A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1969-11-30 / 48. szám
az SZNT küldöttségének tagjaival, végül is azonban utast nem tehetett, mint visszavonult. A londoni kormánynak ez a magatartása jól jellemezte egész tevékenységét, amely a jugoszláv, valamint a lengyel emigrációs kormányok politikájától — ók a szakításig feszítették a búrt — jelentősen eltért Benesék az utolsó pillanatban mindig engedtek, nem élezték ki a végsőkig az ellentéteket, tehát nem következett be a hazatérés előtt a leszámolás, ill. a szakítás. így elérték — s ez nem utolsósorban Benes ravasz politikájának volt a következménye —, hogy befolyásukat átmentsék a felszabadulás utáni időszakra. Mindez éles küzdelmet és rendkívüli bonyodalmat hozott a szociális és a szlovák kérdésben egyaránt. S hogy BcneS mennyire csak. visszavonult, de nézeteit, célkitűzéseit nem adta fel, azt jól mutatja nem sokkal később kiadott nyilatkozata (1944. november 2.), amelyben ismét kilejtetie Csehszlovákia decentralitációjára vonatkozó tartomanyi-közigazgatási javaslatait és személyes véleményét az egyeséges csehszlovák nemzetről. „Soha senkinek sem titkoltam — irta — és nem hallgatom el ma sem, hogy mindig védtem és védem az egységes csehszlovák nemzet koncepcióját. Ez az én tudományos, szociológiai véleményem. Az én felfogásom szerint a csehek és a szlovákok két azonos értékű, egyenjogú és egyformán teljesen kifejlődött részét alkotják az egy és ugyanazon nemzetnek. Az egyik csehül, a másik pedig szlovákul beszél, mindkét nyelv egyenjogú, azonos értékű és mindkettőt egyformán el kell fogadni. Néhány nemzeti vonásuk és sajátosságunk is azonos, mások pedig részben különbözők.“ Közösek — folytatta — kulturális és ideológiai értékeik, politikailag, gazdaságilag és kulturálisan is együvé tartoznak. Ezekután már nem tűnik meggyőzőnek, amikor Bene§ ismét hangsúlyozza, hogy ebben a kérdésben nem lehet helye a kényszernek, nem lehet rendeleteket hozni, nem lehet szavazással eldönteni, hogy milyen nemzetről, csehről, szlovákról vagy csehszlovákról van-e szó. Nehezen lehet ugyanis kényszernek nevezni azt, ha a szlovák nép szinte egyöntetűen önálló nemzetnek tartotta magát. S ha Benes tovább is vallotta ezt a konzervatív és erőszakolt nézetet, a szlovák felkelés jelentős tette nem múlhatott el eredménytelenül. Jól mutatja ezt H. Pika ezredesnek, a moszkvai csehszlovák misszió katonai parancsnokának felterjesztése, amelyet főnökéhez, S. Ingrhez, a londoni kormány; hadügyminiszteréhez írt 1945. január 1-én. Ez a felterjesztés egy katonai megállapodást tartalmazott, amely messzemenően figyelembe vette a szlovák nemzet egyenjogúságát. Eszerint a csehszlovák hadseregben lehetővé vált szlovák egységek szervezése, szlovák vezényleti nyelvvel. A megállapodás előírta, hogy a Szlovákiában állomásozó katonai egységek kijelölésekor tekintetbe kell venni a szlovák tradíciókat, a szlovák nemzett jelleget. Biztosította, hogy a szlovák partizán alakulatok mint megbonthatatlan egységek alkossák a részét az új csehszlovák hadseregnek. A megállapodás végül hangsúlyozta, hogy a szlovákiai alakulatok egységes parancsnokság alá tartoznak, amely felett a csehszlovák főparancsnokság áll. Ezt a felterjesztést a londoni kormány kénytelen-kelletlen elfogadta. Jelentősége nemcsak a szlovák egyenjogúság szempontjából volt nyilvánvaló, hanem mindenekelőtt megakadályozta, hogy Szlovákiában a polgári kormány katonai bázisra tegyen szert. Így fonódott össze a szlovák föderáció kívánsága és a haladás ügye. 1945. január végétől kezdve a moszkvai kommunisták között tárgyalások kezdődtek Csehszlovákia berendezkedéséről, az új kormányról, programjáról, valamint Szlovákia helyzetéről. Ezeken a tárgyalásokon az SZNT és az SZLKP képviseletében G. Husák vett részt, aki egy hosszabb beszámolót is készített a szlovákiai helyzetről, a felkelés előzményeiről és lefolyásáról. K. Gottwald ez alkalommal is nemcsak egyetértett a Szlovák Nemzeti Felkelés koncepciójával és vonalával, hanem Igen magasra értékelte az SZLKP és a szlovák nép hősi küzdelmét. A CSKP moszkvai vezetése jól látta a szlovák kérdés megoldásának szükségességét, de a probléma nem volt egyszerű. Egyrészt a szovjet példa, a föderativ modell követése lebegett szem előtt, másrészt meg kellett egyezni Beneäsel és a körülötte csopor_ tosuló polgári elemekből. Erre ösztönözte Gott-, 15 waldot Sztálin Is. Könözsi István felvétele Könyvespolc | Farkas Jenő, a Csendország c. verseskötet ismert költője négj; év után újabb kötettel jelentkezik, melynek címe: Valaki jár a nyomomban. Egyedülélő, magányos ember Farkas Jenő s költészete is tulajdonképpen ezt tükrözi. „Tipikusan