A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)

1969-11-30 / 48. szám

i i*'h* ?•«* ■ ■ > S ' ■

ti -íí'Sjtífít ' '

■ixv^'r>>' ;í*«Ví'íM- ***•»•

•• e/» lUfíí» '

.»>■ >

**•

,{H/í.t n»« <im

ti* * mká><> «•wft'i*'/ »t w-Ifit <kol.»' 4*f M^/c- • »,«■

: »UUtf»*» »Äfc ** • ‘«i».

11< uhu értem -minit)« •>

. .Uaszi u Mii nem leli Kérdési* Gyula, miközben leket« szeméirak tekintetével megsimogatja raker«-, é* srAnvJag fiatéi felesi»#«!

— Cfyelő?« «wiesen mtm .»u#M tfá* — mondja a a **ts*nny —, itt kell laknunk, itt kell kínunk, {Midiit nagyon szeutnénk már elmenni innen.

Ágon lűnaisom.- nannok nvHiam tan, negyvenen innen, közelebb a harminchoz, nem azt szégyellik, bogy cigányok, hanem azt, hogy még itt kall élniük a hírhedt nyomortanyán. Igazat adok nekik, és osztozom kevarüségükben.

Az észak-dél Irányban haladé vasét ketté szeli a clgánytelepúiést. Mintegy vélasztovonelat hú* két végtelenbe futó párhuzamosával, különválasztva az itt éíO embereket egymástól. A telepnek a kézségtől számított túlsó oldalán

— a nyugatin — inár azokat találom, akik évekkel azelőtt kiváltak az ésl páréból és a saját telkükén (az már most nem lényeges, hogy engedéllyel vagy anélkül) építettek házat és rendeztek be otthont. Az ésl „tanya" számukra már csak aiulék, ritkán látogatják, és é] életformájukkal teljevan elhatárolják magukat a másik oldaltól.

A választóvonal túlsó oldalán szép, Jcertes sarki házra találok. Sserencsám van, Jókor Jöttem. Az árnyat adó barackfa alá helyezett piros-sárga színére mázolt öntöttvaz kerti pádon a két Károly, bácsit pillantom meg csendes beszélgetésben. A két sógor közéi éppen az ldósebb, a SS esztendős viszi a szót. Az 1919-es eseményekről beszél a ftatalabbnak, Oyurák Kérolynak.

— Még csak tizenöt ávea voltam

— mondja lassan, megfontoltan az Öreg —, de mér lűszert hordtam a Kónyádon táborozó vöröskatonáknak. Mindig velók voltam, mert már gyem.-jkl ésszel, ösztönösen Is megáreztein, hogy más, lgazabb világért harcolnak, mint amilyen, ben akkor ml éltünk. Emberségben Is nagyon elétOk voltak a régi rendszer embereitől. „Hej, gyerek, ha ml győzünk végleg, mólképpen alakul majd a Vi sorod Is" — mondogatták szent meggyőződéssel. Nem rajtuk múlott, hogy 1945- ig kellett várni a nagy győzelemre ~ sóhajt Károly bácsi.

— Nehéz életem volt — mondja csak úgy magának. — Sokat dolgoztam. üt évvel ezelőtt mentem nyugdíjba, mint a gömőrhorkal cél-A végtelenbe fűtő páros — még

választóvonal.

, x ■

■ >,<» I ,,,í‘, I.

■ . ,T.i

. *)>.', |ór ,, V s>! i , i ..

■ - oss/«novai Gy*, •■oeMi-re«, *-Vlllll. Hi JZCitiC.m ORV «g«,U»,

ittuk .< hat . Must ,'jtpM. kúton«

X itiitk >w .u évtizedes műnkén»

■ ittiéttyt- Vzt szertHiiőnh na b ,tk ititjti .,«>1'«) műn«, mim •»>«< yűllUill iittMillk voll ifsszünk K> xitfíttmUih vasesztergályosnak. ti, inkább a zenét szereti, ahhoz vat nagyobb kenve. Nem ellenezzük • suk rendesen viselkedjen Oyurák Károly, az ötveri évet, sogar hasim 10 helyset ben vau - ők is jyeruwkwisiwt Vaadotűfccnu dolgozik a kuntapotcei magnóst« művek öatftdéjébűo. A formázás hoz la ért, és szépen kém.

