A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1969-10-12 / 41. szám
Lesz-e megúiuláí? Talán még nem késő. Fel lehet tenni még egyszet azt a sokat vita tett kérdést, hogy miben áll az öntevékeny színjátszás jelentősége? Mondhat-e a ma emberének, a hazai magyar lakosságnak valami újat? Vagy pedig megmarad a jelenlegi formában és szinten, s akkor lassan, de feltartóztathatatlanul elveszti kapcsolatát az élettel, a nézőkre gyakorblt befolyását, hatását, jelentőségét? A színkörvezetők és rendezők augusztusvégi megbeszélésén — műsoron kívül — szintén felvetődött ez a probléma. A hozzászólók egyikemásika úgy látta, hogy nem veszített jelentőségéből az öntevékeny színjátszás. Sőt, talán még Időszerűbb, mint valaha! Ez utóbbi megállapítást különösen azok hangoztatják, akik hiányolják a sajtóban, a rádióban az öntevékeny színjátszásról szóló beszámolókat, értékeléseket. Hazánkban vannak olyan élenjáró együttesek (Pozsonyban a Déryné Színkör, Léván a Garamvölgyi Színház stb.), amelyek rendszeresen ténykednek és évről évre ott vannak Komáromban is a Jókainapokon. De ki foglalkozik méltatásukkal? Ki ír munkájukról híreket, beszámolókat, kritikákat? ... Az újságírók nem! Most nem az a kérdés, hogy kinek kellene tájékoztatnia a sajtót, rádiót? Tény az, hogy még azok az újságírók sem írtak megfelelő szinten és formában erről a kulturális munkáról, akiket egyenesen azért küldtek ki, hogy ezt megtegyék. Joggal merül fel az újságolvasókban a kérdés: vesztett jelentőségéből az öntevékeny színjátszás? Csökkent a Jókai-napok iránti érdeklődés? Válságban van a színjátszás? Azok, akik közel állnak a mozgalomhoz, azok tudják, hogy nincs így. Talán csak annyit lehet észlelni, hogy új utakat keresnek az együttesek, igyekeznek lépést tartani műsorpolitikában, formában (pl. Rozsnyó, a kassai járási, Losonc, Fülek, a pozsonyi magyar iskola színjátszócsoportja, Léva, sőt még a terebesi járás is). Az érdeklődés is fokozódott: a közönség megkívánja az igényesebb műsorpolitikát. Most csak az a kérdés, vannak-e olyan fejlett érzékkel rendelkező kritikusok, újságírók, rádióriporterek vagy más hozzáértő toliforgatók, akik ennek az új iránynak, mozgolódásnak irányt tudnak szabni? Most már az az ellenérv sem áll fenn, hogy csak az idősebb generáció foglalkozik öntevékeny színjátszással. Ennek az ellenkezője igaz: azt lehet mondani, hogy szinte csak a tanulóifjúság foglalkozik a kulturális munkának ezzel az ágával. Nagy szerepe van ebben éppen a sokat szidott televíziónak is. Az utóbbi időben sok szép új magyar és külföldi drámát vagy felújított régi színművet láthattunk a pesti tévében. Szinte kedvet adnak az öntevékeny színjátszóknak is, hogy bátrabban nyúljanak a •hagyományokhoz, de ne feledkezzenek meg a máról sem (gondoljunk itt csak a klasszikusok tv-filmen sorozatra, az egyfelvonásosokra a Magyar Televízióban j. Valahogy az az érzése a rendszeres tévé nézőknek, hogy a közönség kívánságára a bűnügyi filmek is háttérbe szorulnak a jó színdarabok mellett. Ez pedig jó jel. Az sem elhanyagolható momentum, hogy a látványos színdarabok mintha háttérbe szorultak volna a mélyebb, gondolati mondanivalót tartalmazókkal szemben: az operetteket kiszorítják a társadalmi drámák, sőt a filozófiai darabok is. Mindez arra mutat, hogy nem válságról van szó, hanem valami megújulásról! Vagy — ahogy ezt mondani szokták — az élet ritmusossága ebben is megmutatkozik. Ahogy egyetlen színdarabot sem lehet végig sírni vagy nevetni, ahogy az előadás megkívánja a ritmust, úgy az öntevékeny színjátszás fejlődésében Is (mert hisszük, hogy erről van szó), vannak hullámzások, eltérések, visszatérések, mélypontok és magasba ívelések. Szeretnénk hinni, hogy most éppen az utóbbi szakasz előtt állunk. De hogy az útkeresésből valóban felemelkedés legyen, szükséges, hogy mindnyájan részt vegyünk benne, segítsük ezt a kultúrmunkát is szóban vagy írásban, akár mint szereplők, rendezők, szervezők, akár mint csak nézők. S jő volna ha törekvéseinkkel minél többet foglalkoznának lapjaink :s a rádió is. Mert csak így lesz belőle közügy, mindnyájunk ügye. S így tölti be legfontosabb szerepét nyelvünk megtartásában, fejlesztésében — népeink érdekében. SZANY1 A Hét társadalompolitikai melléklete 41 L. Szalimova: Kislány lóval, fénihajlitás (APN felv.) Dénes György versei: márvány és virág A temetőben márvány és virág, a sírköveken festett ciprus-ág. Olvasd az írást, minden kő beszél, csak az a szótlan erre. aki él. útszéli fák Az alkonyára egyre közeleg, s az űtszéli fák el-elbóbiskolnak, úgy tetszik, egymáshoz áthajolnak, melengetőbben, mint az emberek. mért hagytad ei Nézd a mezőt. Oly régen láttad a mezőt. Nézd, szarkaláb, pipacs. Virágban áll a föld. Mért hagytad el tajtékos erdők sátorát? Mért hagytad el család-reményed, föld-anyád? kelj fel és járj Virrad megint. Az ablak üvegén bekukucskál az újszülött remény. Kelj fel és járj, hős ég köszönt reád, dadogj el érte egy hálaimát! fák, tündéri fák Fák, fák, tündéri fák, s a fákon felhő csücsül, tört napsugár, a lombokból a kék tavasz leszáll s mezítláb indul végig a világon. cseresznyefa Cseresznyefa. Elnézem gyönge testét: terem-e még jövőre cseresznyét? Szikes földre vetette árva sorsa, virágba borúi így is — haldokolva. évekre évek Évekre évek s egyre nehezebb tudnom, hogy egyszer nem leszek veled, tudnod, hogy egyszer nem leszel velem, vigasztald lelkünk, örök szerelem. messzi már a rét Sodró idő, de messzi már a rét, mely hűvös ágyat bontott régi nyárban, s míg elhevertem gyönge harmatában, lehajtott hozzám, s betakart az ég. 9 Felelős szerkesztő: Mécs jőssel
