A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)

1969-07-06 / 27. szám

volt abban, hogy a folklórra helyezte a hangsúlyt, s a bemutató közönsé­ge sok-sok tapssal köszönte meg az együttes vezetőinek és az egész kol­lektívának a jól sikerült produkciót: a szándékot és a művészi kivitele­zést. (Itt jegyezzük meg, hogy az Ifjú Szivek augusztusban vidéki turnéra Indul, számos kisvárost és nagyobb községet felkeres Dél-Szlováktában, s nagyon melegen ajánljuk valamennyi olvasónk figyelmébe az együttes gazdag, változatos, szórakoztató műsorát.) Az egész estét .betöltő program egészében és részeiben is Impozáns. Kórus- és táncszámok váltják egymást, s a színpadon felelevenedik előt­tünk az a világ, amelyben elődeink éltek, örültek, bánkódtak, ünnepeltek, örvendetes, hogy ez a félhívatásos együttes, amelynek anyagi, gyűj­tési és egyéb gondjairól később még szólunk, képes volt az Idei bemuta­tóra flgyelemreméltóan felfrissíteni műsorát: a tánckar négy új számot mutatott be,; ezek: Tibor Andraéovan—Kvocsák József Karácsonyi játé­kok, Németh István—Takács András Bodrogközi konyhatánc, Tibor Andraäovan—Kvocsék József Te vagy a legény... és Németh István— Kvocsák József Lucajérás. GömörI, Bodrogközt, toroavidőkl szokások ün­nepi hangulat, Jókodv, derű, mókák elevenednek fel a szemünk előtt, ol­dódnak fel a táncokban, amelyek egytől egyig jellegzetesek, népi szo­kásokra, játékokra alapozottak, s Inkább csak szépséghibának tűnik néhol a terjedelmesség, a poénnak a vártnál később jelentkezése... Más kérdés és probléma Is, a népi játékokat, táncokat kísérő zene. Azoknál a táncoknál (Lucajárás, Bodrogközi konyhatánc), amelyeknek Németh István szerezte a zenéjét, ott tánc és zene egymást erősítőn te­remt megnyugtató atmoszférát, szinte hibátlan az összhang, zenének és tanénak egyformán jelentkezik a magyaros népi jellege. Nem mondható ez el Tibor AndraSovan zenéjéről. Ennek pedig a koreográfia vallja kárát. A Karácsonyi játékok és a kurucok életéből vett kép, a Te vagy a legény című tánckompozlcló Is alig ad vissza valamit az Igazi magyar folklór atmoszférájából. Ez főként a kísérő zene rovására Írható, hiányoztak az Igazán magyaros motívumok, más a ritmusuk a kesergő énekeknek s más a verbunkosoknak. Jó lenne, ha hazai magyar zeneszerzőink segítségére sietnének az együttesnek. Sokan hiányoltuk, hogy nem szerepelt a mű­sorban Szíj jártó Jenő neve. A szólótáncosok egytől egyik tehetségesek, ügyesek, rátermettek. Ez azért is örvendetes, mert az egy Kordos Hanát kivéve mind újak. Felej­tetni tudták a már régebben befutott neveket. Tóth János, Kordos Hana, is üdítően hatottak. Éppen ezért is hiányoltuk annyira a szólótáncokat, mert hiszen a Te vagy a legény ... c. kompozícióban a szólótáncosok közül ketten—hárman valósággal remekeltek. Tizenkét új táncos mu­tatkozott be az új műsorban, s egyik sem okozott csalódást, a táncok mind elérték azt a bizonyos szintet, amelyet egy félhlvatásos együttes tánckarától Joggal elvárhatunk. Egyébként a táncszámok között válto­zatlanul kiemelkedő Baross Gábor—Gyapjas István Pásztortánca és Mőzsi Gyula—Kvocsák József Gyentyóstőnca, bér ez utóbbi Is terjedelmes kissé, a kevesebb többet nyújtott és hatásosabb Is lett volna. A premier legnagyobb meglepetése volt, hogy az előző évek bemu­tatóihoz viszonyítva ezen az estén a vártnál sokkal többet nyújtott az énekkar, Kuckó József