szubjektív líra ez, a rejtett álmok és vágyak sejtetése“ — amint azt a kötet füllapján olvashatjuk. De mit hoz, mit adhat egy ilyen Ura a másik ember vagy tovább fűzve a sort, a közösség, a társadalom számára? Egyértelműen nehéz erre válaszolni. Valójában a költemény, a líra mindig egyéni, szubjektív benyomások, hangulatok és meglátások alapján létrejött alkotás s a hangsúly ezek kivetítésén, megformálásán van. A vetület, az hogy ki hogyan lát és érez, mégis azon alapszik, hogy melyek azok a szálak, amelyek a költőt a világhoz kapcsolják, fűzik. Farkas Jenő költészetének, álmaink és vágyaink rejtett mivoltát és azoknak is csak sejtetését valahol itt és ebben kell keresnünk. Ezért van az, hogy költészete csupa szimbólum és allegória, teljesen ki nem mondott képek és végig nem mondott képek és gondolatok, sora, aminek pontos megértése olykor nagyon nehéz. Tudat alatt tulajdonképpen állandóan ezzel viaskodik és amint erre egyik verse következtetni enged, olykor tudatosan Is próbál ettől szabadulni: „Kard légy most, versem, ne csak szimbólum, / az allegóriák idejének végei“ De ez sajnos Farkas költészetében általában nem így van. Ugyanakkor szinte mindaz, amit ír: önvallomás. Csak érteni kell, kellene. Van, amit kimond, van, amit képekbe burkol és nehezen érthető. Egy Ilyen állandóan viszszatérő kép és szimbólum például: a csillag, ami jelentheti a fényt, a magasságot és messzeséget, a magányt vagy akár Istent, akt verseiben nagyon sokszor ott van, jelen van, ha nem is nevezi őt meg a költő. Egyik versében 6 maga ezt írja: „Mosolygott a csillag a magasban, / s csak állt, csak állt. / Én töprengtem magamban: / micsoda csillag vagji te? / Mért nem repülsz tovább / utadon, az égen? / A fényedet és szavadat sem értem.“ Vagy éppen a kötet címadó verséből a csillag magányossága tűnik ki: „... egy társtalan csillag lépegetett mögöttem a sárban“ — ahol előbb nyílt őszinteséggel és nagyszerű képekben mondja el vágyát és szomorúságát: „ ... mert nem meri önmagának se bevallani, / hogy irigyli a szitakötöket, / májusban az Ikercseresznyét, / ősszel a diót,.. / mint a bujdosó fény, / melyet itt felejtett ./ utolsó barátja, a* ..alkony,“ FARKAS JENŐ: Valaki jár a nyomomban /Bratislava 1969 — Madách Könyvkiadó) Túl szűk az a kör, amit Farkas Jenő költészete felölel s ott is, abban is a magányos ember múltba néző viaskodása áll. Szinte majdnem minden versében ott kísért a múlt, amikor még szabad emberként szabhatta meg sorsát, amiből sajnos a jelenre már csak a vágyak, a jövőnek itt-ott felcsillanó reménye maradt: „Buzogj szív, dobban], régi seregnek / kürtszava kérdi / merre bolyongtál, mersz-e jövődnek / szemébe nézni, / mersz-e akarni, élni, remélni, / mint vágyjál régen?“ A felelet, a válaszadás azonban nemcsak e költeményben, de sajnos az egész kötetben elmaradt. A költő megmaradt a múltnál, az önmagával való viaskodásnál és vívódásnál, megmarad annak és ott — „hova a végzet állított valaha“ — írja ő maga őrhelyen c. versében. Farkas Jenő költészetének „alaptónusa az enyhe nosztalgia és a kis örömök, az élet apró szépségeinek megbecsülése“ — olvashatjuk ugyancsak a füllapon. És ez így is van. Kedvesek költészetében az apró természet-leírások, a hétköznapoktól ellesett apró megfigyelések, de sajnos azt kell mondanunk, nem elég, ha egy költészetről csak ennyit lehet megállapítani és elmondani. És a bosszantó, hogy mindezt egy alapjában jó adottságú, kitűnő stílussal és verselő készséggel rendelkező költőről kell megállapítani. Költészetében kevés a földi és hétköznapi elem, az is ami van, főleg a természet képei vagy elvont fogalmak, képek átvitt értelemben, ami még önmagában nem lenne hiba. Költészete azonban túlságosan személytelen, indifferens, csak a maga személyéhez kötődik. A költő valahol személytelenül a versek mögött áll és bár első személyben beszél, kitapinthatatlan. megfoghatatlan. Kétségtelen eredményként kell azonban megemlíteni Farkas Jenő hangulatteremtő erejét, költeményeinek cizellált hangulatát, aminek sajnos oly,kor a vers értelmi világossága is áldozatul esik. Amikor azonban e kettő megfelelő arányban párosul, maradandó érték születik. Ilyen vonatkozásban első helyen említeném a Tamási Áron emlékére irt Virágos veszedelem c. költeményét, amelynek nemcsak kitűnő hangulatát, de ügyes képeit is csak dicsérni lehet. (Talán a kötet legszebb költeménye!) De az előbbi mellett említhetjük még a Vonaton, a Korom és az Elmúlás c. verseket is, amelyekben a múltjával és Jelenével való viaskodás mellett ott találjuk a .bizakodás biztató Jeleit is, a bizakodásét amely reméljük a jövőben már teljes megnyugvást és eredményt boz. TANKÓ LÁSZLÓ