A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1969-07-20 / 29. szám
A nyomornegyedekben, a si unióit ban (elbomlanak a családok. A gyerekek nek csak 12 százaléka nem szenvedett károsodást a környezettől. Minden harmadik asszony elvált, vagy elhagyta a (érje. Aki csak tehette, otthon maradt a négy fal között, mert tornádóveszélyt jeleztek New Orleans térségében. Este volt, a súlyos telhök mintha a magasházak tetejét súrolták volna, és olykor zá pórusé paskolta az üres utcák aszfaltját. Emberünk a Canal Street sarkán állt, ahol rendes körülmények között turisták fordulnak be a Bourbon Streetre, hogy a French Quarterben szórakozást, jazzt és lányokat keressenek maguknak, de ma nem jöttek el a turisták. Emberünk öreg volt, életének késő őszén, egy áruház esőtetője alatt állt és földimogyorót árult, három koronáért csomagját. És fekete volt. Elbeszélgettünk vele egy k: csit, csupa Jelentéktelen dologról. Szorosan tartotta mogyorós zacskóit egy tálcán a meg-niegújulö szélrohamoikban, s én megkérdeztem, hogy megy kedvező napokon az üzlet. — Kinek kell ma földimogyoró? •— kérdezett vissza. — Deháí akkor miért áll Itt? kérdeztem. — Valamit csak kell hogy csináljon az ember. — És ebből él? — Élni? — kérdezte Ismét. Mondok önnek valamit, Sir: Én sohasem éltem. Biztosan tudja, hogy gondolom. — Hogy gondolja? — Én még sohasem voltam Igazi férfi, egész életemben. így gondoltam. — Persze nem úgy értem — folytatta aztán. — Házasember vagyok, Öt gyerekem van, családom, unokáim. De ennek ellenére sohasem voltam igazi férfi. Sohasem tehettem azt, amit egy férfinak tennie kell. Semmit sem feleségemért — nagyon jó asszony, Sir. rendes, szorgalmas, takarékos semmit a gyerekeimért, semmit az unokáimért. Sohasem lehettem büszke. És mit ér egy férfi, aki sohasem lehet valamire büszke? Esett, a szél felborított egy szemetesvödröt, amely nagy csöröm pöléssel görgött keresztül az úttesten, és kövér esőcseppek áztatták a zacskókat, amiket az öreg tartott. — jöjjön mondtam menjünk be egy vendéglőbe és beszélgessünk egy kicsit. Ilyen időben úgysem ad el semmit. Nevetett. — Itt nem szolgálnak ki négert — mondta aztán. — Kidobnak, és önt Is velem együtt. De ön nagyem kedves, Sir, köszönöm. Isten áldja érte, Aztán elindult, kabátját a már régen elázott mogyorós zacskók fölött tartva, az utcalámpák alatt fekete bőrét borító haja hófehérnek látszott, és eltűnt a sötétben a Rampart Street irányában, ahol New Orleans néger negyede kezdődik s ahol sohasem volt, amire büszke lehetett volna. Harlemben, New York négernegyedében is élnek férfiak, akik sohasem lehettek büszkék, Roxburyben is, Boston slumjában, Wattsban is, Los Angeles néger gettójában. Ott élnek Amerika minden városában, minden falujában, milliónyian és milliónyian. Nem lehetnek igazi férfiak, egy sikereket hajszoló országban nem lehetnek sikereik, egy jóllakottságban tobzódó országban nem tudják jóllakatni a gyerekeiket. Férflatlanná tették őket, bármenynyire is férfiasak, hatalmas Izmaik ellenére is gyengék, minden jószándék ellenére sincsenek esélyeik. Ha a maszternak úgy tetszett, a „nigge^-nek nem volt szabad házasodnia És így volt ez mindig, amióta néhány évszázaddal ezelőtt rabszolgákként az országba hurcolták őket. Ök voltak a „niggerek“, kétkezi munkások, gyapotszedők, név és jog nélkül, „boy“'nak (fiúnak) hívták őket, ha meglett férfiak voltak is, ők voltak az utolsók. Ha fehér uruknak úgy tetszett, nem házasodhattak, nem tanulhattak frni-olvasni, nem látogathatták az Istentiszteleteket, s ha gyerekeik voltak, a fehér maszter eladhatta a kicsiket, ás jaj volt annak a feketének, aki szembe mert volna szállni vele. Mindez éppen elég keserves volt, de még keservesebb volt, hogy a fekete nő a néger férfinál jobb helyzetbe, jutott, ű ugyanis a fehérek házában dolgozott, gondoskodót a fehér gyerekekről, felügyelt rájuk, elég gyakran az egyébként faji felsőbbrendűségét fitogtató fehér maszter ágyasa volt, azt mondhatni, hogy tagja lett a fehér családnak, s minél Inkább azzá lett és minél in kább elsajátította a fehérek szoká salt, amikhez a „nigger" nem juthatott hozzá, annál inkább elidegenedett a saját fajtájához tartozó férfitól. Ebből az idiőből származik, amit dr. William Grier színes pszichológus ma „nagy mértékű ellenséges érzületnek“ nevez, „and a fekete férfiakban asszonyaikkal szemben kifejlődik“. Hogy ugyanis asszonya a rabszolgáik felszabadítása után ts könnyebben beilleszkedhetett a fehér családokba és jobb kilátásai voltak az elhelyezkedésre, eilkeserítete a négert. Hogy asszonya ennek a „kiváltságos“ helyzetének hamar tudatéra jött és elfoglalta a családfő helyét, még jobban elkeserítette a négert. A normálisan funkcionáló néger család a kivétel, nem pedig a szabály De a néger asszonynak ugyanúgy nincs hasznára, hogy a családban a kezébe került az uralom, mint az amerikai fehér asszonynak a fehér családokban. Mert alacsonyabbrendűségi érzése miatt a társadalomban és a családban, melyeikből kiűzve érzi magát, egyre inkább lemond a néger férfi apa-szerepéről és hátrahagyja a káoszt: valamennyi néger gyereknek csaknem a fele apa nélküli vagy „rendezetlen“ családban nő fel — ahol a férj és a feleség közti verekedés normálisabb, mint egy ebéd. Valamennyi néger gyereknek több mint egyharmada házasságon kívül jön a világra, Minden harmadik négeir asszony magányos, férje elhagyta vagy elvált. Roy Thomas színes szociológus szerint „a normálisan funkcionáló néger család a kivétel, nem pedig a szabály“, és dr. Daniel Thompson fekete szociológus professzor szerbit: „Az előbb családi, majd később társadalmi és az amerikai társadalomban Egy napon elkapok egy fehér nőt — mondja egy amerikai néger — ós ex majd meglakol mindazokért a lányokért, akik kinevettek.“ A néger, aki megerőszakol egy fehér nőt, mondja egy amerikai szociológus, „politikai tettet követ el“.