karnagy vezetésével. Mind a négy Kodály-kórus szép, valósággal élményszámba menő, Rajter Lajos Katonadalokja úgy­szintén, amelyet az együttes férfikara szinte kifogástalanul adott elő. Az énekkar erőssége főképp a kitűnő hangállomány, s a szépen össze­csendülő szólamok, Kodály Esti dalát remekbeszabott együttes tolmá­csolta. Ha értékeljük a produkciókat, mindenképpen az énekkar javára billen a mérleg, gondosan megválogatott számok, Igényes művészt ki­vitelezés jellemzik a karnagy ás a kórus munkáját, a népi jelleget Idéző Igazán kívánt atmoszférát ők varázsolták a színpadra, bár Itt meg kell jegyeznünk, hogy a dalok Igényesebbek Is lehettek volna. A közönségnek tetszettek a dalok, de az együttesnek nevelnie Is kell nézőit. Az ének­kar szerepléseinél Igen jó volt az összbenyomás, csak Így tovább, ezt kívánhatjuk karnagynak és kórusnak. Ha Kuckó Gábor József nem lesz elnéző bizonyos esetekben, akkor ez az énekkar további nagy feladatok megoldására lesz népesI Itt kell még szólni a Karaba Gyula karnagy vezette zenekar munká­járól. Nos, sok jót nem mondhatunk róla, összeszokottságot nem mu­tattak, de nem Is mutathattak, hiszen az Ifjú Szivek legnagyobb gondja­­baja éppen a zenekar, nincs elég jelentkező, tehát nehéz válogatni, s a jelentkezők sem a legrótermefebbek, ez a premieren ki is derült. Hivatásos zenekar létrehozása lehetne az egyedüli megoldás, de ehhez pénz kell, s anyagiak tekintetében nem áll Jól az együttes. Az Igényes, szép, tematikailag egységes bemutató után sokan kifogásolták, hogy a kosztümök nem elég korhűek ... Itt persze Vlczay Pál Igazgató és az együttes vezetői joggal hivatkozhatnak arra: kevés a pénzügyi keret, csak addig nyújtózkodhatunk, amíg a takarónk ér. Ennél a pontnál el Is érkeztünk az együttes legfőbb gondjához, amely megoldása nélkül nincs lehetőség merészebb kibontakozásra. Oda kell hatni, hogy az együttesnek ne legyenek anyagi gondjai. Évek óta ért­hetetlenül és ok nélkül mondunk le a sokkal költségesebb hivatásos népművészeti együttesről, tehát joggal elvárhatjuk, hogy a félhlvatásos Ifjú Szivek megfelelő, a munkáját, fejlődését segítő költségvetési keret­tel rendelkezzék. (Emellett szól az árdrágulás Isi) Probléma a hovatartozásuk Is. További probléma az együttes hova­tartozásának, „gazdájának“ kérdése. Véleményem szerint az egyetlen megoldás: az Ifjú Sziveknek a Csemadok Központi Bizottságához kell tartoznia. Programjában igen nagy súlyt helyez a folklórra, a néprajzi gyűjtésre s a felgyűjtőtt anyag feldolgozására. Ez utóbbi lenne a hiva­tásos együttes feladata. A Csemadok Központi Bizottságának tehát ha­tározott lépéseket kell tennie egy hivatásos népi együttes létrehozására. A legkézenfekvőbb megoldás tehát az, ha átveszi a művészi munka te­rén nagy tapasztalatokkal rendelkező Ifjú Szíveket s ezt szervezi át hivatásos együttessé. Az Ifjú Szivek Így megfelelő környezetben és tá­mogatással — még hangsúlyozottabban fordíthatja figyelmét valósá­gunkra s folytatja azt a nemes, számunkra felbecsülhetetlen jelentőségű munkát, amelyet már megkezdett, amelyből idei bemutatóján ízelítőt adott. A siker nem maradt el, s meggyőződésűnk, hogy vidéki kőrútján olyan lelkes közönség fogadja mindenütt az Ifjú Szíveket, amilyet idei bemutatója után megérdemel. MACS JÓZSEF Lucajárás Az együttes nőt kara Tánckép a kurucok életéből Prandl Sándor felvételei

Next

/
Thumbnails
Contents