — Mirigy
