A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)

1969-10-05 / 40. szám

2. Érvényes tagsági könyvvel és hatvan centinél nem nagyobb csípőbőséggel rendelkezik.

3. Vállalja, hogy a kapust hozzásegíti formája megőrzéséhez. Nem jár vele moziba, színházba, táncolni, házasélet eszközlése előtt kikéri sportorvosunk beleegyezését.“

És így folytatódtak a feltételek, egészen le a lap aljáig. A megjelölt időpontban mégis hatvankétezer-négyszázkilencvenhárom ' áldozatkész lány jelent meg a Rákosmezőn.

Branovics neves szakemberek bevonásával selejtezőket rendezett azokból a feladatkörökből, melyekben egy futballista feleségének otthonosan kell mozognia. A jelentkezők próba étrendet állítottak össze, egy rangadó mérkőzés előtti szerdára és a mérkőzés utáni keddre. Integettek egy képzelt repülőgép után, mely külföldi túrára viszi a csapatot, úgy, hogy ez az integetés kifejezze a Ferencváros győzelmébe vetett rendíthetetlen hitet.

Végül is tíz lány jutott túl a rostákon, Branovics bemutatta őket nekem, és a véleményemet kérte. Én csak a fejemet csóváltam:

— Nézze, ügyvezető főtitkár-helyettes úr, ezek szép lányok, rendes lányok, de nem futballistákhoz valók.

— Miért, milyen nők valók futballistákhoz? Az élet királyaihoz?

— Ezek a fiúk hiába az élet királyai, nőügyekben sokszor felszegek, és inkább a náluk idősebb, érett nőkhöz vonzódnak. Kapusunknál — gondolom — még fokozottabban így áll a helyzet, szívesebben ajánlanám neki bármelyik kiválasztott lány özvegy édesanyját.

Branovics lesújtó pillantást vetett rám:

— Magának romlott és beteges fantáziája van, Kovács úr.

— Az nem baj, csak a csapatnak menjen a játék.

■

Az idény végén került sor Baumgartner esküvőjére, a kiválasztott tíz lány legszebbikőt, Csipke Rózsika adminisztrátort vezette a Mester utcai házasságkötő teremben az anyakönyvvezető elé. Az ünnepélyes alkalomra való tekintettel az anyakönyvvezetői tisztet régi sportember töltötte be: Gottselig Aranka, aki az 1930-as évek elején hamis igazolványai — Kriván Gyula néven — támadó középfedezetet játszott a Törökőr második csapatában.

Én régtől Ismertem Arankát, tudtam, hogy ez a rafinált nőszemély nemcsak a játékot sajátította el, de kitanulmányozta a játékosok lelkivilágát is. Hajtott kora ellenére állandóan valamelyik neves futballista udvarolt neki, legutóbb az MTK-s Borovácz VI. Megláttam, hogy Aranka a nemzetiszinű szalag alatt unokája kihívó szabású pulóverét viseli, azonnal roszszat sejtettem.

Az ifjú pár a játékostársak felemelt sípcsontvédőinek sorfala alatt vonult az emelvényhez, mikor odaértek, Baumgartner elengedte menyasszonya kezét, és megbabonázva bámult az unoka kihívó szabású pulóverére. Én kétségbeesve elfordultam, tudtam, hogy bekövetkezik az, amit megjósoltam.

— Baumgartner Sebestyén, kívánja-e feleségül venni a jelen levő Csipke Rózsikét?

— Nem.

— Miért?

— Mert én magát akarom elvenni! —■ mondta a tehetséges fiatal kapuvéd.

Senki sem jósolt hosszú életet ennek a nagy korkülönbséggel megkötött házasságnak, de az események rácáfoltak a várakozásra.

A ravasz és tapasztalt Aranka az ujja köré csavarta érzelmi ügyekben járatlan kapusunkat, Baumgartner az őrületig féltékeny volt rá. Ez a szenvedély még a futball Iránti rajongását is háttérbe szorította nála.

Azt még elnéztük, hogy a kapufát telifaragja G. A. monogrammal, de abból már komoly -bonyodalmak származtak, hogy meccs közben sem volt hajlandó megválni feleségétől. Mivel a nemzetközi előírások megtiltják, hogy illetéktelen személyek ülhessenek a kapu mögötti kispadon, Baumgartner egy helikoptert bérelt, és az asszony másfél óráig azon keringett a pálya fölött. A kapus így állandóan fölfelé figyelt: nem kezd-e ki Aranka valamilyen arra haladó repülőgép pilótájával?

Persze, az olyan dörzsölt csatárok, mini a 13 szegedi Sóbujtár, vagy a Vasas Karalokánovja, hamar észrevették ezt a különös szokást, kivárták a pillanatot, mikor épp fölfelé néz, és már a Kígyó térről rálőtték a labdát. Katasztrofális vereségek sorozatát szenvedtük el, pedig még hátra volt az MTK elleni örök rangadó.