— .^e^ah'iöintfén^^Lptí»« az » kétéxur tiszta — ntonijé, — Nem panaszkodom, pedig elég nehéz a munka, de mindent ki lehet bírni, ha az ember akarja. £n pedig «karóiul

— Gyereketek nincsen, hová teszitek a sok pénzt? — évódőm. — Ogy tudom, Boris néni Is dolgozik az erdészetnél, ó íz megkeresi havonta a 750—850 koronát.

— Nincs, nincs. Pedig szerettünk volna — válaszol kis szünet után, mintha csak most fogná főt előbbi kérdésem, értelmét. — A sógorék is gyermektelenek. A fogadott fiukat, a Lacit ml is szeretjük. Ogy gondoltuk a Borissal — néz közben a kertajtóban feltűnő két asszony egyikére —, hogy ml is segítünk neki, amennyire erőnkből és tehetségünkből futja — teszi hozzá magyarésőlag.

Az érkező kél asszony Erzsi és Boris néni. Barackot tisztítottak, elrakáshoz készítik. Az utolsó mondatokat ők is hallották, hogyne hallották volna, hiszen a Laci gyerekről volt sző. Márpedig akkor nekik la ott a helyük, ahol a Laciról beszélnek. Jól esik róla hallani, hiszen olyan régen volt Itthon szabadságon.

— Meg ha hazajön, csak a lányok után mászkál, vagy gitározik Örákhosszat — mondják szinte egyszerre, hangjukban a szemrehányásnak alig egy kis árnyalatával, de a két Károly bácsi rögtön tromfot:

— Hát aztán, ml talán nem jártunk utánatok?

Ebben mind a négyen megegyeznek, az asszonyok Igazat adnak a két „főnek".

Araikor megtudják, hogy Írni akarok róluk, nagyon szabódnak. Ugyan mit Írnák, hiszen nem, tettek ók olyat, amiről az újságba kellene Írni. Van azonban a szomszédban egy ember (Így mondják ember, ás nem cigány), arról aztán lehet. Menjek megnézni, a fiatalabb Károly bácst elvezet.

Otkőzben a 67 esztendős, ráncos arcú Viola Gyula bácsival akadunk Össze. Ö köszön elsőnek, pedig nem ismer. (Nagyon sok fiatal megszívlelhetné.) Köasl Jön, úgy néz rám.

— Kit tetszik keresni? — kérdi reszkető hangon, miközben fürkésző tekintete le-fel szaladgál rajtam. Látom, az emlékeiben kutat, de nem találja azt, ami emlékeztetne ránt. Kapok ez alkalmon — hogy az öreg megszólított — és azt mondom, hogy az újságba szeretnék Írni róla.

— Rólam, az újságba? — csodálkozik és nem akar hinni a fülének. — Ugyan mit, öreg cigány vagyok én, semmi több — legyint —, még csak muzsikálni sem tanultam meg. Csak dolgoztam, ha volt hol, és volt mit. A legtöbbször alkalmi munkából tengődtem. Dolgoztam a pelsöcl mészgyárban és a gombaszögl kőbányában is. Igaz, uem egyhúzomban ...

Tovább nem faggatom, a murihét

k.*tXU>* íi«{ ■ tíH'>

«‘"Jf.V •»«»/«<*,fit -*1»- •***& -il

.IftVéV

fiUlvtj*. WVHt MMSwlí várttól

üreg cigányunk. Gyűl*, bácsinál, hogy Átkerülhessen « vasúi túlsó oldalára, a senes házak közé es «Moden nőnapban 1 ha szerényen mí VHi kötve*» nyugdíjéval járul hasion hozzá lány« feéxtanéséhos, «kivel ős aktnak családjával élete alkonyén él. Sok megalázásban volt része hosszú éhitlltjén, Gyula bécsi um» valóban «I, 1 Áradt, megtört testű végi* megért» a gondtalan és nyugodt napok eljöttéi Két uborkát szorongatva reszkető kezében éli fényképezőgépem nyíló lencséje elé. A gyerekeknek, az unokáknak viazi. Koronáért vette darabját, Itt árulták « traktoron. Nyvnien, megsózva nagyon auratik az apróságok

Ösztönös illendőséggel adja tudtomra, hogy mennie kell, a csöppségek várják, nem várakoztathatja meg Őket a nagyapa. Hamun elnézem, ahogy nehézkes Járásul távolodik s közben arra gondolok, milyen kár, hogy Oyule bácsi olyan korán azúlotatt...

