A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1969-11-13 / 47. szám
később, a házasságban jött rá. Kellemesen meglepte őt férje sokoldalúsága, embersége, szorgalma. — Nem, nem bántam meg, és nem csalódtam. Később Ide került, a szövetkezett Irodába. Most huszonhárom éves, havi fizetése ezerkátszázötven korona. A férje elektrotechnikus, huszonhét éves. Havi keresete kétezerszáz korona, néha több Is, mint például most, szezonban megkeresi a háromezret is. — Nem bőrtgorgas, nem fekete hajú és villogó szemű, mint sok fiatal lány férfiideálja. Egyszerű ember, kedves, szeretetre méltó, senkivel nem cserélném fel. Ingrid, a kislányuk januárban lesz három éves. Aranyos teremtés, nagyon szeretik, a világon semmiért nem adnák. Hogy lesz-e testvérkéje, az még rejtély, titok. — Talán még egy lesz — mondta a fiatalasszony. — Gyerekből elég kettő ... A házépítésről nem szívesen be szélt. Sokat gürcöltek, rengeteget futkostak anyag után, sok mindenről lemondtak, míg felépült a háromszobás lakás fürdőszobával és központi fűtéssel. Elkészült már a vaskerítés is, csak sehogy sem akar a helyére kerülni, mert ők is, mint sokan mások „időzavarral“ küzdenek. És még mindig épül valami: nyárikonyha, pince, garázs, annyira belelendültek, nem tudják abbahagyni. — Pedig nagyon belefáradtunk, már... Tessék elhinni, ha még egyszer keltene elölről kezdeni az építkezést, talán hozzá sem fognánk. Rágondolni is rossz. A szép lakáson felül úgyszólván már mindenük megvan: hűtőszekrény, rezsó, víllanysütő, mixer, televízió, hajszárító, s a nyáron vettek egy új, modern ebédlőbútort, tizenhétezerért... Az összértéket ügy kétszázezer koronára becsülöm. A fiataiaszszony nem tagad, de nem is bizonyít, csak rejtélyesen mosolyog. — Sok pénz fekszik benne — mondja tárgyilagosan. A szülők nem segíthették őket pénzzel. Férjének édesapja elesett a második világháborúban, mit Is kívánhatna özvegy édesanyjától, akt már másodszor özvegyült meg. A fiatalasszony szülei annyiban segítették őket, hogy az építkezős ideje alatt náluk étkeztek, meg a kislányra vigyáznak. m ~ A szövetkezettől kaptunk huszonkétezer korona kölcsönt, amit nem kell visszatéríteni, mert köteleztük magunkat, hogy tíz évig Itt dolgozunk, Mások Is kaptak hasonló kölcsönt, nemcsak ml — tette rnég hozzá sietve. Szeret horgolni, mosni, főzni, takarítani, szereti a tévét, szereti a tánczenét.-— Nem, nem a túl zajosat, inkább a hagyományosat. Sok mindent szeretne még, de nincs ítíaje. Reggel fél nyolctól délután ötig dolgozik. Azt is elpanaszolta, hogy azért nincs minden a legnagyobb rendben náluk. Ugyanis mikor ő hazatér, a férje akkor indul munkába, ki a telepre. — Igen, „szigorúan kerüljük" egymást, és ez nem jó. Dehát nem tehetünk semmit, mit csináljunk, ha ilyen a beosztásunk? — mondta, s nézett rém kérdő szemmel, kissé bánatosan. Almuk, vágyuk még egy kocsi. Szeretnék beutazni az országot. Külföldre nem nagyon vágynak. Egyszer a szövetkezet rendezett kirándulást, magyarországi körúton voltak. Hasonló kirándulást tervez a szövetkezet, s ha sikerül, a télen Csehország szépségeit né zik meg. — Hogy mi a legnagyobb vágyam, kívánságom? Kinevet, ha megmondom ... Szeretnék egy ideig otthon maradni. Mosnék, főznék, takarítanék, nevelném a kislányomat, s tiszta meleg otthonnal várnám haza a férjemet nap mint nap .., Tessék elhinni, sokszor nem minden ám a „minden“, örökös hiányérzete van az embernek. Talán jó, hogy így van ez, talán nem, ki tudja?... A sorsommal azért elégedett vagyok, vétkeznék, ha az ellenkezőjét állítanám. Mégis, mégis örök nyugtalanság kínoz. Mondja, mások is így vannak!? — Nyilván — feleltem. Megnyugtatásul szántam, de láttam a szeméből, hogy nem igen fogadta el. Skabla Lászlót munkahelyén, a „telepen“ találtam meg. Kék szerelőruhában szorgoskodott, maja kezet rázott, és zavart szerény séggel kérte elnézésemet, hogy nem odahaza láthatott vendégül. Zömök, középtermetű fiatalember, meleg emberség fénylett a szemében. Látszott rajta, hogy tattrokész, jő munkás, éghet keze alatt a munka. Beszélgettünk. Hét évig volt távol a falutól. Tanult, dolgozott, katonáskodott. Most úgy érzi, véglegesen gyökeret eresztett itthon. Nem vágyik sehová. — Szeretek itthon lenni, szeretem a munkahelyemet, s most már valóban meglesz mindenünk — mondta. — Ha valami nem jön közbe, s minden úgy sikerül, mint ahogy elterveztük, talán a kocsi is meglesz. Akkor aztán talán ráérünk egy kicsit élni is, szórakozni, mert eddig nem értünk rá. Zengett, zúgott körülöttünk a nagy száritócsarnok, a lucernamalom, s jóleső érzés fogott el a gondolatra: lám, mire képesek a hajdani földszagű emberek. — Tessék elhinni, most már nem kívánok semmi mást, csak azt, hogy szűnjék meg a huzavona, szilárduljon meg a gazdasági es politikai helyzetünk, no meg legyünk egészségesek, akkor nem lesz semmi baj, elboldogulunk valahogy .,. Én is azt kívánom, semmi mást: csendes szóval, őszintén ... LOVICSEK BÉLA mm3 Képek a Szovjetunióból A csukotkai nemzetiségi körzet aranybányáinak feltárását a legmodernebb technikával felszerelt geológusok oégiik. Csukotka partvidéke a szovjet föld legkeletibb halára. Képünkön a szovfet határvadászok egyik egységét láthatjuk. A szovjet népgazdasági kiállítás mezőgazdasági részlegén Moszkvá ban, Ilyen gyönyörű rénszarvnsokat Is láthatunk. /APS’ felvételei)
