A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1969-10-05 / 40. szám
Magyar nóta a szovjet vagonokon A tíszacsernyői átrakodó állomás olyan, mint egy acélsínekből szőtt hatalmas pókháló. Száz és száz sínpár ágazik szerteszét s rajta ezer meg ezer kisebb meg nagyobb tehervagon. Kilométereket bolyonghat itt az ember, sőt el is tévedhet ebben a labirintusban. A magyarországi kirakómunkásokat mégis akár behunyt szemmel is megtalálhatja az ember — a nótaszó után. Az egyik vagonnál például vasércport lapátol négy verejtékező ember. Az egyik különösképpen izzad, van vagy száz kilós. Úgy fújják azonban a „Kék a kökény rececét“, mintha csak kukoricafosztáson lennének. Megkérdezem tőlük, nehéz-e a munka? A nagy darab ember válaszol: ő a brigádvezető. Csáby Józsefnek hívják, a salgótarjáni üveggyárból jött ide ércet lapátolni. * — Tudja mi a nehéz? — hagyja abba egy pillanatra a lapátolást meg a nótát. — Lustálkodni nehéz, annak aki nem szereti tétlenül süttetni a hasát. Ml a szaktársakkal, Tarnóczi Gézával, Rikkel Palival, Csoló Jóskával meg Nyitrai Gyulával most ismerkedünk csak az ilyenfajta „melóval“. De mert erre adtuk a fejünket, el is végezzük akkurátosan ezt is. Tlz-tlzenkét órát „gyakorolgatunk“ naponta, majd csak belejövünk! Egy másik brigád hatalmas, több méteres vastag deszkákat rak át egy hatalmas szovjet vagonból egy kisebb kocsiba. Elnézem munkájukat és bizony beleborsózik a hátam. A csehszlovák vagonban dolgozó törékeny emberke úgy emeli át végénél markolva a lengedező, hajladozó hatalmas deszkát, mintha csupán néhány kiló lenne. Még vezetőnk, Sa mek Imre Is úgy elugrik a vagon közeléből, hogy majd beesik az óriási kocsi kerekei aló. A kis mokány ember azonban fütyül az ijedségünkre, még fel is kiabál a nagyobb vagonba. „Igyekezzetek már komők, még elalszom itt a tétlenkedéstől! Köszönet a segítségért Estére járt már, amikor a tíszacsernyői vasútállomáson elbúcsúzkodtam házigazdáimtól: Böszörményi Gyulától, Samek Imrétől és a magyarországi munkások vezetőjétől, Földváry Lajostól. A hatalmas rakodópályaudvarra fátylat vet már a koraőszi est, egy-egy piros, zöld vagy sárgaszínű lámpa pislog csupán a vagonrengeteg között. Ekkor jutott eszembe, hogy néhány nap múlva a vasútasok napját ünnepli az ország, s velük ünnepelnek a tiszsacsernyőíek is. — Aztán kijut-e az ünnepség a 200 magyar kirakodómunkásnak is? — fordultam oda kézrázás után Böszörményi Gyulához. — Hát mi bizony nem igen érünk rá ilyesfélére mostan — mondta a magyarok vezetője. — Sok a kirakásra váró vagon, ha a munkát időre elvégezzük, az lesz a mi ünnepünk. Prandl Sándor felvételei Magyarországi munkások érckirakás közben meg sem próbálták eddig a vagonklrakós roppant nehéz munkáját. S hogy mi az oka annak, hogy mégis örömmel jöttek? Ennek a kétszáz embernek többség« magyar kommunista, s nem üres frázisként veszi a barátság jelszavát. Higgye meg, ők is szeretik a pénzt, ök sem élnek szívesen idegenben, ők sem kedvelik a megszokottnál jóval fárasztóbb munkát. De akármennyit is fognak keresni, akármennyire is hazavágynak, becsülettel teljesítik vállalásukat! Mint odahaza No azért nem olyan rossz ám Tiszacsernyő új lakóinak az élete. A mieink is mindent megtesznek azért, hogy ne fájjon nagyon az otthoniak után a szívük. Földváry Lajos és a másik két magyar csoportvezető, Moravszky András meg Csörgő István megmutatták, hogyan töltik majd nálunk „védenceik“ a pihenés óráit. Szállásuk például minden igénynek megfelel. Az államvasutak szép munkásszállójában kényelmesen berendezett négyágyas szobákban laknak. Fizetniük nem kell. Szórakozásért sem mennek a szomszédba. Szép nagy társalgójukban a jpesti tv adását nézhetik esténként, emellett a hazai újságok is rendelkezésükre állnak. Étkezésük is bőséges. Néhány koronáért háromszor étkezhetnek az üzem ragyogóan tiszta hatalmas éttermében. Sőt a közeljövőben még a gyomrukon keresztül is közelebb kerülnek otthonukhoz. Magyarországi szakácsot kapnak, hogy az étel íze is hazai legyen. S hogy a honvágy se hasogassa túlságosan a szívüket, erről is gondoskodtak vezetőik. Bizonyos időközökben váltott turnusokban autóbuszon a pihenőnapokra hazaszállítják őket. Arról sem feledkeztek meg a házigazdák, hogy az odaát! munkások némi „aprósággal“ is fokozhassák a hazalátogatás örömét: keresetük felén családjuknak szükséges holmikat vásárolhatnak és vámmentesen vihetik haza. /<5 étvágya van a Csábi-brigádnak. Balról jobbra Tarnóczi Géza, Rtkkel Pál, Csabi József és Nyitrai Gyula Készülődés az első hazalátogatásra NEUMANN JÁNOS
