A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)

1969-12-28 / 51-52. szám

majd néhány probléma a csehszlovákiai ma­gyarság kulturális életében. Az ország politikai arculatában és társadal­mi mozgásában nagy szerepe van a szakszerve­zetnek és az ifjúsági szövetségnek. Most már csak az a lényeg, hogy sikerüljön helyreállítani a múltban szótbomlasztott szakszervezet és if­júsági szövetség egységét. Evek oiyjmán már többször volt szükség kisebb vagy nagyobb problémák megoldásánál e nép egységáré. Ma kétszeresen szükség len­ne hazánk minden polgára kezdeményezésére, ötletére, szellemi értékére, tlzlkai erejére és különösen jó munkájára, a mindenki által bí­rált. kifogásolt gazdasági élet. közellátás és munkafegyelem területén uralkodó káosz le­küzdésére. Aki hónapokat var szénre, napokat talpal egy kiló szögért, vagy krumpliért, aki órákat várakozik egy pelenkáért, aki késik munkahelyéről, mert nem jár az autóbusz vagy a vonat, aki nem móri megjavtttatni a víz­csapot, televíziót, autót, mert retteg az Összeg­től, amit elkéinek érte, az mind, mind érzi, tudja, hol szorít a cipő. Tudja pártunk Is és kormányunk is. Ezért fordult felhívással az ország népéhez, hogy a felszabadulás 25. év­fordulójának tiszteletére ki-ki saját munkájával küszöbölje ki a hiányosságokat, javítsa az or­szág gazdasági holyzeiéi. Mily szép lenne, ha minden munkakollektlvában, minden család­ban születne egy kis felaiánlas melyet hozzá­­tennénk e felhíváshoz és közös erővel fokoz­nánk a termelést, emelnénk az életszínvonalat. A karácsony és évvége nemcsak magunkba­­kzáhás. hanem kitekintés Is a körülöttünk levő világba. A boldog megnyugvás és pihenés kö­zepette Is ott kavarognak a karácsony hangú latéban a világ klsebb-nagyobb eseményei. A vietnami háború, a Banja Luka-t földrengés, i nagy vllúgpolttlkus, de Gaulle bukása, rhnyu­­tjfttnémet választások kimenetele, a oAl-amerl­­iv*i lázongások, az olasz munkdssztrájkok, a/ Indiai árvíz, a kínai atomrobbantás, a* e* évi hófúvások stb Eme érdekes, very szöjnorú események közepette Is az év legnettyobb ese­ménye nz amerikai űrpilóták Holdra szállása, « szovjet Szputnylkok társrepülésa. víz. amikor a karácsonyfa árnyékából fej tekintünk a hold világos égre, már tudjuk, hogy nem a szervimet, rettegést, betegséget, bajo­kat és háborút okozó éggömb süt u fejünk Je­lfelt, hanem az ember által meghódított, ki­hűlt bolygó A Holdra szállás az embert ész és teennika legszenzációsabb vívmánya, melyhez hasonló csak u tizenötödik században a ten­gerek meghódítás», m tjd a Föld körülhajó­zása, vagy később a déli é»' az északi sarkvidék felfedezés volt. Am a Holdra szállás ellenére Is az ember a Föld iakóju ma­­rud s eme szenzáció mellett 1» azt latolgatja magában, vajon a Holdra szállás az emberi szolidaritáshoz vezet-e. Hozzásegíti-'.? a tech­nika eme vívmánya az emberiséget a bizony­talanság, a nyomor és nacionalizmus leküzdé söliez? V, 14 Szorongatott érzéssel vesszük tudomásul, hogy eme vágyát még íátyol fedi az emberi­ségnek. Hisz az amerikai nemzet, mely az emberi géniusz magaslatán elért a Holdra, bar­bár módon tör a vietnami, nép életére. A lech inka vívmányait vérontásra, emberölésre hasz nálja fel. A Közel-Keletnu, Afrikában gyilkos fegyverek néznek egymással íerkasszemet, tankok, repülök párharca tartja háborús féle­lemben a békét óhajtó embert. Hazánk népét nz a biztató erő emelt ma­gasabb, humánusabb érzésre, hogy ml abban a társadalmi rendszerben élünk, mely a világ haladó népével békét és baráti együttélést óhajt. Erről győz meg a szocialista tábor Igye­kezete, ez atomfegyverek ellenőrzésére, az eu­rópai biztonságra tett javaslata, de elsősorban a szocialista és munkáspártok képviselőinek ezévi moszkvai tanácskozása. Ez a tanácskozás a hatvanas óvek legfontosabb politikai esemé­nyei közé tartozik, mely újból megmutatta a kommunisták növekvő szerepét és felelőssé­gét a jelenlegi világban. Dokumentumaik elvi jelentőségűek a kommunista vllágmozgalom to­vábbi fejlődésének, a szocialista világrendszer­nek, a tőkés országok munkásosztálya harcá­nak, a nemzeti felszabadító mozgalomnak, a bókét óhajtó emberiségnek szempontjából. A szocialista vllágegységnek, a proletár nem­zetköziségnek, a kommunizmus vllágmozgntö eszméjének köszönhető, hogy békében és biza­lommal zárjuk az évet. Eme hitben és eszméktől áthatva lépünk az 1970-es esztendőbe. Tegyük szebbé egymás megbecsülésével, jó munkával, békés együtt­éléssel ez elkövetkezendő 1970-es évet. MAJOR ÁGOSTON P. Havmn H), F. Petrík )2) felvitelei Illyés Gyula: Hegyre, hóban Lncs-pocsus ette, tocsogó, talp;*! áztató. Hullongva fehér esek, de lenn Rsunya esetek a hő. Tündérfátyol, míg leng, de lenn földmosó rongytinrab. Lábam ránt Is, ég függönye, s gyúr belőled samt. Mit bánom! Hegynek törtetek, dohogva; dn - nini! egyszeresük lenn a talaj ts elkezd fehérleni. A lepedők (a Ir.begök fői n az áj kötelén] azon szüzén, tündérlen terülnek le elém. Szomlaíumftst, szemem előtt kúp szőnyegei az út; szemlátomást, szemem előtt lesz, gyönyörű a rút. Két uldalt is fehér, csak a hentok aztán nz egész l'liput alpese. üli dalszőnyegen megyek: vékony még, telpemet nem állja még, léptem nyomán még sötét lyuk marad. De még egy méter s hirtelen megblrl És hirtelen egész lényemet könnyűnek, tzárnyasnek érezem. Tisztábbnak! Milyen súlytalan mindent Ámuldozom a változáson, — majd az én átváltozásomon. Hát ennyi kell csak, Ily kevés, hogy jókedvű legyek? Mert az vagyok! Mert már vígén talpalom a hegyet. Hogy is volt? Hisz egy perce sincs, hogy elhagytam a bút, mintha átléptem volna egy varázstevő keput. Nincs még tán tíz méterre sem mögöttem a határ, hol baj s gond elmaradt... Miért? Mert elmaradt a sár? Azért) Ne ssigyelld! Csak azértl Ittam az örömöt, hogy ennyi esek az átmenet a rossz s a Jő között. A csúf s a szép, a gyász s derű, az ó ás új között. Be fő — szívem ezt Itta -- hogy ily kicsi a küszöb t a bizalom, a fény felé, mindenbon fölfelé — Be ló, hogy a legegyszerűbb lépés a — kezdetéi S be jó, hogy egy kis hóval is így tudsz még hatni rám, szenvedtető-nevettetu jó természet-anyám!

Next

/
Thumbnails
Contents