Csendesen beszélgetve Botló András (a Rumba) virágos udvarára kanyarodunk Itt Károly bácattót megtudom, hogy Szlovákia legjobb fatlaztttójávat állunk majd nemsokára azemben.

Rumba, a házigazda mosolyogva fogad ez udvaron, cuk úgy, derékig meztelenül. Ott kinél hellyel, mert, amint mondja, bent, a túlzsúfolt lakásban még nagyon meleg van, pedig a nyártkonyhában főznek. Onnan kössön ki a felesége le.

A két gyerek, a tizenkét éves István a vUlanyzongorénái, a tíz évea András meg a vilianygltáron gyakorol. Egy népszerű magyar téncdal hangjai szállnak az éterbe. A hároméves Róbert apja kesét keresi, inig a négyhónapos Mónika délutáni álmát alussza a kerti virágok hűvösében.

Rumba—Botió András Is már évek óta a gömörhorkal fatelepen dolgozik. Nem szeret egyik munkahelyről a másikra vándorolni. 0 a legjobban keresd munkás esen a fatelepen és ebben a szakmában egész Szlovákiában. A legjobban kereső „fehér" munkásokat la fölülmúlja. Teljesítményét ás fizetősét még csak meg sem közelítik. (Aki nem hiszi, Járjon utána.) Négy-, négy és fél ezer koronát is megkeres havonta. Csakhogy szaladnak az évek, és ezt nagyon sajnálja. Nem tudja, meddig fogja bírni őzt a fizikailag megerőltető munkalramot. Szerintem is, Károly bácsi szerint Is még soká, mert ml Rumbát úgy Ismerjük, hogy hoazszú évekig, ha közbe nem jön valami, ö lesz az első a fatlaztltúk között. A szívósság és a kitartás mintaképe. Ilyen volt futballista koréban is.

Közben a kis Mónika is felébredt és apja karjára került. Három fiú után született a kicsi, beteljesedett a szülők vágya. Már csak az üj ház hiányzik, mondja Rumba, de meglesz az is. Gyűlik rá lassan a pénz. Kérges kezével véglgsiraogatja a kislány lejét, kezének finomságát két ragyogó szeme mosolyával pótolva.

Búcsúzom régi ismerőseimtől ős lépteimet az elcsenttesedctt utcákon hazafelé irányítom, miközben, arra gondolok, hogy ezek az emberek egyfajta nép, egyazon cl-A i« eagor, 'műk Mr&ty fetyam tavait és Gyúrt* Károly « kertes Ház lomb tát rrs ólait munka utáni pihenés kőtbm,

Viola Gyula bácsi, a muzsikálni nem tüdő 07 esztendős vén cigány, aki 70 évig várt arra, hogy a vasút másik oldalára kerül főn, a kertes házak sorára.

Rumba -Botló András — Szlovákia legfőbb fatlsztltófa családfa körében

gánytelepülésen élnek — mégis nagyon messze vannak egymástól, ami gondolkodásukat, életfelfogásukat, az újra való törekvésüket Illeti.

A vasút nemcsak földrajzi, hanem társadalmi és szociális választóvonal is: a letűnésnek Indult, de még mindig élő régi világ választóvonala és kiinduló határvonala az újnak, a szebbnek — az emberibbnek. Nemcsak az itt lakókon múlik, hogy a még meglévő erkölcsi és szociális választóvonal — a vasút végtelenbe futó két párhuzamosa — rövid Időn belül elveszítse jelenlegi „funkciő- Jté", hanem a község és a felettes szervek illetékeseinek is mindent el kell követniük annek érdekében, hogy hamarosan csak a krónika őrizze emlékét a peioóci nyomortanyának, vagy ha úgy tetszik, a palsócl pérónak.

ICSEK ISTVÁN A szerző felvételei