A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1969-12-07 / 49. szám
K°Ö°N°Y °VoEoSoPoO°LóC Egyirányú híd Hazai költészetünk Iránti érdeklődéssel veszem kezembe Tóth Elemér Kérgek című legújabb verseskötetét. Vajon mit mutat a költői fejlődés irányvonala? Túllépett-e első két kötetén a szerző? Mennyit kanyarított a valóságból, mit tesz a verskedvelők asztalára? Ilyen és ehhez hasonló kérdések foglalkoztatnak. Tóth Elemér — ezt már a lapozgatás alkalmával szerzett első, tehát felületes benyomás is elárulja — érdekes lírai alkat. Bizonyos szempontból egyedülálló, de markáns képviselője a jő értelemben vett népi irányzatnak. Sok versére jellező a népi hangvétel, a népdalos, még inkább népballadai hangszerelés; mind ritmikai szempontból (a magyaros versformák használata), mind a többi versalkotő elem szempontjából is. Pl. a székely népballadák szó- és sorismétlései: Szél sikoltoz, cinydm síró hangja? Megkötözve mind a két kezem már. Szél sikoltoz, anyám síró hangig? (Kérgek II.) Nem jön már értem senki Senki sem /ön már értem (A fekete madár napjai) Főleg a szóismétlések utóbbi válfaja gwikori költészetében. A szavak felcserélt szórendje az élőbeszéd nyugtalanságát kölcsönözi alkotásainak. Mintha az utcán haladó emberek szófoszlányai ütnék meg egy pillanatra fülünket. Tóth Elemér — a gyakran kimutatható példák ezt támasztják alá — tudatosan igyekszik megmaradni a köznapi nyelvi kifejezés síkján. Verseit nem fogja össze a megszerkesztettség, költészete villanásokból, szófoszlányokból, jelzésekből áll. A tartalom — erre még visszatérünk egyszer — adekvát nyelvi formája, funkcionális kifejezési módja ez nála. Az ilyen módszer azonban (előnyei mellett) a buktatókat is magában hordja: a gyakori, a sokszor hallott nem vált ki bennünk hatást. Főleg a kötet gyengébb verseiben mutatkozik ez a jelenség. A koncentráltság érzelemkeltő hatásának hiányát talán éppen az ilyen, túlságosan szabadjára engedett sorok okozzák: S mintha csak véletlenül — kimondom: Szeretlek S mintha egészen másról lenne szó mondod te: Szerellek (Tavasz) A költői anyag „hideg marad“, nem izzik fel, következésképp nem közvetít az olvasó számára semmit. Legjobb verseiben azonban más a képek anyaga: izzó és éles, mint pl. az „álmában csillagokat sikolt a szoba négy sarkába" képe, vagy éppenséggel lágy, finoman lebegő: s a köd ijedt tehenei a partra úsznak (Plaszticitás) A konkrét lépteit, lassan oldja az idő (Absztrakció) Legsikerültebb alkotásai a népi hangvétel s a modern költészet képeinek érdekes ötvözetei. Elvont képei (az absztrakció törvényeinek megfelelően: megfigyelés — szelektálás — a lényeg kiemelése — absztrahálás) erősen telítettek, érzelmileg töltöttek. Lássunk két jellemző példát: A kés fényes hasát mutogatva kergeti az asszonyt (Absztrakció) A székben felsír az erdő (Vér) Sajnálatos, hogy az ilyen képeknek a negatív párja is jócskán kimutatható. Egy-egy bosszantó képzavar, nyelvi hiba több helyütt is szemet szúr: mert azt a tavat régen elapasztották az éjben félj akadozó könnyek (Hiábavaló út) Könny és tó: egyazon halmazállapotú dolgok. Tehát csak kiegészíthetik, nem semmisítik meg egymást. A könnytől nem elapad, hanem növekszik, felduzzad a tó. Vagy a következő: a madár hátáról a sárga tallér nyilazza a vidéket. Ebben az esetben az alany — tallér és az állítmány. — nyilazza közötti asszociatív kapcsolat hiánya teszi sutává a kifejezést. Nem kerülhetik el figyelmünket a vissza-viszszatérő sorok, képek, szimbólumok sem. „A köd ijedt tehenei a patra úsznak“ képére 66 oldalnyi távolságból rímel az „az ősz útjain ködtehenek legelnek" motívuma. „A konkrét lépteit lassan oldja az idő", mondja az Absztrakcióban, ugyanez 50 oldallal később így módosul: „a jelölhetetlen konkrét léptei a nap tenyerében". Egyhelyütt „tapintható a szomorúság", máshol „tapintható a bánat". Egy alapos, mindenre kiterjedő szóstatisztikai kutatás bizonyára érdekes dolgokat mutatna ki a költői kifejező eszközök használatáról. Az egész köteten nyomon követhető pl. a következő főnevek szimbólumrendszert alkotó használata: madarak, varjak, gólya, vércsék, héják, halak, libák, vadludak, kígyók, galambok. A