Branovics, mint már annyiszor, most is hozzám fordult segítségért:

— Kedves jó Kovács úr, ezt a mérkőzést nem szabad elveszítenünk. Hogy lehetne lelket verni Baumgartnerbe? Mai formájában Borovácz

VI. legalább négy gólt lő neki.

Elgondolkoztam:

— Most már nincs hátra: a féltékenységre kell apellálnunk.

A csapat a Duna fenekén egy búvárharangban volt rejtekhelyen, csak így tudtuk megóvni őket a szurkolók zaklatásaitól, itt kerestem fel a kapust, és elmondtam neki, ami mindeddig gondosan titkoltunk előtte, hogy feleségének utolsó szerelme az MTK-s Borovácz

VI. volt, és értesüléseink szerint a csatár mindmáig szereti Arankát. Visszafelé jövet beugrottam a Temetkezési Intézetbe, és megkérdeztem, mibe kerül egy NB I osztályú temetés.

Baumgartner szemrehányást tett Arankának, az asszony nem is tagadta a vádat, sőt, ő ment át támadásba:

— Borovácz VI. mellett ezerszer különb életem volt — mondta —, ők sorozatban nyerték a meccseket, te pedig tavaly december óta egy fillér győzelmi prémiumot sem hoztál haza.

— De a fizetésemet odaadtam.

— Ha fizetésből akartam volna élni, nem futballistához megyek.

Aranka az asztalra vágott:

— És vedd tudomásul: meguntam már a nyomort. Ha nem nyertek vasárnap az MTK ellen, visszaköltözöm Borováczhoz.

Baumgartner még soha olyan szorgalmasan nem végezte az edzés munkáját, mint ezen a héten.

A szokásos bemelegítő gyakorlatot nem találta elég hatékonynak, ezért beült egy fűtött kemencébe, és egy forrasztólámpával melegítette be az ízületeit.

A legnagyobb gondot az utóbbi időben kissé megbomlott reflexeinek helyrehozására fordította. Egy zsák leckét hozott ki, egyenként kiengedte a zsák száján, és megpróbálta elkapni őket. Aztán visszadugta a lepkéket, és százszor-ezerszer elölről kezdte a gyakorlatot.

A tréninget könnyű rugalmassági gyakorlatok zárták le, melyeket a pálya szélén már a mentők is végignéztek, türelmesen várva, hogy mikor esik össze a kapus. Vasárnapra Baumgartner csúcsformába lendült.

Otthon hagyta szerencsepatkóit és tarka macskáit, helyettük égy töltött pisztolyt hozott magával kifutásriál. Nem közölt semmit a fegyver rendeltetéséről, de a mozdulat, melylyel a hálóba helyezte, a legkisebb kétséget sem hagyta afelől, hogy Baumgartner ma csak egy gólt kaphat, az összes további kapuralövés már hullagyalázásnak számít.

Már a második védése után őrjöngésbe tőrt ki a lelátó, öreg szurkolók elkérték szomszédjuk szemüvegét, mert a kapus mozgásából azt’ hitték, hogy a feledhetetlen Ányos Fakir tért vissza az örök futballmezökröl. Különösen Borovácz VI. lövéseire dobta magát önfeláldozóan, olyanokat esett, hogy behorpadt a fű alatta, és avar korabeli ezüsttallérok kerültek elő, mint téeszcsékben a mélyszántásnál.

Egy-egy bravúros mentés után felnézett Aranka helikopterére, mivel csatársorsunk egygőlos vezetést szerzett, az idő múlásával egyre valószínűbbnek látszott, hogy Baumgartner hosszú szünet után ma végre győzelmi prémiumot visz haza, és továbbra is biztosíthatja magának felesége vonzalmát.

És a második félidő utolsó előtti percében történt az a végzetes eset, melyet a sportlélektan szakkönyvei azóta is Baumgartner-komplexus elnevezéssel illetnek.

Borovácz VI. a félpályánál cselezni akart, de a labda lepattant a lábáról, és erejét vesztve a mi kapunk felé gurult. Baumgartner könnyed mozdulattal lehajolt érte, de ugyan-, ebben a pillanatban egy lepke is felrebbent a fűből, és a kapus, az edzések káros reflexbegyakorlásának hatására, nem a labdát, hanem a lepkét fogta meg. Az MTK kiegyenlített, majd az utolsó pillanatban a győzelmet is megszerezte, de Baumgartner ezt már nem érte meg.

Nyolc elnökségi tag vitte a vállán a zöldfehér lepellel díszített koporsót, és Branovics Géza ügyvezető főtitkár-helyettes mellé kerültem. Átszőltam a koporsó alatt:

— Kit igazoljunk le Baumgartner helyére?

— Jő volna egyszer már egy kevésbé bolond kapus.

— Talán Merklánszky doktor a Herminamezőből, róla nagyon sok jót hallottam.

A következő bajnokság első mérkőzésén már Merklánszky doktor futott ki a fekete kapusmezben. Egy bombardót hozott magával, a játékvezetői sípszóra szerényen meghajolt, és Händel Vízizenéjének bevezető futamait kezdte játszani.