galamb-motívum (nem ilyen célú, tehát néni megbízható, nem pontos felmérésem ellenére is) hétszer mutatható ki. Ha ezt az adatot elosztjuk a versek számával, akkor kiderül, hogy minden tizedik versben találkozunk vele. Igen gyakori a harang szóval alkotott képek száma is. Az életérzés tolmácsolása felől (szomorkás, fáradt, kiábrándult, elégikus hangulat, akár a távoli harangok homállyal keveredő, halkuló kondulása) ezek a motívumok feltétlenül támogatják a mondanivalót. Más oldalról viszont a kifejezőkészség szegénységi bizonyítványának is tekinthetők. Azonos lelkiállapotok kifejezésére száz és száz lehetőség kínálja magát. Nem elég egyszer, a költőnek minden egyes alkalommal újjá kell teremtenie a világot. Lehet-e kétszer ugyanabba a folyóba lépni? — merül fel bennünk a herakleítoszi kérdés. Lehet-e a bánatot, örömet vagy bármilyen más érzést kétszer ugyanúgy átélni? Nyilvánvalóan nem. Lehet-e ezeket az emóciókat, az időtartamukban, intenzitásukban, részleteikben egymástól eltérő érzelmeket ugyanolyan, tehát változatlan, konstans eszközökkel kifejezni? Nem. A nyelvi sík vizsgálata azt mutatja (s ezt a tartalmi-eszmei, jobb szó híján „mondanivalónak“ nevezett sík elemzése tükrözi), hogy Tóth Elemér szűk látószögből szemléli a világot. Kötetének első és utolsó verse között, a férfikorhoz szóló invokációtól (Fohász a nagy út előtt) „az egy lépésre a férfi" felismerésén át a „korán érkeztem" keserű vallomásáig (Kereszt) egyirányúi hidat épít. Csak a túlpartra lehet átjutni, vissza nem: Nincs már út amelyen visszatérhetnénk önmagunkhoz (Kérgek IV) Milyen világ várja a költőt a túlsó parton? A férfikor nagyobb látóteret biztosít, fokozódik az ismeretek ereje, az elmélyülés, a felelősségérzet. Tóth Elemér nem erről a partról énekel. A költő legtöbb versében az ifjúság, szerelem — család, férfivá érés háromszögében mozog. A háromszög egyik csúcsát (szerelem-család) 21 vers alkotja, s ez csaknem egyharmada a kötetnek. Ha Ozsvald, a falusi idill megteremtője (Tőzsér: A lírai vallomás hogyanja), akkor Tóth Elemér a „családi idill“ költőjének tekinthető. Korábban már egy egész kötetet szentelt ennek a témakörnek (Ketten c. gyűjteMikola Anikó versei Ősz A nap feledékeny vizözöne vonult vissza a tájról termékeny hordaléktalaján gyökeret vernek a nyírfa-esők Lombjukat hullató felhők aló ellobbant fájdalom teríti hamuszín avarát Riadót jelez az alkony vihar-fogadásra sorakoznak a fák hőség-perzselte gerincük megnyúlik a szélben Oj tűzhányó születik a régi elénekelte már minden altatódalát Madarak ösvényein elindulnak az erdők mint parázsló szigetek úsznak az árral észak felé Kémények szomjas torkán felszárad a tajték s a folyók sötét mélyében elcsendesül a félelem Emlékül (A. S.-nakj Tenyerem titkát adhatom csak a láz érinthetetlen áramát a várakozás csendesülő örvényeit az éjszakák maréknyi zsarátnokát Ujjaim titkát adhatom csak vértelen ágak sűrűje mélyén felperzselt fészek hamuját Szemem titkát amely látta lehullani a napot eltűnni szemed áltetsző tengerében szemem titkát amely ismeri szemed rejtekútjait A vénák titkát adom tenyerem felgyújtott szigetét ujjaim nyírfaerdejét szemem napsziuű délutánját fellázadt szemed néma őrizőjét lakatra zárt éjszakák börtönét a tér és idő foglyának feltörhetetlen bilincseit ménye), s most is ezt folytatja. Az elidegenedés, a társadalomból való menekülés (ebben az esetben a családba): kortünet. Tóth maga is érzi a tágabb világkép hiányát: „Ö szoba négyszöge szabta mozdulatok“, mondja A szoba négyszöge c. versében. Lázadása a kisember lázadása, azaz passzivitás. Tiltakozása ennyire redukálódik: és én itt állok körülfolyva szomorúsággal az utcasarkon ahonnan látni ahonnan mindent látni Szégyenkezem (Tiltakozás) S ezen a ponton kapcsolható össze az írásom első részében említett „köznapi nyelv“ a most kimutatott „köznapi emberrel“, annak gondolkodásával, világképével. A kisember emelkedett hőssé ezekben a versekben. Az utcák, állomások, sörözők, stadionok kisembere. Róluk és nekik szól ez a kötet. Megvan tehát a reménye annak, hogy, a Kérgek — hibái ellenére is — biztosítja helyét könyvespolcainkon. ZALABAf ZSIGMOND 14
